Ferenc pápa: Jézus nem
olyan követőket akar, akik rosszkedvűen bandukolnak mögötte!
A Szentatya augusztus 30-án a hivatás és a
remény kapcsolatáról elmélkedett a délelőtti általános kihallgatás keretében. Hangsúlyozta:
mindig erőt meríthetünk abból, ha emlékezünk Jézussal való barátságunk
megszületésére, a kezdeti időkre. Katekézisét teljes terjedelmében közöljük.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma egy fontos témára szeretnék visszatérni, ez
pedig a remény és az emlékezés – különösen a meghívásra való emlékezés –
közötti kapcsolat. Szemlélendő képként Jézus első tanítványainak meghívását
fogom használni [Jn 1,35–39]. Emlékezetükbe olyannyira bevésődött ez a
tapasztalat, hogy egyikük még az időpontját is megírta: „Délután négy óra
lehetett” (Jn 1,39). János evangélista igazi ifjúkori emlékként meséli el a
történetet, mely változatlanul megmaradt időskori emlékezetében, János ugyanis
akkor írja le ezeket, amikor már öreg volt.
A találkozásra a Jordán folyó mellett került
sor, ahol Keresztelő János keresztelt; azok a galileai fiatalok a Keresztelőt
választották lelki vezetőjüknek. Egyik napon eljött Jézus, és megkeresztelkedett
a folyóban. Másnap ismét arra járt, és akkor a Keresztelő – vagyis Keresztelő
János – ezt mondta két tanítványának: „Nézzétek, az Isten báránya!” (Jn 1,36).
Mindkettejüknek ez jelenti a „szikrát”.
Otthagyják első tanítójukat, és Jézust kezdik követni. Ő feléjük fordul, és
felteszi a döntő jelentőségű kérdést: „Mit kerestek?” (Jn 1,38). Jézus az
emberi szív szakértőjeként jelenik meg az evangéliumokban. Itt két kereső
fiatallal találkozik, akiket egészséges nyugtalanság tölt el. Milyen ifjúkor ugyanis
a megállapodott ifjúkor, melyet nem nyugtalanít az élet értelmére irányuló
kérdés? A fiatalok, akik semmit sem keresnek, már nyugdíjasok, idő előtt
megöregedtek. Szomorú, amikor nyugdíjba ment fiatalokat látunk… Jézus az egész
evangéliumban, útja során minden találkozásban „szívgyújtogatóként” jelenik
meg. Ebből érthető a kérdése, amely napvilágra akarja hozni az élet és
boldogság utáni vágyat, amelyet minden fiatal magában hordoz: „Mit keresel?” Én
is szeretném megkérdezni a fiatalokat, akik itt vannak a téren, és azokat is,
akik tömegkommunikációs eszközökön keresztül követnek minket: „Te, aki fiatal
vagy, mit keresel? Mit keresel szíved mélyén?”
János és András hivatása így indul: olyan erős
barátság alakul ki köztük és Jézus között, hogy az közös életre és a Jézust
mozgató szenvedélyek megosztására készteti őket. A két tanítvány elkezd
Jézussal lenni, és rögtön misszionáriussá válik, hiszen a Jézussal való
találkozásuk után nem mennek haza nyugodtan, hanem mindketten hívják
testvérüket – Simont és Jakabot –, hogy ők is kövessék Jézust. Odamentek
hozzájuk, és azt mondták: „Megtaláltuk a Messiást, találtunk egy nagy
prófétát”, tehát hírt adnak. Ennek a találkozásnak lesznek a misszionáriusai.
Ez a találkozás annyira erős hatást tett rájuk, akkora boldogsággal töltötte el
őket, hogy a tanítványok örökre emlékezni fognak erre a napra, amely
világosságot és irányt adott ifjúkoruknak.
Hogyan fedezhetjük fel saját hivatásunkat ebben
a világban? Hivatásunk felfedezése sokféleképpen történhet, az evangéliumnak ez
az oldala viszont azt üzeni nekünk, hogy a Jézussal való találkozás öröme az
első, ami rámutat arra, hogy helyes úton járunk. Házasság, megszentelt élet,
papság: minden igazi hivatás a Jézussal való találkozással kezdődik, aki örömet
ad és új reményt ébreszt bennünk, aki a vele való egyre mélyebb, teljesebb
találkozásra és az öröm teljességére vezet minket.
Az Úr nem olyan férfiakat és nőket akar, akik
rosszkedvűen bandukolnak mögötte, és az örvendezés szele nem fúj szívükben.
Kérdezem tőletek, akik itt vagytok a téren – mindenki magában válaszoljon –: a
ti szívetekben ott fúj az örvendezés szele? Mindenki tegye fel magának a
kérdést: „Ott van a bensőmben, ott fúj a szívemben az örvendezés szele?” Jézus
olyan követőket akar, akik megtapasztalták, hogy a vele való együttlét végtelen
boldogságot ad, amit az élet minden egyes napján újból meg lehet kapni. Isten
országának az olyan tanítványa, aki nem vidám, aki szomorú, az nem
evangelizálja ezt a világot. Nem a retorika fegyvereinek élesítésével válik valaki
Jézus hirdetőjévé: te beszélhetsz, beszélhetsz, beszélhetsz, de ha nincs meg
benned valami más… Hogyan válhatunk Jézus hirdetőjévé? Ha megőrizzük szemünkben
az igazi boldogság ragyogását. Sok keresztényt látunk – magunk között is –,
akik a hit örömét árasztják a szemükkel. A szemükkel!
Ezért a keresztény ember – miként Szűz Mária –
őrzi szerelmének lángját, mi ugyanis Jézus szerelmesei vagyunk. Nyilvánvaló,
hogy érnek megpróbáltatások az életben, vannak időszakok, amikor a hideg
ellenére, ellenszélben, sok keserűség közepette kell előrehaladnunk. A
keresztények viszont ismerik az utat, mely ahhoz a szent tűzhöz vezet, amely
örökre lángra lobbantotta őket.
Kérlek, szépen kérlek titeket: ne hallgassunk a
csalódott és boldogtalan emberekre; ne törődjünk azokkal, akik cinikusan azt
tanácsolják, hogy ne tápláljunk reményt az életben; ne bízzunk azokban, akik
már fellángolásakor kioltanak minden lelkesedést, mert szerintük semmilyen
vállalkozás nem éri meg egy egész élet feláldozását; ne hallgassunk a szívükben
„öregekre”, akik elfojtják a fiatalok kitörő örömét! Inkább azokra az öregekre
hallgassunk, akiknek csillog a szemük a reménytől! Egészséges vágyálmokat
tápláljunk: Isten azt akarja, hogy képesek legyünk álmodni, hozzá hasonlóan és
vele együtt, miközben igenis jól látjuk a körülöttünk lévő valóságot utunkon.
Merjünk egy másfajta világot álmodni! És ha egy álmunk kialszik, kezdjünk el
ismét álmodni, és merítsünk erőt reménnyel a kezdetek emlékezetéből, azokból a
parazsakból, amelyek – talán egy nem annyira jól sikerült élet után – ott
rejtőznek a Jézussal való első találkozás hamui alatt.
Látjuk tehát a keresztény
életnek ezt az alapvető dinamikáját: emlékezés Jézusra. Pál azt mondta
tanítványának: „Emlékezz Jézus Krisztusra” (2Tim 2,8); ez a nagy Szent Pál tanácsa:
„Emlékezz Jézus Krisztusra!” Emlékezzünk hát Jézusra, a szeretetnek arra a
tüzére, amellyel egy nap jóságtervként fogtuk fel életünket, és élesszük fel
ezzel a lánggal reményünket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése