Ferenc pápa vízkeresztkor: A Gyermek
megtalálásával újra megtaláljuk önmagunkat
Vízkereszt ünnepén Ferenc pápa az evangéliumban szereplő bölcsek
három gesztusáról elmélkedett a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén.
Ezek a gesztusok a mai keresztények életében is nélkülözhetetlenek. A Szentatya
homíliáját teljes terjedelmében közöljük.
A bölcsek három gesztusa irányítja lépteinket az Úr felé, aki ma
úgy mutatkozik meg, mint világosság és üdvösség minden nép számára. A bölcsek
látják a csillagot, mennek és ajándékokat adnak.
Látni a csillagot. Ez a kiindulópont. De megkérdezhetjük, miért
csak a bölcsek látták a csillagot? Valószínűleg azért, mert kevesen voltak,
akik az ég felé emelték tekintetüket. Gyakran előfordul az életben, hogy
megelégszünk azzal, hogy a föld felé nézzünk: elég az egészség, valamennyi pénz
és egy kis szórakozás. Felteszem a kérdést: mi tudjuk még az ég felé emelni
tekintetünket? Vajon tudunk még álmodni, vágyni Istenre, várni az ő újdonságát,
vagy engedjük, hogy csak sodorjon bennünket az élet, mint száraz gallyat a
szél? A bölcsek nem elégedtek meg azzal, hogy csak tengődjenek, ússzanak az
árral. Felismerték: ahhoz, hogy igazán éljenek, magas célra van szükségük s
ezért magasba kell emelniük tekintetüket.
De folytathatnánk a kérdezést: miért van az, hogy azok közül, akik
felemelték tekintetüket az égre, sokan nem követték azt a csillagot, az ő
„csillagát” (Mt 2,2)? Talán mert nem volt szembetűnő, nem ragyogott fényesebben
a többinél. Olyan csillag volt – mondja az evangélium –, amelyet a bölcsek
megláttak, mihelyt „feltűnt” (Mt 2,2.9). Jézus csillaga nem vakít, nem
kápráztat el, hanem szelíden hívogat. Megkérdezhetjük, mi milyen csillagot
választunk életünkben. Vannak csalóka fényű csillagok, amelyek erős érzelmeket
váltanak ki, de nem mutatják az utat. Ilyen a siker, a pénz, a karrier, a
rangok, a lét céljaként keresett élvezetek. Meteorok ezek: csillognak egy
kicsit, de darabokra törnek, és fényük kialszik. Hulló csillagok, amelyek
eltérítenek ahelyett, hogy utat mutatnának. Ezzel szemben az Úr csillaga nem
mindig tündököl, de mindig jelen van; szelíd, kézen fog az életben, és kísér
téged. Nem ígér fogható jutalmakat, de békét, és miként a bölcseknek, „nagy
örömet” (Mt 2,10) biztosít. De ehhez megkívánja, hogy úton legyünk.
Menni, a bölcsek második tevékenysége, elengedhetetlen Jézus
megtalálásához. Az ő csillaga ugyanis kéri, hogy hozzuk meg a döntést az útra
kelés mellett, megkívánja a haladás mindennapi fáradságát; kéri, hogy
szabaduljunk meg a felesleges terhektől és a nagyzoló fényűzéstől, melyek
akadályt jelentenek, és fogadjuk el az előre nem látható dolgokat, amelyek
nincsenek feltüntetve a megülepedett élet térképén. Jézus engedi, hogy
rátaláljon az, aki keresi őt, de a kereséshez meg kell mozdulni, el kell
indulni. Ne várj; kockáztass! Ne állj mozdulatlanul; haladj előre! Jézus
követelményeket támaszt: annak, aki őt keresni akarja, azt javasolja, hogy
keljen fel a világias kényelem foteléből, hagyja ott kandallója nyugtató
langymelegét. Jézus követése nem egy kifinomult szabálygyűjtemény betartása,
hanem egy megélendő exodus. Isten, aki népét a kivonulás által szabadította
meg, és aki további népeket hívott meg csillaga követésére, mindig és csak út
közben ad szabadságot és ébreszt örömet. Más szóval, ahhoz, hogy rátaláljunk
Jézusra, nem szabad félnünk vásárra vinni a bőrünket, el kell hagynunk a
beérkezettség megelégedettségét, az élettől már semmit sem váró lustaságot.
Kockáztatni kell, egyszerűen azért, hogy találjunk egy Gyermeket. De
mérhetetlenül megéri, mert annak a Gyermeknek a megtalálásával, az ő
gyengédségének felfedezésével újra megtaláljuk önmagunkat.
Útnak indulni nem könnyű. Az evangélium több szereplőn keresztül
rávilágít. Ott van Heródes, aki retteg a félelemtől, hogy egy új király
születése veszélybe sodorja hatalmát. Ezért magához hív egyeseket, másokat
elküld információkat szerezni, de ő maga nem mozdul, palotájába zárkózik.
„Egész Jeruzsálem” is (Mt 2,3) fél: fél Isten újdonságaitól. Inkább azt akarja,
hogy minden maradjon a régiben – „mindig így csináltuk” –, és senkinek sincs
bátorsága elindulni. Nehezebben észrevehető a papok és írástudók kísértése. Ők
ismerik a pontos helyet, meg is jelölik Heródesnek, az ősi jövendöléseket is
idézik. Tudják, mégsem tesznek egyetlen lépést sem Betlehem felé. Ez lehet a
régóta hívő ember kísértése: fejtegeti a hitet, mint amit már ismer, de
személyesen nem teszi kockára magát az Úrért. Beszél, de nem imádkozik;
panaszkodik, de nem teszi a jót. A bölcsek ellenben keveset beszélnek és sokat
mennek. Bár nem ismerik a hitigazságokat, vágyakozók és úton lévők, ahogyan az
evangélium által használt igék világossá teszik: „eljöttünk, hogy imádjuk” (Mt
2,2), „elindultak; bementek, leborultak; visszatértek; (Mt 2,9.11.12): mindig
mozgásban vannak.
Adni. Amikor a hosszú utazás után Jézushoz érnek, a bölcsek úgy
tesznek, ahogyan ő: adnak. Jézus azért van ott, hogy felkínálja életét, ők is
felkínálják értékeiket: aranyat, tömjént és mirhát. Az evangélium akkor valósul
meg, amikor az élet útja az adáshoz érkezik. Ingyenesen adni – az Úrért –,
semmit sem várva cserébe: ez a biztos jele annak, hogy valaki rátalált Jézusra,
aki azt mondja: „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok” (Mt 10,8). Jót tenni számítás
nélkül, akkor is, ha senki sem kéri tőlünk, akkor is, ha semmi hasznunk sincs
belőle, akkor is, ha nincs kedvünkre. Isten ezt kívánja. Ő, aki kicsinnyé lett
értünk, azt kéri, hogy adjunk valamit az ő legkisebb testvéreinek. Kik ők?
Azok, akik nem tudják viszonozni, a szűkölködő, az éhező, az idegen, a rab, a
szegény (vö. Mt 25,31–46). Akkor adunk Jézusnak tetsző ajándékot, ha gondját
viseljük a betegnek, ha időt szánunk egy nehéz emberre, ha segítünk valakinek,
aki nem kelti fel érdeklődésünket, ha megbocsátunk annak, aki megbántott
minket. Ezek ingyenes ajándékok, melyek nem hiányozhatnak a keresztény életből.
Máskülönben – emlékeztet minket Jézus –, ha csak azokat szeretjük, akik
szeretnek minket, úgy teszünk, mint a pogányok (vö. Mt 5,46–47). Nézzünk a
tenyerünkre, mely gyakran híján van a szeretetnek, és próbáljunk ma egy
ingyenes ajándékra gondolni, amelyet viszonzást nem várva adhatunk. Tetszeni
fog az Úrnak! És kérjük őt: „Uram, segíts, hogy újra felfedezzem az adás örömét!”
Kedves
testvéreim! Tegyünk úgy, mint a bölcsek: nézzünk a magasba, menjünk, és adjunk
ingyenes ajándékokat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése