Aki azt akartad, hogy gyermekeidnek hívjanak minket, és valóban azok is legyünk Irgalmazz nekünk!

Aki azt akartad, hogy gyermekeidnek hívjanak minket, és valóban azok is legyünk

Irgalmazz nekünk!

Ott kell folytatnom, ahol tegnap abba hagytam. Lám, Jézus, a Mester, nem állítja azt, hogy mindenki üdvözül, mindenki be fog jutni Isten országába. Ahhoz, hogy ne jussak el üdvösségemre, elég a magam együgyűsége, butasága is! Hoppá!

Jelen vagyok én Isten Igéjében, Krisztus tanításában? Benne állok az üdvösség terv elfogadásában, annak megfelelni képessé teszem magam?

Ha így van, ahogy a mai példabeszéd mondja, akkor mennyivel inkább van az is, hogy, ha nem vágyakozom az Istennel a közösséget, és e vágy beteljesedéséért nem vállalok áldozatot, kockázatot is akár, és nem irányítom e vágyamra teljes figyelmemet – azaz nem tudatosul bennem az, hogy mi az, amit meg kell érte tennem, és mi az, amit nem szabad érte elhagynom – akkor vágyakozásom a semmibe hullhat! Vele jövőm is.

Ha úgy érzem, hogy e kor, amiben élek, jövőtlen nemzedék, akkor bizony arra kell ráébrednem, hogy nem élem a vágyamat, nem élek keresztényként, Krisztus követőként! Én, aki az idősebb korosztályhoz tartozom már, én vagyok aki elrontottam, én vagyok a felelős azért a jövőért, melyre vannak, lehettek gyermekeim, és unokáim. Hiteles kereszténység az, mely meghallja, felfogja, megérti, és vágyakozza az Ige beteljesedését, de e vágyát nem babusgatja, hanem teljesedéséért mindent megtenni kész! Mert hite, hogy vágyakozása komoly, nem öncélú, hanem Isten akaratát tükrözi; okossága nem a magáé, hanem Isten bölcsességébe van oltva, a Szentlélek erejéből! Ideje változtatnom, még kaptam rá, a mai nappal esélyt, hogy változzak, változtassak, ne rontsam tovább Isten hitelét! Korunkat, az a változás érinti meg, mikor sokkal több értéket hordoz a személyes Istenkapcsolat. A közösséget már az egyénnek kell építenie. De, valójában Jézus is erre tanította apostolait is. Ma sincs másképpen! Ezért van felelősségem Isten előtt!

Mikor jelenthetem ki, hogy hitem Isten közösségével köt össze? Ha teret engedek Istennek az életemben, és időt adok a Vele való közösségre az életemből! Nem akarom magamnak a boldogságot megszerezni, de megengedem, hogy Isten boldogságából részesítsen! Tudom, hogy ez okoskodásnak is tűnhet, mégis, úgy gondolom, hogy az, aki szomjazza, éhezi és vágyakozza Istenben elnyerni önmaga teljességét, az értheti, mire gondol Pál apostol, amikor azt mondja, arra figyelmeztet, hogy Isten szentségre hívott meg minket, és még Szentlelkét is nekünk ajándékozta, hogy szentségi életre eljuthassunk! Eszközeid által tegyél boldoggá engem Istenem! Hisz, a boldogságodra vágyom! Ámen