A hivatásom itt indult el – Pál József Csaba a csíksomlyói kegytemplomban mutatott be szentmisét
Az augusztus 6-án felszentelt temesvári megyéspüspök, Pál József Csaba csíki körútja során, augusztus 11-én a csíksomlyói Sarlós Boldogasszony-kegytemplomban mutatott be ünnepi szentmisét.
Pál
József Csaba augusztus 10-én a csíksomlyói Szent Péter és Szent
Pál-plébániatemplomban mutatott be szentmisét. A kegytemplomban
részt vett az ünnepségen Tamás József gyulafehérvári segédpüspök, valamint a
ferences közösség tagjai és számos paptestvér is.
A
liturgia elején Urbán Erik OFM templomigazgató köszöntötte a püspököt. „Nem én
kéne itt álljak, és köszöntsem önt – mondta Urbán Erik –, ez a feladat sokkal
inkább Daczó Lukács atyát vagy Márk József atyát illetné meg, akiknek idejében
gyermekként, ministránsként szolgált itt is, a csíksomlyói kegytemplomban.
Kívánjuk, mint új főpásztornak – aki a felszentelés utáni napon a temesvári egyházmegye
kegyhelyére, Máriaradnára sietett, mint gyermek az édesanyjához,
hálát adni, de ugyanezzel a lelkülettel jött el ide, Csíksomlyóra is –, és
azért imádkozunk, hogy a jó Isten adjon önnek erőt főpásztori szolgálatához,
hogy tanítani tudja a rábízottakat, kormányozni tudja és nem utolsósorban
megszentelni.”
Homíliájában
Pál József Csaba először arről szólt, mennyire kötődik a csíksomlyói
Szűzanyához: „Az én életem vagytok itten. Jólesik visszajönni a csíksomlyói
Szűzanyához, somlyói Máriához, ahogy mondogattunk otthon Csomortánban, amikor
jöttünk ide, Somlyóra. Nagyon ide kötődött a lelkem és a lelkünk sokaknak,
annyira, hogy később, amikor nagyon racionálisan kezdtem nézni az életemet, a
hitemet, akkor egy kicsit meg is ijedtem, hogy vajon nincs ebben valami túl sok
puhányság, olyan anyámhoz ragaszkodás, vajon ez rendjén van-e? És aztán teltek
az évek, és megtapasztaltam azt, hogy a csíksomlyói Szűzanya az a Mária, aki
nekünk adta Jézust. Amikor Jézust befogadtam az életembe, és az életemet
megváltoztatta, boldoggá tette, akkor újra nagyon-nagyon nagy hálával jöttem
vissza, ahhoz a kapuhoz, akin keresztül Jézus eljött hozzám. A csíksomlyói
Szűzanya aztán később – most különösen is, amikor püspökké kineveztek és
felszenteltek – különös módon is nagyon-nagyon közel jött az én szívemhez,
hiszen most szükségem van anyai szeretetre, anyai támogatásra; szükségem van,
hogy tudjam, van valakim, aki nagyon hatalmas az imádságban és a szeretetben.
Visszajöttem,
visszajöttünk, ide jöttünk mindannyian a somlyói Máriához, és én visszajöttem,
kedves testvérek, a somlyói közösségbe, mert az én hivatásom itt indult el. Itt
valahol. Gondolom, hogy a jó Isten jobban tudja, mikor, de én amire
visszaemlékszem, körülbelül hatodikos koromban ide bejöttem, a sekrestyébe
egyszer csak úgy betévedtem. A barátaim már korábban jártak, én ott hátul
nagyon félénken meghúzódtam, ott imádkoztam, és a közösség észrevett,
felkarolt, előre hívott, bátorított és szeretett.
A
közösség vezetője akkor Lukács atya volt; aztán ott volt kicsit később József
atya, Romuáld testvér, de ott volt Manyika néni, Margit, és ott voltak még jó
sokan, akik az én családommá lettek. Nem kérték, hogy változzak meg, de
édesanyám, tudom, egyszer lejött, és azt mondotta Lukács atyának: mit csinált
ezzel a gyermekkel, annyira megváltozott, reggel mielőtt felkelnénk, ő már
felkel és tüzet tesz, hogy mi meleg házba ébredjünk, és megváltozott a
lelkülete is, az a verekedős gyerek már nem olyan, mint amilyen volt korábban.
Én mindezt ennek köszönhetem. Egyszer rákérdezett Lukács atya, hogy vajon nem
gondoltam-e én arra, hogy pap legyek. Akkor a szemébe néztem, és kimondtam azt
az igent, amit azóta nem vontam vissza Isten kegyelméből.
Itt
ministráltam életemben először, ebben a templomban, addig nem gondoltam soha
arra, hogy én ministrálhatnék, hiszen annyira félénk voltam, hogy az oltárhoz
közel sem mertem jönni. Innen indultam el a kántoriskolába úgy, hogy a szüleim
azt mondották: nincs annyi pénzünk, hogy fizessük a kántoriskolát, jobb, ha
elmész a gimnáziumba. És én el is indultam, de közbe betértem ide, és itt
Lukács atya azt mondta: Te pap akarsz lenni? Igen. És akarsz a kántoriskolába
menni? Igen. Na menjél el, ha a szüleidnek nem lesz annyi pénze, majd én
gondoskodom rólad. Ez a bátorítás segített, hogy elinduljak abba az iskolába,
ahova a szívem szerint nagyon vágytam eljutni.”
A napi
evangéliumi szakaszról elmélkedve a püspök kiemelte: „Azt mondja Jézus az egyik
mondatában: aki hisz bennem, annak örök élete van. Ezen a hiten elgondolkodtam,
mert sokszor elsiklunk a mély értelme mellett. Hiszek Istenben, benne bízom, rá
merem bízni az egész életemet; hiszek, de nem valamit, hanem valakiben, és
ettől megváltozik az ember élete, biztonságot kap. Most, amikor püspökké
neveztek ki, sokan jöttek gratulálni, és mondták: ehhez a felelősségteljes
nehéz feladathoz sok erőt kívánunk. Hát el kell mondjam őszintén, hogy ez a sok
felelősségteljes nehéz feladat úgy megterhelte a vállamat, hogy egy nagy-nagy
keresztként ereszkedett rám, felelősségteljes nehéz feladat, úgyhogy kellett
keresgéltem, hogy most mivel vigasztalhatom, mivel bátoríthatom magamat. Az
jutott eszembe, hogy azon a kereszten ott van Jézus. Hát, ha ott van, akkor őt
ismerem, szeretem. A kereszten van, ott vagyok vele, és így merek, így akarok
nekiindulni az élet újabb szakaszának.
De ott
van a nagy bátorítás, ami egész életünkben, gondolom, hogy ott van: szeret a
Jóisten. Hiszek az ő szeretetében, hiszem, hogy nem hagy magamra; hiszem, hogy
amit megenged, azt javamra fordítja, csak azt engedi meg, ami nekem a javamat
szolgálja. Hát édesanyák, édesapák, nem ezt teszitek gyermekeitekkel, hogy csak
azt engeditek meg, ha büntetitek is, de közben nem a büntetésem van a hangsúly,
hanem azon, hogy abból ember legyen, hogy a javát szolgáljátok? Gondolja azt
valaki, a Jóisten rosszabb, mint egy jó édesanya, mint egy jó édesapa, hogy ő
valami mást akar megengedni, valami mást akar adni? Ez a hit, ez a bizalom,
hogy a Jóisten határtalanul szeret, és ennek a hitnek működnie kell, tehát a
hitet élni kell, nemcsak hogy azt mondom, van valami, hiszek valamiben, hanem
bízok benned akkor is, amikor nehéznek tűnik.
Emlékszem,
hogy gyerekkoromban sétáltunk, és Szőcs Elek bácsi, aki szénával foglalkozott,
amikor elkezdett esni az eső, és mondtuk, hogy megveri a szénáját, és az akkora
tragédia, vizes lesz, és nem szárad meg. Ő azt mondta: hát, aki esőt ad, az ad
napot is, hogy majd megszárítja. A hitnek a megélése nehéz, de bízok benne,
tudom, hogy ő a javamat akarja. Benne hiszek, és ő azt mondja, aki hisz, annak
örök élete van.
Kicsit
erről az életről szeretnék beszélni: mert örök élet van, de igazi élet is van,
és az elkezdődik már most, mert az igazi boldogságom a Jóisten jelenléte, az
tesz boldoggá, a mennyország, a Jóisten szerető jelenléte, ahol már akadály
nélkül tapasztalhatjuk, még ha itt, a földön sok-sok szenvedéssel is. De ő
több, mint a sok-sok szenvedés. Ne töltsük meg a szívünket annyi kesergéssel,
hogy a Jóisten jelenlétének ne tudjunk örülni. Minden szenvedésünk közepette
velünk van a Jóisten, előre mutat, azt mondja: kövess engem, én szép jövőt
szántam neked. És jön a kísértés, jön a sátán: hogy lehetett annyi szenvedést
adni? Innen ütnek, onnan ütnek, ennyi baj van, annyi nyomorúság van… Igen, de
az én Istenem nagyobb, mint ez a sok nyomorúság, és örülök az ő jelenlétének
akkor is, ha sok okom lenne, amiért szomorkodjak. Van egy nagy okom, hogy
örüljek: az ő jelenléte, az ő szeretete. Nagyon örülnék, hogy ha sok-sok ragyogó
szemet látnék – ma látok nagyon sokat –, akik örülnek, akiknek az öröm a
szívükből fakad, és abból, hogy itt van a Jóisten, és bízunk benne, győzni
fogjuk.”
Pál
József Csaba szentbeszéde teljes terjedelmében ITT olvasható.
A
szentmise végén Tamás József püspök is köszöntötte az új temesvári
megyéspüspököt. Tamás József lelkivezető volt a gyulafehérvári szemináriumban,
amikor Pál József Csaba kispap volt. „Szent Klárát szeretném idézni, hiszen ma
a klarissza szerzetesrend őt ünnepelte; őt, aki Szent Ferencnek volt a
visszfénye, hiszen legodaadóbb követője volt… Szent Klárának ez a nagyon szép
mondása: másokért élni Isten színe előtt. Ez határozta meg az ő szerzetesi
életét, de úgy gondolom, hogy ez kell, hogy meghatározza minden Istennek
szentelt személy életét, így a papét is, és így a püspökét is – mutatott rá a
segédpüspök. – Hiszen az Úr Jézus azt mondta, az Emberfia nem azért jött, hogy
neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét váltságul adja oda
sokakért. Ezt kívánom számodra: mindenkiért, akit a jó Isten reád bízott,
tudjál Isten színe előtt imádkozni, érettük tenni, érettük cselekedni, hogy
ezen keresztül legyen ez a püspöki szolgálat is áldásos annak az
egyházmegyének, de az egész emberiség javára is. Áldjon meg a jó Isten, és a
csíksomlyói és a máriaradnai Szűzanya kísérje püspöki működésedet.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése