2017. április 11., kedd

Hűséges József Könyörögj érettünk!



Hűséges József 
Könyörögj érettünk!


Két igehelyet mutat most nekem a Lélek. E kettő kapcsolatára hívja fel figyelmemet:
„a nemzetek világosságává teszlek, hogy eljusson üdvösségem a föld végéig.”
„Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne. Ha Isten megdicsőült benne, Isten is megdicsőíti őt önmagában, hamarosan megdicsőíti.”

Az Atya öröktől való szándéka a Fiúval, hogy Benne és Általa bizonyosodjon meg a Világ Isten szándékáról, erejéről, hatalmáról, alázatáról – mi személyiségében rejlik - melyet az Emberrel való közösségben akar megélni, megvalósítani. Nem nélküle, nem ellene, de vele, és érte.
Mert az Ember olyan lény – és erről már van bizonyossága Istennek – aki nehezen képes függetleníteni magát a tárgyi valóságától. Mindabból mit érzékel testi érzékszerveivel, olyan dolgokra következtetéseket levonni nehezen képes az ember, melyek meggyőzik arról, hogy mindaz, amit érzékel, érzékelhet, csupán látszata annak, ami a teljesség, ami tökéletes, és legfőképpen állandó, vagyis örökkévaló! Mert a hit számára kevesebb, mint a tapasztalás, a tárgyi érzékelés.
De visszatérve a nekem mutatott szöveghez: Jézus fenti szavai arra utalnak, hogy Neki, Emberként, nem volt könnyű Júdás kezét elengedni. Talán érezte Jézus, hogy Júdás, kész volt megtenni, amire készült, de Jézustól olyan mértékben függött, hogy ha erre Jézus nem adja meg a felszólítást, akkor még várt volna. Biztos vagyok benne, hogy Júdásban meg volt a tépelődés: megtegye, vagy mégse?
Jézusban is meg volt az isten és ember vívódása: merje magára venni az Atya akaratát, vagy remélje, hogy megúszhatja? Hiszen, Izsák is megúszta. Amikor Jézus odanyújtja a kenyeret Júdásnak, és még azt sem ’átallja’, hogy kimondja: „Amit teszel, tedd meg gyorsan!”, akkor megérti Júdás, hogy neki itt már nincsen helye: Jézus tudja, mire készül. Júdás egója elhatalmasodik alázatán, katapultál. Felpattan, és elindul a maga kálváriáján. Jézuson pedig szétárad a nyugalom, a békesség: képes voltam engedelmessé lennem, legyőzni félelmemet, és átengedni magam Atyám akaratának! („Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy ismét visszavegyem azt. Senki sem veszi el tőlem: én adom oda magamtól. Hatalmam van odaadni, és hatalmam van újra visszavenni. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.” [Jn 10,17-18]) Maga adja magát árulója kezére. Ezért mondja ki, így tör fel belőle a szó: „Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne.” Az engedelmesség megkönnyebbülése! Itt, Jézus, már világosan látja, mert ismeri az Atyát, és tudja róla, hogy következetes, szótartó, és állhatatos a szeretetben: ha Ő képes megdicsőíteni az. Atyát, akkor Benne megdicsőülhet, és meg is fogja dicsőíteni a Fiút.
Ez Jézus üzenete a számomra is: ha én, az életemmel megdicsőítem az Istent, akkor dicsőségében meg fog dicsőíteni engem is. Húsvét üzenete, nem kevesebb: közösséget építeni Istennel! Szentlélek hívlak, hogy erősíts meg engem, ebben a cselekvő hitben! Ámen


  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése