Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.04.04. péntek
A liturgikus előírás ma a Bölcsesség könyvéből ad tanítást arra, hogy az igaz hívő ne féljen az istentelenek életszemléletétől. Idézi Szent János evangéliumát, amiből ugyanilyen tanítást von le Urunk, Jézus életéből.Jólesik belegondolni mindkét szent szövegbe, mert az álnokság nagymesterei állandó veszélyt jelentenek az egyszerű emberek hitére. Az igazságot Istentől tanulhatjuk meg!
Az istentelenek szemfényvesztő módon nyilatkoznak az életről, hogy ez indok legyen tobzódásaikra: „Csalfa észjárásuk miatt azt mondják egymásnak: Rövid és szomorú az életünk, nincs orvosság az ember halála ellen, és nem ismerünk szabadítót az alvilágból. Hiszen véletlenül keletkeztünk, és majdan úgy leszünk, mintha sose lettünk volna. Hiszen orrunkban csak füst az élet lehelete, és a gondolkodás csupán szikra a szívünk lüktetésekor. Ha elalszik, testünk hamuvá lesz, a lélek meg elillan, mint a lenge szellő”. (Bölcs 2,1-3) Az istentelenek tehát ismerik a Szentírást. A Teremtőt igyekszenek cáfolni, üzenetét kifigurázni. Ő azt diktálta a Sínai hegyen Mózesnek: „Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet”(Ter 1,26; 28) „Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából, és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé” (2,7) „Életünk elmúlik, ahogy a felhőnek nyoma vész, eloszlik, mint a köd, amit elűznek, és a melegükkel a földre nyomnak a nap sugarai. Életünk csak egy árnyék tovasuhanása, és halálunk nem ismétlődik meg, mert le van pecsételve és nem tér vissza senki. Rajta hát! Élvezzük a jelenvaló jókat! Használjuk ki buzgón a világot, mint ifjúkorunkban!”(Bölcs 2,4b-6) Ez tehát éretlen agyszülemény. Az emberi élet nem cseppekből összeverődött rendezetlen víz-halmaz, hanem örök életre szánt önálló lényeg, amelyet nem fenyegetett kezdetben semmi bomlasztó erő. Isten külön kinyilatkoztatta: „a kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz”. (Ter 2,16-17) a jót és a rosszat tudni nem azt jelenti, hogy ismerem a kettő közötti különbséget, hanem a héber nyelvben az a jelentése: Én állapítom meg, mi a jó és mi a rossz, vagyis az én akaratom dönti el ezt az alapkérdést is, mint minden erkölcsi alapot. És erre az érett ész nem mondhatja: amikor kisgyerek voltam, ezt még nem is érthettem, nem is magyarázták el nekem. Mert ha valaki manapság diplomát akar szerezni, a nyelveket igen komolyan kell ismernie, nem óvódás-szinten. A hittan pedig nem egy szakma alapja, hanem az örökké tartó boldogságé. (Egyébként, aki nem tudja felnőttként a három bölcseleti alap-fogalmat, azzal nem érdemes vitatkozni, mert úgyis hamarosan „mellébeszél a témának”. Ezek: Mi az egy? Az az egy, ami azonos önmagával. Mi az igaz? Ami azonos a saját fogalmával. Mi a jó? Ami megfelel a céljának. Az evangéliumi szakasz pedig magát az Igazságot, az Isten második Személyét szólaltatja meg: „Közeledett a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. Ezért (unoka) testvérei így szóltak hozzá: Kelj útra, és menj el Júdeába, hogy tanítványaid is lássák tetteidet. Hisz senki sem működik titokban, ha azt akarja, hogy tudomást szerezzenek róla. Ha képes vagy ilyenekre, akkor lépj a világ színe elé. (Unoka) testvérei sem hittek ugyanis benne. Jézus ezt válaszolta nekik: Nekem még nem érkezett el az időm (tudniillik a magam igazolására), de nektek mindig megfelelő az idő (ti. A vádaskodásra). Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl, mert bizonyítom, hogy gonoszak a tetteik. Menjetek hát föl az ünnepre, én azonban (még) nem megyek föl erre az ünnepre, mert még nem telt be az időm. Ezt mondta nekik, és ott maradt Galileában. De az után, hogy (unoka) testvérei fölmentek az ünnepre, ő maga is fölment, csak nem nyilvánosan, hanem titokban. A zsidók keresték az ünnepen. Hol van? Kérdezgették, s a nép körében sokat emlegették. Némelyek azt mondták, hogy jó ember, mások meg azt, hogy félrevezeti a népet. De a zsidóktól való félelmében senki sem beszélt róla nyilvánosan” (Jn 7,2-13) Istenünk, a Te léted, tanításod nagy titkok. Mekkora öröm, hogy minderre megtanítasz bennünket.
2014.04.04. péntek
A liturgikus előírás ma a Bölcsesség könyvéből ad tanítást arra, hogy az igaz hívő ne féljen az istentelenek életszemléletétől. Idézi Szent János evangéliumát, amiből ugyanilyen tanítást von le Urunk, Jézus életéből.Jólesik belegondolni mindkét szent szövegbe, mert az álnokság nagymesterei állandó veszélyt jelentenek az egyszerű emberek hitére. Az igazságot Istentől tanulhatjuk meg!
Az istentelenek szemfényvesztő módon nyilatkoznak az életről, hogy ez indok legyen tobzódásaikra: „Csalfa észjárásuk miatt azt mondják egymásnak: Rövid és szomorú az életünk, nincs orvosság az ember halála ellen, és nem ismerünk szabadítót az alvilágból. Hiszen véletlenül keletkeztünk, és majdan úgy leszünk, mintha sose lettünk volna. Hiszen orrunkban csak füst az élet lehelete, és a gondolkodás csupán szikra a szívünk lüktetésekor. Ha elalszik, testünk hamuvá lesz, a lélek meg elillan, mint a lenge szellő”. (Bölcs 2,1-3) Az istentelenek tehát ismerik a Szentírást. A Teremtőt igyekszenek cáfolni, üzenetét kifigurázni. Ő azt diktálta a Sínai hegyen Mózesnek: „Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet”(Ter 1,26; 28) „Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából, és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé” (2,7) „Életünk elmúlik, ahogy a felhőnek nyoma vész, eloszlik, mint a köd, amit elűznek, és a melegükkel a földre nyomnak a nap sugarai. Életünk csak egy árnyék tovasuhanása, és halálunk nem ismétlődik meg, mert le van pecsételve és nem tér vissza senki. Rajta hát! Élvezzük a jelenvaló jókat! Használjuk ki buzgón a világot, mint ifjúkorunkban!”(Bölcs 2,4b-6) Ez tehát éretlen agyszülemény. Az emberi élet nem cseppekből összeverődött rendezetlen víz-halmaz, hanem örök életre szánt önálló lényeg, amelyet nem fenyegetett kezdetben semmi bomlasztó erő. Isten külön kinyilatkoztatta: „a kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz”. (Ter 2,16-17) a jót és a rosszat tudni nem azt jelenti, hogy ismerem a kettő közötti különbséget, hanem a héber nyelvben az a jelentése: Én állapítom meg, mi a jó és mi a rossz, vagyis az én akaratom dönti el ezt az alapkérdést is, mint minden erkölcsi alapot. És erre az érett ész nem mondhatja: amikor kisgyerek voltam, ezt még nem is érthettem, nem is magyarázták el nekem. Mert ha valaki manapság diplomát akar szerezni, a nyelveket igen komolyan kell ismernie, nem óvódás-szinten. A hittan pedig nem egy szakma alapja, hanem az örökké tartó boldogságé. (Egyébként, aki nem tudja felnőttként a három bölcseleti alap-fogalmat, azzal nem érdemes vitatkozni, mert úgyis hamarosan „mellébeszél a témának”. Ezek: Mi az egy? Az az egy, ami azonos önmagával. Mi az igaz? Ami azonos a saját fogalmával. Mi a jó? Ami megfelel a céljának. Az evangéliumi szakasz pedig magát az Igazságot, az Isten második Személyét szólaltatja meg: „Közeledett a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. Ezért (unoka) testvérei így szóltak hozzá: Kelj útra, és menj el Júdeába, hogy tanítványaid is lássák tetteidet. Hisz senki sem működik titokban, ha azt akarja, hogy tudomást szerezzenek róla. Ha képes vagy ilyenekre, akkor lépj a világ színe elé. (Unoka) testvérei sem hittek ugyanis benne. Jézus ezt válaszolta nekik: Nekem még nem érkezett el az időm (tudniillik a magam igazolására), de nektek mindig megfelelő az idő (ti. A vádaskodásra). Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl, mert bizonyítom, hogy gonoszak a tetteik. Menjetek hát föl az ünnepre, én azonban (még) nem megyek föl erre az ünnepre, mert még nem telt be az időm. Ezt mondta nekik, és ott maradt Galileában. De az után, hogy (unoka) testvérei fölmentek az ünnepre, ő maga is fölment, csak nem nyilvánosan, hanem titokban. A zsidók keresték az ünnepen. Hol van? Kérdezgették, s a nép körében sokat emlegették. Némelyek azt mondták, hogy jó ember, mások meg azt, hogy félrevezeti a népet. De a zsidóktól való félelmében senki sem beszélt róla nyilvánosan” (Jn 7,2-13) Istenünk, a Te léted, tanításod nagy titkok. Mekkora öröm, hogy minderre megtanítasz bennünket.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése