2018. január 5., péntek

Vízkereszt előtti péntek



Vízkereszt előtti péntek


Keresztelő Szent János személyéről János evangélista nagyon ügyesen Jézus személyére tereli a figyelmünket. A Keresztelő tanúságtételének eredményeként két tanítványa Jézus követője lesz, akik aztán újabb személyeket vezetnek hozzá. Így vitte András a testvérét, Simon Pétert Jézushoz, és így vezeti Fülöp Jézushoz Nátánáelt, akit Bertalan apostol személyével azonosíthatunk. Ismét azt láthatjuk ebből, hogy a tanúságtétel olyan folyamat, amely során új emberek ismerik meg Jézust és lesznek követőivé, új személyek jutnak el a benne való hitre.
Nátánáel is a korabeli elképzelések rabja, ő is ugyanúgy gondolkodik, mint a többi zsidó ember, ő is dicsőséges királyként, uralkodóként képzeli el a Messiást, aki aligha származhat a vidéki kisvárosból, Názáretből. Kezdeti kételkedése ellenére mégis elindul, hogy találkozzon Jézussal és ez a személyes találkozás fordulatot hoz számára. Beszélgetésük során felébred benne a hit, felismeri és megvallja, hogy Jézus az Isten Fia.
A jelenet kapcsán érdemes Fülöp apostoltól is tanulnunk valamit, ami hasznos lehet tanúságtételünk során. Fülöp nem kezd el magyarázkodni, amikor hallja Nátánáel kételkedő kérdését. Nem akarja őt meggyőzni, hanem azt szeretné csupán elérni, hogy Nátánáel induljon el maga és győződjön meg személyesen arról, amiben most még kételkedik. Nem feltétlenül a mi tanúságtételünk fog valakiben hitet ébreszteni, hanem az Úrral való találkozás.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, szívből bánom egész életem minden vétkét, mert ezzel rászolgáltam büntetésedre; mivel hozzád, legnagyobb jótevőmhöz hálátlan voltam; különösen pedig azért, mert téged, végtelenül jó Istent ezáltal megbántottalak! Ígérem, hogy életemet megjavítom, és többé nem akarok vétkezni. Jézusom, add ehhez kegyelmedet!
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése