Ferenc pápa szilveszter estéjén: Mondjunk köszönetet a közjóért csendesen munkálkodóknak!

Ferenc pápa szilveszter estéjén: Mondjunk köszönetet a közjóért csendesen munkálkodóknak!

December 31-én Ferenc pápa hálaadó esti dicséretet vezetett, amelynek keretében elénekelték a Te Deumot, és a Szentatya szentségi áldást adott.

„Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte az ő Fiát” (Gal 4,4). Ezen az esti szertartáson az idők teljességének légkörét lélegezzük be. Nem azért, mert a naptári év utolsó estéjén vagyunk, egyáltalán nem, hanem mert a hit annak szemlélésére és megérzésére indít minket, hogy Jézus Krisztus, a testté lett Ige, teljességet adott a világnak és az emberi történelemnek.

„Asszonytól született” (Gal 4,4). Az első személy, aki megtapasztalta a Jézus jelenléte által adott teljességnek ezt az érzését, az az „asszony” volt, akitől ő „született”. A megtestesült Fiú anyja, Isten anyja. Az idők teljessége úgymond rajta keresztül buzogott fel: az ő alázatos és hittel teli szívén keresztül, az ő Szentlélekkel egészen átjárt testén keresztül.

Az Egyház tőle örökölte és örökli folyamatosan a teljességnek ezt a belső érzékelését, amely a hála érzését mint az Isten mérhetetlen ajándékához egyedül méltó emberi választ táplálja bennünk. Tovaharapózó hála ez, mely a pólyába tekert és jászolba fektetett gyermek szemléléséből indul el, beborít mindent és mindenkit, az egész világot. Olyan „köszönöm” [grazie] ez, mely a kegyelmet [grazia] tükrözi vissza; nem tőlünk jön, hanem őtőle, nem az éntől jön, hanem Istentől, és átfogja az ént és a mit egyaránt.

Ebben a Szentlélek teremtette légkörben Istenhez emeljük hálaadásunkat a végéhez érő évért, elismerjük, hogy minden jó az ő ajándéka.

A 2017-es év idejét is, melyet Isten épen és egészségesen adott nekünk, mi, emberi lények sokféleképpen eltékozoltuk és megsebesítettük halált hozó tettekkel, hazugsággal és igazságtalansággal. A háborúk nyilvánvaló jelei ennek az újra megjelenő és abszurd gőgnek. De jelei az összes kicsi vagy nagy támadás az élet, az igazság, a testvériség ellen, amelyek ember voltunk, a társadalom és a környezet sokféle pusztulását okozzák. Mindezekért fel akarjuk vállalni és fel kell vállalnunk felelősségünket Isten, a testvérek és a teremtett világ előtt.

De ma este előnyt élvez Jézus kegyelme és annak visszfénye Máriában. És ezért előnyt élvez a hála, amelyet Róma püspökeként lelkemben érzek, amikor azokra az emberekre gondolok, akik nyitott szívvel élnek ebben a városban.

Rokonszenvet és hálát érzek mindazok iránt, akik nap mint nap kicsiny, mégis értékes, konkrét tettekkel hozzájárulnak Róma javához: igyekeznek a lehető legjobban teljesíteni kötelességüket, megfontoltan és okosan közlekednek a forgalomban, vigyáznak a nyilvános helyekre, és jelzik, ha valami nem jól működik, akik odafigyelnek az idős és nehéz helyzetben lévő emberekre, és így tovább. Ezek és az ezernyi további magatartás fogható módon kifejezi a város iránti szeretetet. Hangzatos beszédek nélkül, reklám nélkül, a mindennapokban gyakorolt polgári jólneveltség stílusában. Így munkálkodnak csendesen a közjóért.

Ehhez hasonlóan mély megbecsülést érzek a szülők, a tanárok és az összes nevelő iránt, akik ugyanebben a stílusban igyekeznek a gyermekeket és a fiatalokat a polgári együttélésre, a felelősségen alapuló erkölcsre nevelni, továbbá arra, hogy az őket körülvevő valóság részének érezzék magukat, hogy érdekelje őket ez a valóság, és gondjukba vegyék azt.

A Rómában élő emberek többségét ilyen emberek alkotják, még ha nem róluk szólnak is a hírek. És közöttük nem kevesen vannak, akik szűkös anyagi körülmények között élnek, mégsem siránkoznak, nem neheztelnek, nem táplálnak haragot, hanem azon vannak, hogy mindennap megtegyék azt, ami rajtuk áll, hogy egy kicsit jobban menjenek a dolgok.

Ma, amikor köszönetet mondunk Istennek, arra hívlak titeket, hogy fejezzük ki elismerésünket mindezeknek az embereknek, a közjó iparosainak, akik nem szavakkal, hanem tettekkel szeretik városukat!