Jézus Szíve, a Magasságbelinek szent szekrénye, Irgalmazz nekünk!

Jézus Szíve, a Magasságbelinek szent szekrénye,

Irgalmazz nekünk!

A képmutatás, a hiúság, az egoizmus - mindegyik egy szóval is kifejezhető: önteltség. Azaz, talán nevezhetjük személyiségi zavarnak is. A személyiségi zavarral bajlódó egyén nincs tisztában önmagával, és azzal, hogy milyen viszonyért van felelőssége környezetéhez. Tulajdonképpen, mindannyian küzdünk bizonyos mértékig személyiségi zavarral. Ez nem lehet másképpen egy olyan közegben, ahol a közeget mindig a közeg kisebbsége próbálja személyes érdekeire használni, amely érdek nem találkozik a személyes érdekkel, és a többségi morális érdeket is üzleti érdekkel próbálják kisajátítani, moderálni. A személyiségi zavart, vallom, hogy Isten rendjében lehet csak gyógyítani. Ha, és amennyiben, van egy olyan közeg, melyben az Isten rendje uralkodó, és értékteremtő elvként érvényesül.

Jézus, ilyen formán rendteremtőként, rendezőként, az uralkodó rendezői elvnek képviselőjeként van jelen a világban. Az Igazság hirdetője, kinyilatkoztatója. Azt mondja, hogy „új parancsot adok nektek” [Jn 13,34]. Hogyan érthetnénk a parancsát, amikor azt sem értjük, hogy az Ő nyelvezetében mit jelent, mit ér az a kifejezés, hogy szeretet? Tulajdonképpen ennek a fogalomnak a feldolgozására volna szükségünk, ahhoz, hogy bármit is megértsünk abból, amit kinyilatkoztatásnak mondunk. Sokféle felületes értelmezést hallottuk életünkben a szeretet fogalmáról, de valójában minduntalan megkerüljük e probléma megvitatását, elemzését, megértését. Úgy teszünk, mintha ez a fogalom olyan természetes, és egyértelmű lenne. Pedig, Jézus azt mondja az előbb idézett mondat folytatásaként, hogy „… szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” Tisztában vagyunk azzal, hogy Ő hogyan szeret bennünket, személyesen, és egyedüli módon? Vagy egyszerűen elintézzük azzal, hogy ’megváltás’, ’életet adta értünk’?

Itt kezdődik a vallásosság vakbuzgósága, a bigottság, ha nem vagyok hajlandó és nem fordítok rá időt, hogy visszakérdezzek: Uram, - hogyan kell ezt értenem, - mit kell, mit lehet, mit szabad kezdenem ezzel, és - miért teszed ezt meg értem? És, ráadásul, időről időre, szabad ezeket a kérdéseket újra fogalmazni, mindig az éppen aktuális életállapotomnak megfelelően. Mert ezek a kérdések folyamatosan újra generálják magukat, csak meg kell engednem kérdezni, kérdést feltenni. Jézus Krisztus és Jézus Krisztus Istene, nem ügyfélszolgálatos, akihez szüntelen újabb és újabb kéréseket lehet leadni, hogy teljesítse azokat. Szabad kérdésekkel is elé állnunk, mint baráthoz fordulni, tanácsaira rábízni magamat.

Úgy hangzik ma Jézus szava, hogy „óvakodjatok”! Vagyis, legyünk óvatosak abban, hogy kinek a tanácsára hagyatkozunk, kire bízzuk rá a magunk sorsát, üdvösségét. Akire rábízom magam, attól többet fognak számon kérni. Tehát: ráterhelek olyan felelősséget, mely teher lesz a számára, miközben az én terheim nem fognak csökkenni! Más fog dönteni helyettem, de ezzel csak mindkettőnk terhe nő, egyikünkké sem csökken! Miközben minden kérdésemre Isten készséggel tartja oda vállát, nyújtja segítségre kezét. Csak tudnom kell, hogy kiben bízok meg jobban? Bármilyen, általam elismert, elfogadott földi hatalomban, vagy egyedül Istenben bízok? Ma, ebben a nagyon megosztott, zaklatott világban, ahol a közösségi lét szétzilált, egyre nagyobb szükség volna rá, hogy teljes szívvel, és lélekkel, Istenre hagyatkozzak. A szeretetét megértsem, és abba öltözködjek magam is!

Megváltani önmagamtól, a világra szabott énemtől elszakítani, eltávolítani segíts engem Istenem, hogy megértsem, hogy bár ebben a világban vagyok, pillanatnyilag, de nem e világból való vagyok! Hiszen a Te lelked éltet, keltett életre, és jelölt meg pecséteddel! Látó szívet érző lelket kérek tőled Istenem, hogy bölcsességed elragadjon! Ámen