2017. szeptember 29., péntek

Szent Mihály Arkangyal



Szent Mihály Arkangyal


A három főangyalt, Szent Mihályt, Gábort és Rafaelt ünnepeljük a mai napon. Az evangélium alapján elmélkedésünkben ne a Jézus által igaz izraelitának nevezett Nátánáel személyére irányuljon figyelmünk, hanem arra a mondásra, hogy „látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Ha Jézus angyalokról beszélt, akkor nincs jogunk kételkedni létezésükben. A főangyalok ünnepe és az evangélium jó alkalmat ad nekünk arra, hogy az angyalokról alkotott jámbor kép mellett tisztázzuk, hogy hitünk mit tanít e szellemi lényekről.
Hitünk szerint az angyalok nem egyenrangúak Istennel. Isten láthatatlan és halhatatlan teremtményei ők, akiknek nincsen testük, de van értelmük és akaratuk. Állandóan Istent dicsőítik és neki szolgálnak. Időnként különleges küldetéseket teljesítenek Isten üdvözítő tervében, azaz közvetítő szerepet játszanak Isten és az emberek között. Az Egyház csatlakozik az angyalokhoz Isten imádásában és segítségül hívja őket. Az Isten által jónak teremtett angyalok közül egyesek gonosszá váltak, mert szabad és visszavonhatatlan döntéssel elutasították Istent, és azóta próbálják az embereket is fellázítani Isten ellen, őket nevezzük ördögöknek. A gonosz felett azonban Krisztus győzedelmeskedik.
Ne engedjünk a gonosz kísértéseknek, hanem döntsünk mindig Isten mellett!
© Horváth István Sándor

Imádság

Adj szeretteimnek jó egészséget és boldogságot, hitet és szeretetet, igaz lelki életet, ajándékozd nekik békédet, amelyet nem kaphatnak meg a világtól. Engedd, hogy védelmed alatt boldog közösséggé váljunk; hogy mindig szeretettel és hűséggel viseljük el, ami ér bennünket; hogy mindig osztozzunk egymás örömében és bánatában. Adj esőt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek és keserű csalódás éri őket, mindig vigasztalást, menedéket, támaszt jelenthessek számukra.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése