Laudato si’ – VI. A teremtés evangéliuma 1.
Június 18-án a Vatikánban, a szinódusi aulában bemutatták Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy!) kezdetű enciklikáját, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését naponta, folytatásokban adjuk közre.
A környezeti és társadalmi problémák felvázolása után enciklikánk a kinyilatkoztatás felé fordul. Követi a családszinódus
„módszertanát”: először szemlélni, meghallgatni (azaz: befogadni a
valóságot), majd Krisztusra tekinteni – ezt követheti az enciklika
második felét kitevő „távlatkeresés”. A második lépcsőfok azért is
jelentős, mert most egy minden embert érintő probléma kapcsán a
keresztények megmutathatják, hogy Istentől kapott ajándékuk, a Szentírás
milyen inspirációt nyújthat a problémák értelmezésében és kezelésében
(ld. LS 64).
1) A hit által nyújtott fény (LS 63–64). „A hit
meggyőződései a keresztényeknek, és részben más hitek követőinek is
fontos motivációt nyújtanak a természet ápolására és a leggyengébb testvéreink gondozására” (LS 64).
2) A bibliai elbeszélések bölcsessége (LS 65–75). A
Szentírás alapkijelentése, hogy a teremtett világ nagyon jó (Ter 1,31).
Ez abból fakad, hogy nem véletlenszerűen, hanem a Teremtő szándéka
szerint, mondhatni az ő „szívéből” jött létre minden,
ami él. A teremtéselbeszélés szimbolikus és narratív módon mutatja meg,
miként alkotja az emberi létezés alapját a hármas viszony:
Isten–felebarát–teremtett világ. E hármas viszonyon belül értelmesek
azok a kijelentések, amelyektől ismertetésünkben mi is elindultunk: „uralni”, „művelni”, „óvni”. A Biblia
eközben emlékeztet: az ember nem Isten. Ha uralomra nyert is meghívást,
azt nem teheti „istenként”, ahogyan az a kizsákmányolás, rombolás
erőiben megmutatkozik. Sokkal inkább a Földért Isten előtt viselt
felelősségről, sajátos emberi hivatásunkról van
itt szó, amely magában foglalja – az Ószövetség tanúsága szerint – a
földdel, növénnyel, állattal szembeni gondosságot is, a megpihenés
lehetővé tételét, hogy elkerüljük a források kiapasztását, a nagyon jó
teremtés lerontását. A teremtéselbeszélés emellett emlékeztet még arra
is, hogy minden életnek, teremtménynek sajátos értéke van Isten
szemében, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. És bár tudjuk, hogy az
ember megromlott (Káintól a történelem nagy bukásaiig), Isten mégsem
hagyta el teremtését. Különösen a próféták buzdítanak megtérésre, a
világot teremtő Isten szemléléséből való erőt merítésre, megújulásra.
3) Az univerzum titka
(LS 76–). Amikor „teremtésről” beszélünk, az „a zsidó-keresztény
hagyományban több, mint a természetről beszélni, mert Isten
szeretet-tervéhez van köze, ahol minden teremtménynek értéke és
jelentősége van” (LS 76). Miközben a zsidóság és a kereszténység
„mítosztalanította” a természetet (elvetette a természet istenítését,
növények, állatok imádását, szakralizálását stb.), egyszersmind
rámutatott arra,
hogy ennek a világnak a gyökere Isten szeretetében, gyöngédségében van,
ami többet ér bármi másnál. „Ebben az univerzumban, amely egymással
kommunikáló nyitott rendszerekből épül fel, a viszonyok és osztozások
számtalan formáját ismerjük fel. Ez elvezet a gondolathoz, hogy maga az
egész is nyitott Isten transzcendenciájára, amelybe ez a kifejlődik” (LS
79). A világban látott változások, a fejlődés, a jelenségek, maga az
evolúció mind-mind mélységet és távlatot nyernek a hívő szemléletben,
magát Istent mutatják meg. Még amit szenvedésnek, fájdalomnak,
kínlódásnak tekintünk, az is a „szülés kínjának” bizonyulhat Isten
tervében (LS 80). Maga az ember is része a fejlődés ezen folyamatainak,
ám „valami újat foglal magába, ami nem magyarázható meg teljességgel a
többi nyitott rendszer fejlődéséből kiindulva” (LS 81). A Biblia
istenképűségről beszél, valójában az embernek a puszta biológiai szintet
meghaladó személyességéről, lét-mélyéről van itt szó, ami által
sajátosan vagyunk személyek, cselekvő alanyok ebben a világban. Ezért
sem válhat soha tárggyá az ember.
„Ugyanakkor téves lenne azt gondolnunk, hogy a többi élőlényt puszta tárgynak kell tekintenünk, amelyek alá vannak vetve az ember önkényes uralmának” (LS 82). Így eljutnánk gazdasági
rendszereink perverz logikájához, miszerint „a győztes mindent visz”,
így az ember is, aki leigázza a természetet. A teremtés „harmóniát,
igazságot, testvériséget és békét” kíván, amit Jézus maga állít elénk
(ld. uo.), nem pedig valamiféle kifordult zsarnokságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése