2017. január 3., kedd

Kik testetekben megdicsőíttettetek és hordoztátok az Istent



Kik testetekben megdicsőíttettetek és hordoztátok az Istent (1 Kor. 6).

Ments meg, Uram minket!



„Ha valakivel úgy bánsz, amilyen, akkor olyan is marad, de ha úgy bánsz vele, amilyennek lennie kellene, akkor olyanná válik.” – Goethe, Pygmalion-hatás lényege. Ezt a gondolatot ma kaptam egy kedves rokonomtól, új évi kívánságként.
Ésszerűnek tűnik, és mégsem. Pontosabban, elmélkedésemhez igazítva a fenti állítást, úgy tűnik számomra, hogy Isten úgy bánik velünk, amilyennek szeretné, hogy legyünk. Mi mégsem vagyunk, alakulunk olyanokká. Vagy, lehet, hogy nincs igazam?
Én, bátorkodom úgy vélekedni, hogy vagy nem is értjük Isten emberrel való szándékát, vagy, egyszerűen nem is törődünk azzal – mert nem tiszteljük annyira, nem fontos Ő számunkra annyira -, hogy mi közünk lenne a szándékához. Függetlenítettük magunkat Istentől.
Véleményem alátámasztására teszem fel azt a kérdést, hogy valójában elutasít bennünket a világ? Ismerősnek, vagy ismeretlenként kezel bennünket a világ? Én úgy tapasztalom, hogy mi, akik itt Európában, a nyugati világban élünk, semmiben sem különbözünk, tűnünk ki a világi emberek közül. Mi, ahogy általában minden ember, el akarjuk adni magunkat, és mindarra, mi evilági érték, igényt formálunk, mint bárki más. Kevés ez alól a kivétel. De azokról, akik kivételek, mi magunk is úgy vélekedünk, hogy különcök, csodabogarak.
Ezt a gondolatmenetemet János kijelentéséből vezettem le, aki azt mondja, hogy „Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk.” Fenti gondolatmenetemnek nincs vége még sajnos. Ugyanis, ha János kijelentését értelmeznem kell, akkor abból az következik, hogy, ha a világ önmagát ismeri fel bennem, akkor én nem tekinthetem magamat Isten fiának! De, akkor értem-e, nem tévedek abban, hogy ha ezt az állapotot fenn tartani törekszem, akkor egyértelmű az, hogy mivé leszek? Hogy válhatok hasonlóvá Hozzá, ha nem is törekszem hasonlóvá válni Hozzá? Ha vágyom, és készülök, mert szeretném, ha Isten örökébe juthatnék, akkor biztos, hogy nem kerülhetem el a változást! Húzhatom az időt, de változtatnom kell, életmódomon, életformámon, hogy elnyerhessem azt, amire vágyok, és ne vessék majd a szememre, hogy „nem ismerlek téged”.
De térjünk át János egy másik figyelmeztetésére is, amire ma a figyelmemet irányítja a Lélek: „És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűneinket, és benne nincsen bűn.” Ha nincsen benne bűn, pedig elveszi a világ összes bűnét, akkor azért lehet ez, mert Ő az Isten, Aki egyedül képes erre. Ferenc pápa mondja, olyan kedvesen, hogy szereti, hogy Isten ilyen feledékeny, hogy elveszi, és már nem is emlékezik rá! Akkor miért féljünk odaadni Neki, ha a mi emberi gondolkodásunk szerint nem kell attól tartanom, hogy majd megbosszulja, majd e rólam szerzett infókkal vissza fog élni. Isten részéről a szeretet fogalma pontosan abban különbözik az én szeretet fogalmamtól, hogy nem él vissza a bizalommal, nem keresi a maga javát, a maga hasznát. Mert számára az egyedüli dicsőség, öröm, boldogság az, ha van olyan lény a teremtményei közül, aki hajlandó megbánni, megválni bűnétől azért, hogy Vele közösségre lépjen!
Jézus Krisztus, aki a keresztségben is közösségre léptél velem, hogy számomra is olyan komoly és szent értelmet nyerjen a keresztség, mint számodra jelent, tanításod által szeretnék egyre, minden nappal közelebb lépni az Atyához. A Szentlélek által, Isten angyalai által és a szentek közössége által vezess, alakíts, formálj engem! Ámen


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése