2018. január 28., vasárnap

Hetvenedvasárnap



Hetvenedvasárnap


Ez a kérdés mindig benne van a levegőben, míg ember él a földön: „Új tanítás, hatalommal?” Le van írva, 2000 éve, a szó nem változik, de jelentésében, értelmében Isten az, aki megújítja, és mindig új tartalommal tölti meg, bennem, bennünk, akik megengedővé tesszük magunkat rá, hogy általunk hangozzon Isten Igéje! Éppen ezért, aktuálisan mindig azok a farizeus lelkületűek, akik gátat szabnak az Isteni Ige megszentelő kegyelme általi elhangzásának! Isten a törvény, bennem, bennünk hozza meg Isten a maga „ítéletét”. mindig úgy, ahogy az az Ember javát szolgálni képes.
Vagyis: a tanítás a régi, de annak hangzása és értelme mindig új, mert megújítani akarja Isten népét! Hatalommal hangzik, mert Istentől van, Aki örökérvényű, és szüntelenül megszentelni, jóra érdemesnek tartja a teremtését, azaz: bizalma, a teremtett ember iránt nem változik! Ami nem zárja ki azt, és nem zárhatja ki azt, hogy csalódjon az egyes emberben, vagy egyes, általa felkent hatalomban! Mert az Ember gyarló, esendő. Értem ez alatt azt is, hogy hamarabb képes egymással szövetségre lépni, egymással közösséget alkotni, mint Istennel. Még úgy is igaz ez, rám, az Emberre, hogy a magam esendőségében vagyok hajlandó közösséget találni, mintsem Istennel, Aki esendő voltomat kiigazítani akarja. Ugyan, miért akarnék változni, ha a változás a pillanatban értékítéletemmel ellentétesnek látszik? Az Ember esendőségének számtalan esete van, formája, és alakzata. Ahányan vagyunk, annyi a tévedésünk egy adott pillanatban is, hát még, a történelem, korok, és generációk egymásra hatásának kapcsolatában! Nehéz kiigazítani magunkat, és még nehezebb akkor, ha egyikünk sem teszi meg a magáét azért, hogy Isten kedvét keresse. Bizony, magunkat, és egymást vezetjük félre, így navigáljuk félre a világ Istentől szándékolt fejlődési irányát is.
Például, a mai Szentleckéből, szerintem a lényeges maradt ki, pedig csak néhány verssorral korábban hangzik el Pál igen lényeges gondolata, mely így hangzik: „Mindenki maradjon meg abban a hivatásban Isten előtt, amelyben meghívást kapott.” [1Kor 7,24] Talán azért, mert ma ezt meg sem hallanánk, és fel sem kapnánk rá a fejünket? De már hallom is, hogy e verssornak a kommentálása hány meg hányféle képen hangozna el a szószékekről!
Képes lehet számunkra Isten szava egyértelművé lenni? Mely irányba állíthatja, is irányban megtarthatja Isten népét? Mennyivel inkább vagyunk készségesek a vitára, önnön igazunk hangoztatására, mintsem a megengedésre, az engedelmességre, hogy rajtunk Isten ereje érvényesüljön? Mennyire vesszük komolyan Isten kegyelmi erőművének működését? Vagy, mennyire iktatjuk ki ennek az erőműnek a működését. Talán úgy gondoljuk, hogy ideje volna leselejtezni? Vagy, talán már régen kiiktattuk, csak most kezd feltűnni, hogy jé! Miért nem működik? Lehet, hogy kezdjük észrevenni, hogy szükségünk volna rá, mert nélküle nem boldogulunk? Uram, Istenem, újítsd meg a földünk színét, e helyen, és rajtunk keresztül, kik hinni próbáljuk, hogy nem csupán földből vagyunk, hiszen Te lehelted belénk az életet, a Te Életerődet! Ámen


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése