Hetvenedvasárnap
Ez a
kérdés mindig benne van a levegőben, míg ember él a földön: „Új tanítás,
hatalommal?” Le van írva, 2000 éve, a szó nem változik, de jelentésében,
értelmében Isten az, aki megújítja, és mindig új tartalommal tölti meg, bennem,
bennünk, akik megengedővé tesszük magunkat rá, hogy általunk hangozzon Isten
Igéje! Éppen ezért, aktuálisan mindig azok a farizeus lelkületűek, akik gátat
szabnak az Isteni Ige megszentelő kegyelme általi elhangzásának! Isten a
törvény, bennem, bennünk hozza meg Isten a maga „ítéletét”. mindig úgy, ahogy
az az Ember javát szolgálni képes.
Vagyis:
a tanítás a régi, de annak hangzása és értelme mindig új, mert megújítani
akarja Isten népét! Hatalommal hangzik, mert Istentől van, Aki örökérvényű, és
szüntelenül megszentelni, jóra érdemesnek tartja a teremtését, azaz: bizalma, a
teremtett ember iránt nem változik! Ami nem zárja ki azt, és nem zárhatja ki
azt, hogy csalódjon az egyes emberben, vagy egyes, általa felkent hatalomban!
Mert az Ember gyarló, esendő. Értem ez alatt azt is, hogy hamarabb képes
egymással szövetségre lépni, egymással közösséget alkotni, mint Istennel. Még
úgy is igaz ez, rám, az Emberre, hogy a magam esendőségében vagyok hajlandó
közösséget találni, mintsem Istennel, Aki esendő voltomat kiigazítani akarja.
Ugyan, miért akarnék változni, ha a változás a pillanatban értékítéletemmel
ellentétesnek látszik? Az Ember esendőségének számtalan esete van, formája, és
alakzata. Ahányan vagyunk, annyi a tévedésünk egy adott pillanatban is, hát
még, a történelem, korok, és generációk egymásra hatásának kapcsolatában! Nehéz
kiigazítani magunkat, és még nehezebb akkor, ha egyikünk sem teszi meg a magáét
azért, hogy Isten kedvét keresse. Bizony, magunkat, és egymást vezetjük félre,
így navigáljuk félre a világ Istentől szándékolt fejlődési irányát is.
Például,
a mai Szentleckéből, szerintem a lényeges maradt ki, pedig csak néhány verssorral
korábban hangzik el Pál igen lényeges gondolata, mely így hangzik: „Mindenki
maradjon meg abban a hivatásban Isten előtt, amelyben meghívást kapott.” [1Kor
7,24] Talán azért, mert ma ezt meg sem hallanánk, és fel sem kapnánk rá a
fejünket? De már hallom is, hogy e verssornak a kommentálása hány meg hányféle
képen hangozna el a szószékekről!
Képes
lehet számunkra Isten szava egyértelművé lenni? Mely irányba állíthatja, is
irányban megtarthatja Isten népét? Mennyivel inkább vagyunk készségesek a vitára,
önnön igazunk hangoztatására, mintsem a megengedésre, az engedelmességre, hogy
rajtunk Isten ereje érvényesüljön? Mennyire vesszük komolyan Isten kegyelmi
erőművének működését? Vagy, mennyire iktatjuk ki ennek az erőműnek a működését.
Talán úgy gondoljuk, hogy ideje volna leselejtezni? Vagy, talán már régen
kiiktattuk, csak most kezd feltűnni, hogy jé! Miért nem működik? Lehet, hogy
kezdjük észrevenni, hogy szükségünk volna rá, mert nélküle nem boldogulunk?
Uram, Istenem, újítsd meg a földünk színét, e helyen, és rajtunk keresztül, kik
hinni próbáljuk, hogy nem csupán földből vagyunk, hiszen Te lehelted belénk az
életet, a Te Életerődet! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése