Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.04.02. szerda
A mai olvasmány nem arról szól, hogy a Gondviselés rendjében a szenvedések előbb-utóbb megtermik Isten népének az öröm gyümölcsét.
Ez az izajási rész és a következő hat fejezet, áttér a babiloni fogságból való felszabadulás boldog átéléséről egy más fajta öröm hirdetésére. A fogság hetven éves szenvedéseit Isten változtatja át a hazatérők ujjongására. Van azonban ennek némi sötét foltja: a zsidó nép lényegében a perzsa-méd birodalom adófizető alattvalója marad. Fölépítheti fővárosa, Jeruzsálem várát, palotáit, de önállóságát nem nyeri vissza. Egyedül vallásgyakorlásának a szent helye jelent igazi szabadságot: Jahveh-t szabadon ünnepelheti egy új templomban. „Ezt mondja az Úr, Izrael Megváltója és Szentje, annak, akinek életét megvetették, akit a nemzetek megutáltak, a kényurak szolgájának: Királyok állnak majd fel, ha meglátnak, és fejedelmek borulnak le, az Úr miatt, aki hűséges, Izrael Szentje miatt, aki kiválasztott”. (Iz 49,7) a perzsa királyok oklevelein nem egyszer szerepelnek ilyen kérések: ha felépül a templomotok és az oltár, imádkozzatok az ég igaz Istenéhez értem és a családomért is. (Ezdr 5,1-6,10) „Ezt mondja az Úr: A kegyelem idején meghallgatlak és az üdvösség napján megsegítelek. Én teremtettelek és én, teszlek meg a nép szövetségesévé. Helyreállítom az országot, és kiosztom a pusztává lett örökséget” (8) a kegyelem teológiai fogalom. Jelentése: Isten természetfeletti ajándéka. A lényege az, hogy ajándék, amelyet megvenni, megszerezni, kiérdemelni semmivel sem lehet. Ábrahám sem érdemelte ki az isteni áldást, ami Isten előtt kedvessé tette őt és a leszármazottait. Akkor hogy lehet megszerezni? Kéréssel, mégpedig alázatos kéréssel, vagyis imádsággal. Ábrahámról nem olvassuk, hogy alázatos és állhatatos imával szerezte meg Isten kegyelmét. Utódai sem azért kapták a Sínai hegyen a nagy kegyelmet, az „Ószövetséget” mert ájtatosan és sokat imádkoztak érte. Miután megkapták, Isten nem egyedül őket vette fel az Ószövetségbe. Néhány nap múlva Mózes bátyját Áront, a hamarosan főpappá szentelendő közvetítőt Isten és a zsidó nép között, arra késztették, hogy csináljon nekik egy bálványt, mert Mózes is és a szövetség Istene is eltűnt a hegy tetején. Amikor hazajöhettek, vezekléssel és raboskodással érdemelték ki, hogy Isten meghallgatta őket? Dániel próféta egyedül kereste meg a jeremiási jövendölést, ami szerint a fogságnak hetven évig kell tartani. Megértette, ha ez az idő letelik, akkor lehet buzgón imádkozva szabadulni is. Szent János megnyugtató választ ad: Az Ige, aki az Atya keblén volt öröktől fogva és ott is maradt, Ő ad eligazítást ennek az izajási rejtelmes „kegyelem”-nek, amikor megtestesül és Istenember marad már örökké: „Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van” (Jn 1,16-18) Izajás próféta jó helyen keresi a kegyelem világának igazi tanítását. Az is „nagy ajándék” volt számunkra, hogy Istent öröktől fogva az atyai szeretete késztette, hogy megteremtse a látható világot, és ennek ősmintája a megtestesülés titka lesz. Az Istenember embersége adja mind a szellemi, mind pedig az anyagvilág teremtéséhez a mintát: „Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent, a mennyben és a földön, a láthatókat és a láthatatlanokat”. (Kol 1,15-16a) Izajás próféta megértette az emberteremtő Istent: „Képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet!”(Ter 1,27-28) Megértette, hogy a megváltás kegyelme, az örök örömforrás azzal kezdődik, hogy az Isten atya gyermekévé akar fogadni minden újszülöttet a keresztségben. Az öröm csúcsa: boldog, természetes szülők. Az Istenatya is az.
2014.04.02. szerda
A mai olvasmány nem arról szól, hogy a Gondviselés rendjében a szenvedések előbb-utóbb megtermik Isten népének az öröm gyümölcsét.
Ez az izajási rész és a következő hat fejezet, áttér a babiloni fogságból való felszabadulás boldog átéléséről egy más fajta öröm hirdetésére. A fogság hetven éves szenvedéseit Isten változtatja át a hazatérők ujjongására. Van azonban ennek némi sötét foltja: a zsidó nép lényegében a perzsa-méd birodalom adófizető alattvalója marad. Fölépítheti fővárosa, Jeruzsálem várát, palotáit, de önállóságát nem nyeri vissza. Egyedül vallásgyakorlásának a szent helye jelent igazi szabadságot: Jahveh-t szabadon ünnepelheti egy új templomban. „Ezt mondja az Úr, Izrael Megváltója és Szentje, annak, akinek életét megvetették, akit a nemzetek megutáltak, a kényurak szolgájának: Királyok állnak majd fel, ha meglátnak, és fejedelmek borulnak le, az Úr miatt, aki hűséges, Izrael Szentje miatt, aki kiválasztott”. (Iz 49,7) a perzsa királyok oklevelein nem egyszer szerepelnek ilyen kérések: ha felépül a templomotok és az oltár, imádkozzatok az ég igaz Istenéhez értem és a családomért is. (Ezdr 5,1-6,10) „Ezt mondja az Úr: A kegyelem idején meghallgatlak és az üdvösség napján megsegítelek. Én teremtettelek és én, teszlek meg a nép szövetségesévé. Helyreállítom az országot, és kiosztom a pusztává lett örökséget” (8) a kegyelem teológiai fogalom. Jelentése: Isten természetfeletti ajándéka. A lényege az, hogy ajándék, amelyet megvenni, megszerezni, kiérdemelni semmivel sem lehet. Ábrahám sem érdemelte ki az isteni áldást, ami Isten előtt kedvessé tette őt és a leszármazottait. Akkor hogy lehet megszerezni? Kéréssel, mégpedig alázatos kéréssel, vagyis imádsággal. Ábrahámról nem olvassuk, hogy alázatos és állhatatos imával szerezte meg Isten kegyelmét. Utódai sem azért kapták a Sínai hegyen a nagy kegyelmet, az „Ószövetséget” mert ájtatosan és sokat imádkoztak érte. Miután megkapták, Isten nem egyedül őket vette fel az Ószövetségbe. Néhány nap múlva Mózes bátyját Áront, a hamarosan főpappá szentelendő közvetítőt Isten és a zsidó nép között, arra késztették, hogy csináljon nekik egy bálványt, mert Mózes is és a szövetség Istene is eltűnt a hegy tetején. Amikor hazajöhettek, vezekléssel és raboskodással érdemelték ki, hogy Isten meghallgatta őket? Dániel próféta egyedül kereste meg a jeremiási jövendölést, ami szerint a fogságnak hetven évig kell tartani. Megértette, ha ez az idő letelik, akkor lehet buzgón imádkozva szabadulni is. Szent János megnyugtató választ ad: Az Ige, aki az Atya keblén volt öröktől fogva és ott is maradt, Ő ad eligazítást ennek az izajási rejtelmes „kegyelem”-nek, amikor megtestesül és Istenember marad már örökké: „Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van” (Jn 1,16-18) Izajás próféta jó helyen keresi a kegyelem világának igazi tanítását. Az is „nagy ajándék” volt számunkra, hogy Istent öröktől fogva az atyai szeretete késztette, hogy megteremtse a látható világot, és ennek ősmintája a megtestesülés titka lesz. Az Istenember embersége adja mind a szellemi, mind pedig az anyagvilág teremtéséhez a mintát: „Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent, a mennyben és a földön, a láthatókat és a láthatatlanokat”. (Kol 1,15-16a) Izajás próféta megértette az emberteremtő Istent: „Képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet!”(Ter 1,27-28) Megértette, hogy a megváltás kegyelme, az örök örömforrás azzal kezdődik, hogy az Isten atya gyermekévé akar fogadni minden újszülöttet a keresztségben. Az öröm csúcsa: boldog, természetes szülők. Az Istenatya is az.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése