Évközi tizenkilencedik hét csütörtökje

Évközi tizenkilencedik hét csütörtökje

Jól tudjuk, hogy a lelki sebek lassan gyógyulnak. Ha valakit bántás ér, megsértik őt, időbe telik, mire túl tud lépni a sértésen. Talán egyeseknél ez gyorsabban történik, mint másoknál, de senkinél sem azonnal. A rosszat nem tudjuk meg nem történtté tenni, az időben nem tudunk visszalépni, a begyógyult sebek helye sokáig látszik, talán nem is múlik el soha nyomtalanul. A másik személytől elszenvedett bántás, erőszak vagy fenyegetés nyomot hagy lelkünkben, személyiségünkben, főként, ha az illető korábban bizalmunkat élvezte, szeretetkapcsolatban éltünk vele. A lelki sebek gyógyulásának egyetlen lehetősége a megbocsátás. Ennek jelentőségéről, határtalanságáról olvasunk a mai evangéliumban. „Hetvenszer hétszer” kell megbocsátani, tanácsolja Jézus, amely nem azt jelenti, hogy ha négyszázkilencven alkalommal megbocsátunk valakinek, akkor többet már nem kell, hanem azt, hogy a megbocsátás tekintetében nincs helye a méricskélésnek, a számolgatásnak, hiszen Isten felénk megnyilvánuló irgalma is végtelen.
Ha nem tudunk megbocsátani, akkor a harag, a gyűlölet, az ellenszenv elhatalmasodik bennünk, eluralkodik gondolatainkon és leköti erőinket. Gondolataink a sérelem körül forognak, a rossz emlékeit nem tudjuk elfelejteni.
Sokan azért nem jutnak el a megbocsátásig, mert a másiktól várják az első lépést, azaz a bocsánatkérést. A tapasztalatok szerint nem érdemes erre várni, mert lehet, hogy a másik személy soha nem jut el annak felismerésére, hogy megbántott. Tedd meg te az első lépést, lépj túl a sérelmeken!
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Mindenható Istenünk! Hálatelt szívvel imádunk, magasztalunk és dicsőítünk Téged! Mutasd meg nekünk szeretetedet! Urunk Jézus, igaz közbenjárónk az Atyánál! Te jól ismersz minket és ismered szükségleteinket. Engedd csak azt kérnünk, ami javunkra szolgál, s ami lelkünk üdvösségéhez szükséges.