A Hittani Kongregáció prefektusa: Segítünk választ adni a mai kérdésekre
Augusztus 11-én a Szentszék olasz nyelvű vallási-politikai napilapja, az Osservatore Romano készített interjút a spanyol származású Luis Ladariával, aki immár bíborosként vezeti a Hittani Kongregációt. Megemlíti, hogy három évvel ezelőtt hazánkban is járt.
Mallorcai és jezsuita, a teológus Luis Ladaria, aki a június 28-i konzisztóriumon kapott bíborosi kinevezést, 2017-től a Hittani Kongregáció prefektusa, miután több mint húsz éven át annak tanácsadója, majd titkára volt. A jelen sorok írójával és az Osservatore Romano igazgatójával [Giovanni Maria Vian] hosszabb beszélgetést folytatott, melynek keretében beszélt tanulmányairól, hosszú tanári működéséről, a teológiáról, a dikasztérium munkájáról, a Nemzetközi Teológiai Bizottságról, melynek tagja és főtitkára volt, a kongregáció pápával való kapcsolatáról és a hívők képzésének sürgősségéről.
–
Kicsoda Luis Ladaria? Hogyan született meg az elhatározása, hogy jezsuita
legyen?
–
Manacorban születtem, Mallorca szigetén, egy eredendően ott élő családban.
Édesapám orvos volt, én az első vagyok az öt gyermek közül: három lány és két
fiú. Gyermek- és serdülőkoromból nagyon szép, kellemes emlékeim vannak. A
középiskola után egyetemen jogot tanultam Madridban. Az egyetemi oklevél
megszerzése után döntöttem el, hogy jezsuita leszek, és így, huszonkét évesen,
1966. október 17-én beléptem Jézus Társaságába. Hét évvel később, 1973. július
29-én szenteltek pappá.
– Milyen
képzést kapott?
–
Filozófiát és teológiát a Comillas Pápai Egyetemen tanultam, amelyet épp akkor
költöztettek át Madridba. Aztán Frankfurtba mentem, Németországba, hogy a híres
Sankt Georgen-i Filozófiai-Teológiai Főiskolán folytassam teológiai
tanulmányaimat. Akkoriban nagy mesterek, a német teológia roppant nagy alakjai
tanítottak ott: elég csak megemlíteni Karl Rahnert, akinek hallgattam egy
kurzusát, és Alois Grillmeiert, aki a zsinatok történetének szakértője és egy a
Krisztus utáni első századok krisztológiájáról szóló monumentális, összefoglaló
mű szerzője, később pedig bíboros. Épp Grillmeier volt az, aki tanácsolta, hogy
jöjjek Rómába, és szerezzek doktorátust patrológiából, amelyet aztán meg is
szereztem a Gregoriana Egyetemen. Doktori dolgozatomat Poitiers-i Hilariusról
írtam, vezető tanárom Antonio Orbe volt, akit természetesen jól ismert német
rendtársa és kollégája.
– Hogyan
ébredt fel érdeklődése az egyházatyák iránt?
– A
frankfurti teológiaórákon gyakran olvastunk patrisztikus szövegeket. Ekkor
ébredt fel az érdeklődésem, mely aztán növekedett Rómában, Orbe atya
iskolájában, aki hihetetlenül alaposan ismerte az ókori szövegeket. Abból az
időből különösen is emlékszem Eugenio Romero Poséra, aki szintén Orbe-tanítvány
volt, később pedig madridi segédpüspök, de sajnos korán meghalt. Jó barátom
volt, nagy tudású ember, akinek halála hatalmas veszteséget jelentett.
–
Tanulmányai után mihez kezdett?
–
Tanítani kezdtem a Comillas Egyetemen, aztán pedig a Gregoriana Pápai
Egyetemen, ahol 1984-ben a dogmatika rendes tanára lettem. A Gregorianának
1986-tól 1994-ig vicerektora is voltam. Miután II. János Pál 2004. július 9-én
a Hittani Kongregáció titkárává nevezett ki, még egy évig folytattam a
tanítást.
– Hogyan
emlékszik arra az időszakra, amikor Ratzinger bíboros prefektus mellett
dolgozott?
– Vissza
kell lépnünk egyet, mert 1992-ben a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagjává
neveztek ki, és az is maradtam 1997-ig. 1995-től a Hittani Kongregáció
konzultora is voltam. Aztán 2004-től elláttam a Nemzetközi Teológiai Bizottság
főtitkári feladatkörét. Tanácsadóként közvetlen kapcsolatban inkább a
dikasztérium titkárával voltam, nem annyira a prefektussal. Nagyon jó
tapasztalat volt ez a szolgálat, melyet sikerült összeegyeztetnem – a többi
konzultorhoz hasonlóan – a tanítás munkájával, amelyet azonban nem
folytathattam, miután titkárnak neveztek ki.
– Milyen
tanegységeket tanított?
–
Dogmatikát tanítottam, kivéve az egyháztant és a szentségtant. Tanításomban
természetesen a Szentírásra, az egyházatyákra, az Egyház hagyományára és
tanítóhivatalára támaszkodtam. Nyilvánvalóan követtem a II. vatikáni zsinat
teológiai útmutatásait; a zsinat akkor zajlott, amikor jogot tanultam
Madridban.
– Nem
úgy látja, hogy a zsinat időszakához képest a teológia ma egy kicsit
hanyatlóban van?
– Ezt
nem mondanám. Ugyanakkor a teológia történetében mindig voltak kiemelkedő
időszakok, és a zsinat is egy ezek közül. A II. vatikáni zsinaton kiváló
teológusok vettek részt, némelyiket személyesen is megismerhettem. Manapság
nincsenek ilyen nagy nevek. De ez nem jelenti azt, hogy ne lenne magas szintű
teológiaoktatás az egyetemeken, és mindent összevetve nem gondolnám, hogy a
teológia hanyatlóban lenne. Inkább a zsinat utáni átvétel és kritika
időszakában vagyunk.
– A
teológia századokon át európai volt. És most?
– Ebből
a szempontból nagyon érdekes megnézni a Nemzetközi Teológiai Bizottság
összetételét. A bizottság idestova fél évszázaddal ezelőtti létrehozása óta
folyamatosan nőtt a nem európai országokból származó tagok száma: ázsiaiak,
afrikaiak, amerikaiak. Az utóbbi évtizedekben a teológia – a Római Kúriához
hasonlóan – egyetemesebbé vált. Azóta, hogy 1992-ben a bizottság tagja lettem,
a legnagyobb újdonság a nők jelenléte, akik magukkal hozzák különleges
szakértelmüket. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nem nemek alapján választják ki a
tagokat, hanem aszerint, hogy kinek milyen képessége és szaktudása van. Az,
hogy a dikasztérium odafigyel a nők szerepére az Egyházban, konkrétan abban is
megnyilvánult, hogy szervezett erről a témáról egy szemináriumot 2016-ban,
melynek szövegei már nyomtatásban is megjelentek.
– Milyen
témákkal foglalkozik a Hittani Kongregáció?
–
Lényegében azokkal a témákkal, amelyekre a dikasztériumnak választ kell adnia:
most főleg egyháztannal, a vallásszabadság témájával és szentségtani
kérdésekkel. Befejező szakaszához érkezik a Szentírás antropológiájára történő
reflexió, amelytől válaszokat várunk korunk kérdéseire. Érdemes megemlíteni a
nemrég kiadott, az erkölcs és gazdaság kapcsolatáról szóló, Oeconomicae
et pecuniariae questiones című dokumentumot is, amely jelentős
visszhangot váltott ki a nem egyházi körökben is.
– A
dikasztérium munkájában mekkora szerepet kap a kommunikáció?
– A II.
vatikáni zsinat után a hit őrzésén és védelmén kívül megbízták azzal is, hogy
mozdítsa elő a hitet. Ne felejtsük el azonban, hogy a dikasztérium közvetlen
beszélgetőpartnerei a püspökök és a teológusok. Nehezen megoldható, hogy
dokumentumaink eljussanak a nagyközönséghez, de igazából nem is ez a célunk.
– Az
utóbbi időben felmerült problémák között találjuk kiskorúak egyházi személyek
részéről történő szexuális bántalmazását. Milyen feladatai vannak a
dikasztériumnak?
– A
kongregáció feladatkörébe tartozik a klerikusok által elkövetett visszaélések
eseteinek tanulmányozása és megítélése. Felhatalmazzuk a püspököket, hogy
eljárjanak egy feltételezett bűnös ellen. Meg kell mondanom, hogy sok eset,
mely kiskorúakkal szembeni visszaélés témában a dikasztériumba érkezik, több évtizeddel
korábbi időszakra vonatkozik. Ez azt a reményt éltetheti bennünk, hogy egy
főleg a múlthoz tartozó jelenségről van szó, de sajnos bizonyossággal nem
állíthatjuk, hogy az az időszak véget ért volna.
– Egy
másik döntő fontosságú téma az ökumenizmus. Milyen ponton áll a vegyes
házasságokban a nem katolikus házastárs megáldoztatásáról szóló vita?
– Olyan téma ez, amely körültekintő tanulmányozást igényel, és amelyre egyetemes szinten kell választ adnunk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a Németországban felmerült kérdés három dikasztérium illetékességi körébe tartozik: a keresztények egységét előmozdításával, a törvényszövegek magyarázatával foglalkozó dikasztérium, és természetesen a mienk. Azt hiszem, általánosan érvényes szabályok kidolgozására törekszenek.
– A következő, a fiatalokkal foglalkozó szinódus munkálataiban is részt vesznek?
– Nyilvánvalóan. A „fiatalok, hit és hivatástisztázás” téma közvetlenül érint bennünket. Természetesen együtt dolgozunk más dikasztériumokkal, elsősorban a püspöki szinódus főtitkárságával. A hit továbbadása egyébként is mindig nagyon időszerű. A 2019-re tervezett, az amazóniai térségről szóló szinóduson is nagyon erős hangsúlyt kap ez a téma. Természetesen nemcsak bizonyos földrajzi térségekre korlátozódó figyelemről van szó: nem is kell eltávolodnunk Rómától, hogy megállapítsuk, mennyire időszerű kérdésről van szó.
– A II. vatikáni zsinat végéig a pápa volt a kongregáció prefektusa. Ma milyen a kapcsolata a dikasztériummal?
– VI. Pál azt akarta, hogy prefektus vezesse a dikasztériumot, de tény, hogy a zsinat előtt, bár a pápa volt formálisan a prefektus, a konkrét feladatkört a titkár töltötte be. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a pápa most kisebb figyelemmel követné a kongregáció tevékenységét. Tanúsíthatom, hogy a pápa – mind XVI. Benedek, mind Ferenc pápa – mindig közvetlenül és nagy odafigyeléssel követte és követi munkánkat.
– Valóban sürgős feladatot jelent a hívők képzése, amelyre gyakran utalt XVI. Benedek, és amelyre ma Ferenc pápa is felhívja a figyelmet?
– Igen, természetesen. Sok ember nem kapott katekézist, és ma nagyobb erőfeszítésre van szükség a képzés területén. Az utóbbi évtizedekben nagyon erős elvilágiasodás zajlott le, főleg az európai országokban. Ázsiában és Afrikában viszont a keresztény élet és a hivatások valódi virágzásának lehetünk tanúi egyes országokban, mint például Vietnámban és Koreában.
– Olyan téma ez, amely körültekintő tanulmányozást igényel, és amelyre egyetemes szinten kell választ adnunk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a Németországban felmerült kérdés három dikasztérium illetékességi körébe tartozik: a keresztények egységét előmozdításával, a törvényszövegek magyarázatával foglalkozó dikasztérium, és természetesen a mienk. Azt hiszem, általánosan érvényes szabályok kidolgozására törekszenek.
– A következő, a fiatalokkal foglalkozó szinódus munkálataiban is részt vesznek?
– Nyilvánvalóan. A „fiatalok, hit és hivatástisztázás” téma közvetlenül érint bennünket. Természetesen együtt dolgozunk más dikasztériumokkal, elsősorban a püspöki szinódus főtitkárságával. A hit továbbadása egyébként is mindig nagyon időszerű. A 2019-re tervezett, az amazóniai térségről szóló szinóduson is nagyon erős hangsúlyt kap ez a téma. Természetesen nemcsak bizonyos földrajzi térségekre korlátozódó figyelemről van szó: nem is kell eltávolodnunk Rómától, hogy megállapítsuk, mennyire időszerű kérdésről van szó.
– A II. vatikáni zsinat végéig a pápa volt a kongregáció prefektusa. Ma milyen a kapcsolata a dikasztériummal?
– VI. Pál azt akarta, hogy prefektus vezesse a dikasztériumot, de tény, hogy a zsinat előtt, bár a pápa volt formálisan a prefektus, a konkrét feladatkört a titkár töltötte be. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a pápa most kisebb figyelemmel követné a kongregáció tevékenységét. Tanúsíthatom, hogy a pápa – mind XVI. Benedek, mind Ferenc pápa – mindig közvetlenül és nagy odafigyeléssel követte és követi munkánkat.
– Valóban sürgős feladatot jelent a hívők képzése, amelyre gyakran utalt XVI. Benedek, és amelyre ma Ferenc pápa is felhívja a figyelmet?
– Igen, természetesen. Sok ember nem kapott katekézist, és ma nagyobb erőfeszítésre van szükség a képzés területén. Az utóbbi évtizedekben nagyon erős elvilágiasodás zajlott le, főleg az európai országokban. Ázsiában és Afrikában viszont a keresztény élet és a hivatások valódi virágzásának lehetünk tanúi egyes országokban, mint például Vietnámban és Koreában.
–
Ratzinger bíboros több utat is szervezett különböző földrészekre, és ezzel
elkezdte elvinni a kongregációt a világba. Folytatódott ez az újdonság?
– Igen,
titkárként voltam már Tanzániában, Indiában, Magyarországon.
Tervezünk további, Európán kívüli utakat is. Többes számban beszélek, mert a
prefektussal mindig megy a titkár és a dikasztérium néhány további munkatársa
is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése