Kik az Úr előtt őrvendeztek, valamint a szántók aratáskor, és a viaskodók a diadalom után, mikor a prédát elosztják

Kik az Úr előtt őrvendeztek, valamint a szántók aratáskor, és a viaskodók a diadalom után, mikor a prédát elosztják (Izaiás, 9).

Ments meg, Uram minket! 

Éppen aktuális! Egy kurzuson veszek részt, ahol erre a hétre feladatom, hogy belehelyezkedjek az egyház evangelizálásról szóló tanításába. Pál apostol példája alkalmas rá, hogy erről elmélkedjek.

Ezt olvasom: „Isten igéjének hirdetése a keresztény megtérésre irányul, azaz Krisztusnak és az ő Evangéliumának teljes és őszinte befogadására a hit által.” (Redemptoris missio 46.).

(Redemptori missio – II. János Pál pápa, A missziós küldetésről szóló buzdítása) Igen, én is így vallom. Hiszem. A hit által, az egész életemnek a folyamatos megtérésre kell alapulnia. Ami számomra azt jelenti, hogy újra, meg újra rádöbbenni, ami felfedezhető számomra az Igazságból, mely a folyamatos, Istennel, Krisztussal dialógusban válhat felismerhetővé számomra Isten misztériumából. Ugyanakkor azt is vallom, hogy a hirdetést annak is meg kell hallania aki, hirdeti. Vissza kell szálljon arra is a szó, aki kimondja. Ha nem, akkor mit sem ér a kimondott szó! Akkor csak saját hangját akarja hallani, és nem azt a hangot, aki belőle szólni akar. Ilyen módon, úgy gondolom, hogy a hit szolgái között legsúlyosabb nehézség a hit képesség hiánya! Nem is a lanyhaság. Kaptam egy összefoglalást arról, hogy mit tanít egyházunk az evangelizálásról. Úgy gondolom nagyon fontos az, hogy az egyház tanításához kialakuljon a magam viszonya, abból az alapállásomból, hogy Krisztussal vállalok közösséget. Tudatos és elkötelezett keresztény életet. Ha ez nincs bennem, akkor az egyházhoz tartozásom nem több, mint törvénytisztelet. Már pedig azt mondja a Szentírás, a törvény annak való, akiben nincs meg Krisztus szent szeretete. Ugyanis a becsület, a szeretet szentsége minden törvény felett álló. Aki krisztusi ember, annak törvény felett kell állnia. (Abban az értelemben, hogy magával szemben a követelmény sokkal szigorúbb, mint a törvénynek a megfelelés!) Különben nem képes a hit által megtenni azt, amire rendelte Isten. Márpedig, rendeltetésünk van Istentől. Isten teremtményeként, Isten saját szándékára teremtett vagyok.

A Redemptoris missio 90. -ben ezt olvasom: „Minden hívő meghívást kapott az életszentségre és az igehirdetésre.” Én úgy gondolom, hogy az igehirdetésre való meghívás, az következménye az életszentségnek. Mert az is benne van ebben a tanításban, hogy „A missziós szentséghez vezető út az Egyház lelkisége.” Vagyis, ha én nem élem meg az életszentséget, alkalmatlan vagyok igehirdetésre. Igen, a Szentlélek az, aki kell, hogy működjön az egyházban, úgy is, mint az emberben. Ahogy az emberben, úgy is, mint az egyházban. Ha az emberben nem működik a Szentlélek ereje, akkor nem működik az egyházban sem! Hiszem, hogy az egyházat emberek alkotják, az egyház teremtménye Istennek, ugyanúgy, mint az ember. Emberekből, és az emberek számára teremtette egyházát Isten, amelyet megszentelni akar a Szentlélek ereje által. Egyenként, mindannyiunkon keresztül! Ha mi emberek, ezt a szentséget nem veszünk magunkra, nem tudatosítjuk magunkban, nem sajátítjuk el magunkban – ezt a szentséget nem az Egyház szolgáltatja ki, ezt nekem magamnak kell magamra vonni, bele ágyazódni -, ha nem élünk általa, vele, akkor az egyház szentsége sem működhet! Ebben a megszentelő kegyelemben vagyunk szabadok mindannyian!

Akkor, ha kijelentjük azt, hogy az egyház, mint intézmény, felelős az evangelizálásért, akkor nagy hibát követünk el. Ez a feltétel, ijesztő a számomra!

Ráadásul, ilyen módon, már törvénnyé válik az evangelizálás, és ha törvénnyé válik, akkor már nem a megszentelő kegyelem az, ami működik a szabad akaratú ember által, a szabad akaratú emberben, a szabad akaratú ember alázata és szelídsége által.

Nem olvashatjuk rá az emberekre a törvényt, a tanítást, azzal a szándékkal, hogy törvényükké legyen! Nekünk dolgunk nem a törvénykezés, hanem az evangelizálás, az örömhír hirdetése, terjesztése. Az örömhírről tanúságot tenni, az örömhírben élni, és az örömhírt hirdetni a keresztény mentalítás, mely senkire sem kötelező, de mindenki számára ajándék, lehetőség!

Úgy kezdődik a RM 90., hogy „Minden missziós meghívás természeténél fogva a szentségre való meghívásból ered.” Feltételezi e kijelentés, hogy az egyházat lelki emberek alkotják! Vagyis feltételem az, hogy, ha kereszténynek vallom magam, akkor már nem a világnak élek, hanem Krisztusnak! Ez nem dogma, nem egyháztan, és nem is katekézis! Ez a hitem kell legyen, vagyis: egészen személyes kifejeződésem, megnyilvánulásom, kipárolgásom. Élethez való viszonyom, amikor már nem kiszolgálom a világot, hanem szolgálom!

A keresztény ember küldetése a szolgálat. Mégpedig Isten ügyének szolgálata, Krisztus tanításával közösségben, a Szentlélek által, a világban!

Formálj engem Istenem tanításod, kinyilatkoztatásod által! Alakulni vágyom! Neked tetszővé lenni vágyom! Olyan akarok lenni, akinek Te elgondoltál, Akire Neked szükséged van általam és velem! Ámen