„Fény a Fényből, Krisztusunk!” – A megszentelt életet élők ünnepe a budapesti Örökimádás-templomban
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe a szerzetesek világnapja is. Előestéjén, február elsején idén is szentmisére és közös imádságra várták a szerzetesrendek tagjait és a fiatalokat Budapesten, az Örökimádás-templomban, a szerzetes-elöljárói konferenciák és a Nyolc Boldogság Közösség szervezésében.
Csend és
fény jellemezte az ünnepet – miként a szerzetesek élete is talán e csendben
való várakozást, vágyakozást jeleníti meg. A megszentelt élet napjának
előestéjén fiatalok, különböző korú hívek és számos szerzetesrend tagjai
gyülekeztek az Üllői úti Örökimádás-templomban – csendben és a fény után
vágyva.
Az
imaesten zenei szolgálatot végző Premontrei Kántorátus kórusa bevonult a
szentélybe, majd Deák Viktória Hedvig nővér, az Árpád-házi Szent Margitról
Nevezett Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának főnöknője, a
Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának elnöke köszöntötte a jelenlévőket.
A különféle rendek tagjai nevében kifejezte: Gyertyaszentelő Boldogasszony
vigíliáján ők, szerzetesek különösen örömmel adnak hálát Istennek az
elhívásért, az odaadottságért.
A
szentmisét Snell György esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be, hat
paptestvér – köztük Labancz Zsolt piarista tartományfőnök és Beran Ferenc, az
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjainak spirituálisa – koncelebrálásával.
Köszöntő
szavakkal fordult a megjelent szerzetesekhez és a fiatalokhoz Snell György, az
imaest szónoka. Fény jött a földre, mikor megszületett a Megváltó, és ez a fény
nem hunyt ki: újra és újra elárasztja a világot. A napkeleti bölcsek is e fényt
követve indultak Betlehembe, és a világ világossága felragyogott a szívükben –
fogalmazott szentbeszédében a püspök. Gyertyaszentelő Boldogasszony, a Gyermek
Jézus templomban való bemutatásának ünnepe kapcsán arra hívta fel a figyelmet,
hogy a keleti egyház nem annyira Mária-ünnepnek, hanem a találkozások ünnepének
tartja e napot.
A
Jézussal való hatalmas találkozásokra – Simeon és Anna próféta asszony, majd
később oly sokak találkozására – utalva a szentmise szónoka hangsúlyozta:
valami különleges erő lehetett ebben az emberben (mert az apostolok az embert
láthatták benne először, amikor Jézus meghívta e halászokat a követésére).
Azóta hány és hány találkozás és meghívás történt. „Jöjj, és kövess engem!” –
Jézus e hívását követve a megszentelt életet élő férfiak és nők a fényforrás után
mennek, s maguk is fényforrássá válnak. A megszentelődés útja más és más, de
mindegyik Krisztus útja, a szeretet útja. Ő azt akarja, hogy mindannyian ilyen
fényforrássá legyünk. E zajos világban kell hogy legyen csend és fény. „Kérjük
a mi áldott Urunkat, hogy ez a fény ellenállhatatlanul vonzzon sok férfit és
nőt Isten szolgálatára!” – fogalmazta meg homíliája végén sokak kérését a
püspök.
A
megszentelt életet élők szerzetesi fogadalomtételének megújítása következett. A
jelen lévő szerzetesek égő mécsessel a kezükben az oltár elé sorakoztak. „E
mécses a keresztség megújítását jelképezi, és fogadalmunkat, hogy Krisztus
követésében szeretnénk járni” – hangzott el a fogadalomújítás kezdetén.
A szerzetesek
Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, a Férfi Szerzetes-elöljárók
Konferenciájának elnöke vezetésével megújították és megerősítették
fogadalmukat, Istennek tett ígéreteiket, és odaadottságuk kifejezéseként
mécseseiket mind az oltár elé helyezték. A fogadalomújítás e gesztusát kísérő
ének – „Szállj be lelkünk hajlékába, ó világ világossága!” – a szerzetesek
odafordulását hivatott kifejezni a világ világosságához, ugyanúgy, mint az
ezután felolvasott könyörgések „Fény a Fényből, Krisztusunk!” megszólítása.
Az ige
és a fény liturgiáját az áldozati rész követte, melynek végén a főcelebráns
hálát adott minden Krisztusnak adott életért.
A
szentmise után Versegi Beáta Mária nővér, a „házigazda” Nyolc Boldogság
Közösség tagja köszöntötte és hívta tanúságtételre az általa korábban felkért
szerzetest, illetve fiatalt. Mindketten a bizalomról beszéltek.
Ulrik M.
Monika nővér, a Boldogasszony Iskolanővérek egykori tartományfőnöknője, a
Szerzetes-elöljárók Irodájának első vezetője először egy lelkigyakorlaton
tapasztalt élményét osztotta meg: miután személyes kísérője imádságban minden
alkalommal rábízta őt Istenre, „tetőtől talpig az Isten kezében éreztem magam”
– fogalmazott. „Ez a bizalom elindítója volt bennem.” Tanúságtételében többek
között arról is beszámolt, hogy amikor szorongani kezdett a betegség, a halál
gondolatától, a következő felismerést kapta: „Az a kegyelem, amit ma kapok, az
holnap nem elég; és azt a kegyelmet, amire holnap szükségem lesz, ma még nem
kapom meg.”
A
szervezők egy fiatalt arra kértek fel, arról szóljon az imaesten, hogy mit
jelent számára szerzeteseket ismerni. Szabó Zsófi, aki a Nyolc Boldogság
Közösség tagjaival van barátságban, elmondta: „Amikor megláttam őket, azt
gondoltam, hogy »Nahát, ők angyalok!«. Most már tudom, hogy földre szállt
angyalok, s tudom, hogy emberek.” A szerzetesek barátsága által nagyobb
bizalmat, nyitottságot és befogadást tapasztalt, továbbá, hogy „ha valaki
Krisztus tekintetével néz rám, az nagyon gyógyító lehet”. Tanúságtétele végén a
lány kiemelte: barátságuknak köszönhetően tudja, hogy a szerzetesek emberek,
emberiek; s mivel tudják, hogy emberek, ismerik határaikat.
Az
imaest szentségimádással folytatódott – a meghívott szerzetesek és a közös
ünnepre hívást érző résztvevők közül sokan maradtak az estébe nyúló adoráción,
bekapcsolódva az énekelve mondott imádságba, melyet a Nyolc Boldogság Közösség
tagjai és barátai vezettek. Az oltár körül gyertyák, mécsesek világítottak –
mögöttük, szemmel nem látható ragyogással, az Oltáriszentség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése