2017. január 5., csütörtök

Vízkereszt előtti idő csütörtök



Vízkereszt előtti idő csütörtök


Keresztelő Szent János és Szent András apostol tanúskodása után a mai evangéliumban is egy olyan személlyel találkozunk, aki Jézusról kijelenti, hogy ő az Isten Fia. A történet azzal indul, hogy Jézus meghívja Fülöpöt követésére. Ő pedig, ahogyan András hívta Pétert, szól Nátánáelnek: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak.” E kijelentés ugyan nem mondja ki nyíltan, de burkoltan azt tartalmazza, hogy Jézus a Messiás, hiszen a prófétai jövendölések és a mózesi könyvekben olvasható isteni ígéretek a messiás jövetelét mondták meg előre. Fülöp szavainak hatására Nátánáel, akit a keresztény hagyomány Szent Bertalan apostollal azonosít, Jézushoz megy, majd pedig egy rövid párbeszéd után kijelenti: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.”
Tudnunk kell, hogy Nátánáel az „Isten Fia” címet más értelemben használja, mint mi, s ezt egyértelműen jelzi a pontosítás: „te vagy Izrael Királya.” Az ószövetségi hagyomány szerint Izrael népe Isten elsőszülött fia, és a Dávid nemzetségéből származó királyt Isten az ő fiává fogadja. A prófétai jövendölések szerint az eljövendő messiás Dávid király családjából fog származni. Ezek ismeretében állíthatjuk, hogy Nátánáel azt várja Jézustól, hogy messiás-királyként magához ragadja majd az uralmat, és azt gondolja, hogy Jézust, mint Izrael királyát megilleti az Isten fia cím.
Ezzel szemben mi hisszük, hogy az Úr megváltó műve az ő szenvedésével és halálával valósult meg, és hisszük, hogy Jézus abban az értelemben az Isten Fia, hogy ő valóságos Isten, a második isteni személy.
© Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, köszönjük, hogy Jézus együtt akar lenni velünk is, miként Simon Péter bárkájába. Istenünk, Te tudod, mennyit fáradozunk, milyen kudarcokat élünk meg. Te látod mindennapi fáradozásainkat mennyire eredménytelennek érezzük. Hozzánk is szólsz Jézus által, miként Péterhez: vessétek ki a hálót halfogásra. Magunktól már sokszor feladtuk volna. Add, hogy sose vonakodjunk Jézus szavának engedelmeskedni! Add, hogy az Ő szavát követve megtapasztalhassuk az Ő életet átalakító erejét. Add, hogy elhagyva mindent, ami fölöslegesen megköt minket, szabadon követhessük Jézust!
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése