Ferenc pápa: A
kereszttel Isten feje tetejére állított, zavarba ejtő kinyilatkoztatást adott!
Március 12-én a szentatya a színeváltozás
jelenete kapcsán arról elmélkedett, hogy „botrányos módon” Isten egy szegény,
egyszerű, hajléktalan embert küldött Messiásként, aki a szeretetből vállalt
kereszthalálon át jut el a feltámadásra. Beszédét teljes terjedelmében
közöljük.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A negyvennapos készületi idő második
vasárnapjának evangéliuma Jézus színeváltozását beszéli el (vö. Mt 17,1–9).
Jézus félrevonja három apostolát, Pétert, Jakabot és Jánost, felmegy velük egy
magas hegyre, és ott történik ez az egyedülálló jelenség: Jézus arca „ragyogni
kezdett, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, mint a vakító fény” (Mt
17,2). Ily módon az Úr felragyogtatja önnön személyében azt az isteni
dicsőséget, amely hit által megragadható az ő igehirdetésében és
csodatetteiben. Színeváltozását a hegyen Mózes és Illés megjelenése kíséri,
akik „beszélgettek vele” (Mt 17,3).
A „világosság”, mely ezt a rendkívüli eseményt
jellemzi, az esemény célját jelenti: megvilágítja a tanítványok elméjét és
szívét, hogy világosan meg tudják érteni, ki az ő mesterük. Hirtelen fénysugár
irányul Jézus misztériumára, és megvilágítja az ő egész személyét és egész
eseményét.
Most, amikor határozottan elindult Jeruzsálem
felé, ahol kereszt általi halálra ítélik majd, Jézus fel akarja készíteni övéit
erre a botrányra, a kereszt botrányára, erre a hitük számára túl súlyos
botrányra, ugyanakkor meg akarja előre hirdetni feltámadását is, Messiásként,
Isten Fiaként nyilvánítva ki magát. Jézus felkészíti őket arra a szomorú és
igen fájdalmas időszakra. Jézus ugyanis a várakozásoktól eltérő Messiásnak
mutatkozott, másnak, mint ahogy ők a Messiást elképzelték: nem nagyhatalmú és
dicsőséges királynak, hanem alázatos és fegyvertelen szolgának mutatkozott; nem
olyan úrnak, aki nagy vagyonnal rendelkezik, amit egyébként Isten áldásának
tartottak, hanem szegény embernek, aki nem tudja, hova lehajtani fejét; nem
számos utóddal büszkélkedő pátriárkának, hanem ház és otthon nélküli nőtlen
férfinak. Ez valóban egy fonák isteni kinyilatkoztatás, és ennek a botrányos,
feje tetejére állításnak a leginkább zavarba ejtő jele a kereszt. Jézus
pontosan a kereszten keresztül jut majd el a dicsőséges feltámadásra, amely
végérvényes lesz, nem úgy, mint ez a színeváltozás, amely csak rövid ideig, egy
pillanatig tartott.
A Tábor-hegyen színében elváltozott Jézus nem
azért akarta megmutatni tanítványainak dicsőségét, hogy elkerültesse velük az
áthaladást a kereszten, hanem hogy lássák, hová vezet a kereszt. Aki
Krisztussal együtt hal meg, az Krisztussal fel is támad. A kereszt a feltámadás
kapuja. Aki Krisztussal együtt harcol, az Krisztussal győz is majd. Ezt a
reményteljes üzenetet tartalmazza Jézus keresztje, ez ad erőt mindennapi
életünkben. A keresztény kereszt nem egy bútordarab otthonunkban, nem is
ékszer, melyet hordoznunk kellene, hanem arra a szeretetre történő utalás,
amellyel Jézus feláldozta magát az emberiség megmentéséért a rossztól és a
bűntől. Ebben a negyvennapos készületi időszakban áhítattal szemléljük a
megfeszített Jézus képét, a feszületet, amely a keresztény hit jelképe, az
értünk meghalt és feltámadt Jézus védjegye! Úgy járjuk végig ezt a negyvennapos
időszakot, hogy a kereszt megjelölje annak szakaszait, hogy egyre jobban
megértsük a bűn súlyosságát és annak az áldozatnak az értékét, amellyel a
Megváltó megmentett mindannyiunkat!
Szűz Mária képes volt szemlélni Jézusnak az ő
emberségében elrejtett dicsőségét. Ő legyen segítségünkre abban, hogy együtt
tudjunk lenni csendes imádságban Jézussal, és hagyjuk megvilágosítani magunkat
az ő jelenlététől, hogy a legsötétebb éjszakákban is szívünkben hordozzuk az ő
dicsőségének visszfényét.
A szentatya szavai az Angelus után:
Kedves testvéreim! Lélekben közel vagyok
Guatemala népéhez, amely most gyászol a Mennybevett Szűz Gyermekotthonban
[Refugio Virgen de la Asunción] keletkezett súlyos és szomorú tűzvész miatt, amelynek
következtében sok lány meghalt és megsérült. Az Úr fogadja magához az
elhunytakat, gyógyítsa meg a sérülteket, vigasztalja meg lesújtott
családtagjaikat és az egész nemzetet! Imádkozom – és kérlek, ti is imádkozzatok
velem – az összes olyan lányért és fiúért, akik erőszaktól, bántalmazástól,
kizsákmányolástól és háborútól szenvednek. Ez egy seb! Ez egy rejtett kiáltás,
amelyet mindannyiunknak meg kell hallania, és nem tehetünk úgy továbbra is,
mintha nem látnánk, és nem hallanánk!
Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, Rómából
és a világ más részeiből érkezett hívők!
Köszöntöm a Freiburgból és Mannheimből,
Németországból jött zarándokokat, valamint a Libanonból jött zarándokokat és a
Portugáliából érkezett maratonfutókat.
Köszöntöm az egyházközségi csoportokat Gioiosa
Ionicából és Pachinóból; a lodi fiatalokat, akik a „hitvallás letételére”
készülnek; a diákokat Dalminéből és Busto Arsizióból: igaz, amit a
transzparensre írtatok: „Nemet mondunk a leselejtezés kultúrájára!” Köszöntöm a
„Goccia dopo goccia” [Cseppek egymás után] ifjúsági kórust Bergamóból.
Mindenkinek szép vasárnapot
kívánok! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A
viszontlátásra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése