Zsolozsma 91.

A II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű, az Egyház és a mai világ viszonyáról szóló lelkipásztori konstitúciójából

Az ember tevékenységét a húsvéti misztériumban kell nemesebbé tenni

A Szentírás az örök emberi tapasztalattal összhangban arra tanítja a nagy családot, az emberiséget, hogy a haladás valódi kincs ugyan számára, de nagy kísértése is lehet: ha megzavarodik az értékek rendje, és a jó a rosszal keveredik, akkor az egyes emberek és csoportok már csak a maguk érdekét nézik, másokét nem. Ez az oka, hogy a világ nem az igazi testvériség hazája, az emberiség nagyra nőtt hatalma pedig már magát az emberiséget fenyegeti pusztulással. Ha tehát azt kérdezi valaki, hogy mi módon lehet fölébe kerekedni ennek a nyomorúságnak, a keresztények meggyőződéssel felelik: minden emberi tevékenységet, amelyet a kevélység és a helytelen önszeretet szüntelenül megront, Krisztus keresztje és feltámadása által kell megtisztítani és tökéletessé tenni. Az ember, ha egyszer megváltotta őt Krisztus, és új teremtménnyé alakította a Szentlélek, igenis szeretheti Isten teremtményeit, kell is szeretnie. Ezeket ugyanis Istentől kapja; tisztelettel szemléli, mint kerül ki valamennyi Isten keze alól. Hálát ad értük a Jótevőnek; a szegénység szellemében a lélek szabadságával használva és élvezve a teremtett dolgokat, a legigazibb módon jut birtokába a világnak: mint akinek semmije sincs, de mindene megvan. Hisz minden a tietek. Ti viszont Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené (1 Kor 3, 22-23). Az Isten Igéje ugyanis, aki által lett minden, megtestesült, itt lakott az emberek földjén, vagyis ízig-vérig emberként lépett be a történelembe, azt magához emelve és önmagában újra összefogva. Ő nyilatkoztatta ki nekünk, hogy az Isten szeretet (1 Jn 4, 8), egyúttal arra tanít minket, hogy az ember tökéletesedésének, és következőleg a világ átalakításának alaptörvénye az új parancs: a szeretet. Biztosítja tehát azokat, akik hisznek az isteni szeretetben, hogy a szeretet útja minden ember előtt nyitva áll, és hogy nem hiábavaló törekedni az egyetemes testvériségre. Arra is figyelmeztet, hogy a szeretet nem várja nagy tettek alkalmait; a szeretetet mindenekelőtt az élet köznapi helyzeteiben kell gyakorolni. Krisztus mindannyiunkért, bűnösökért vállalta a halált, és példájával arra tanít, hogy nekünk is hordoznunk kell azt a keresztet, amelyet a test és a világ rak azok vállára, akik a békét és az igazságosságot keresik. Krisztus, aki feltámadásával átvette uralmát – ő kapott meg minden hatalmat égen és földön –, Lelkének erejével mindjárt működni kezdett az emberek szívében: nem csupán a túlvilág vágyát ébreszti fel, hanem éppen ezáltal élteti, megtisztítja és erősíti a nemes kezdeményezéseket, amelyekkel az emberiség nagy családja emberségesebbé teszi a maga életét, és e célja szolgálatába állítja az egész földet. Különbözők azonban a Lélek adományai: egyeseket arra hív, hogy nyilvános tanúságot tegyenek az égi haza utáni vágyról, és ezt ébren tartsák az emberiségben, másokat arra szólít, hogy az emberek evilági szolgálatára szenteljék magukat, és szolgálatukkal készítsék elő a mennyei ország alapanyagát. És mindenkit szabaddá tesz a Lélek, hogy megtagadja az önszeretetet, és minden természetes erőt az emberi élet szolgálatába állítva lendüljön neki annak a jövőnek, amelyben maga az emberiség lesz Istennek tetsző áldozati ajándékká.