Hívom a családokat 2014 szeptemberében – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, a házaspárokat, a jegyeseket és a szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
Egyik
reggel a férj, aki iskolaigazgató volt, így szólt feleségéhez: „Holnap fogjuk
köszönteni új kolleganőnket névnapja alkalmából. Tedd meg nekem, hogy ma veszel
egy szép csokor rózsát, hogy én holnap azzal köszönthessem.” A feleség kissé
meglepődött. Ugyan már többször hallotta az új kolléganő dicséretét, fel is
tűnt neki férje iránta táplált lelkesedése, de eszébe sem jutott, hogy
féltékenykednie kellene. Igaz, ha volna oka féltékenységre, talán nem őt kérné
virágvásárlásra. Férje tudja magáról, hogy nem túl ügyes a megfelelő virág
kiválasztásában, valószínűleg a többi kollégára sem szívesen bízná a vásárlást.
Mai
életünket nem nevezhetjük békésnek, állandó küzdelemben, harcban élünk.
Szóhasználatunk is ehhez igazodik: megküzdünk a mindennapi kenyérért, a
munkalehetőségért, az iskolai végzettségért, kiharcoljuk a jobb
lakáskörülményeket, legyőzzük vetélytársainkat, átverekedjük magunkat akadályok
sokaságán, hogy családot alapíthassunk. Mindig újabb és újabb nehézségekkel
találkozunk, konfliktusok között kell lavíroznunk, a béke, a nyugalom
legfeljebb rövid időszakokra válik osztályrészünkké. Ugyanakkor a szíve mélyén
minden ember békére, boldogságra vágyik, a békével pedig összefügg a boldogság:
„Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.” (Mt 5,9)
Nehezen lehetne olyan családot találni, amelyikben nem honol a béke, és tagjai
mégis boldogok. Ahol pedig a családokban nincs béke, ott a társadalom sem él
békességben, boldogtalan családokból nem épülhet boldog társadalom. A család a
béke bölcsője, egyrészt, mert a társadalmi béke a családok békéjére épül,
másrészt, mert a jövő generációja a családban sajátíthatja el a megbékélésre
való készséget. Az ember a családban találkozik először ellentétekkel,
szembenálló érdekekkel, itt kell megtanulnia a saját akaratának mindenáron
történő érvényesítése helyett másokat és a közösséget szolgálni. Itt találkozik
belső és külső konfliktusokkal, itt tanulhatja meg ezeket kezelni.
Konfliktusok
pedig lépten-nyomon jelentkeznek a társadalomban és a családban egyaránt. Minél
bonyolultabb világban élünk, annál több konfliktussal kell szembenéznünk. A
konfliktus gyakran lappangva, észrevétlenül jelenik meg. A családi élet
mindennapjai közben talán fel sem tűnik egy mondat, egy kérés vagy megjegyzés,
amely mögött támadás van, amely ellenállást vagy ellentámadást provokál.
Gyerekek között sokszor felmerül a kérdés, hogy ki kezdte a veszekedést: az,
aki először kezet emelt, vagy az, aki úgy viselkedett, hogy az bosszúért
kiáltott. Ferenc pápa erről így szól: „A konfliktust nem lehet semmibe venni,
vagy megszépíteni. Szembe kell nézni vele. Ha belegabalyodunk, elveszítjük a
távlatot, beszűkülnek horizontjaink, és a valóság számunkra széttöredezik. Ha
beleragadunk a konfliktus adok-kapok játékába, elveszítjük a valóság mély
egységéhez való érzékünket.” (EG 226)
Idézzetek
fel családi vagy rokoni, baráti, ismerősi körből olyan eseteket, amelyekben a
konfliktusok a közösség megerősödéséhez vezettek! Hogyan tud a nagyobb közösség
segíteni a közösség családjainak egy-egy konfliktushelyzet megoldásában?
A
megbékélést önmagunkkal kell kezdenünk, hiszen belső konfliktusaink
kereszttüzében nem tudunk tárgyilagosan szembenézni a kívülről érkező
kihívásokkal. Hányszor szeretnénk mértékletesnek látszani, de elragad az
élvezetvágy; milyen nehéz indulatainkat legyőzni, ha sérelem ér bennünket,
pedig tudhatjuk, hogy indulatosságunk árát megfizetjük; mennyi nehézséget
okozott már a jóra való restségünk, és mégis hajlunk a nemtörődömségre. Mindez
sok zavart, értetlenséget okoz a másokkal való érintkezésben! Ha nincs bennünk
béke, ha nem vagyunk harmóniában önmagunkkal, hogyan lehetnénk harmóniában
családunkkal, környezetünkkel, a teremtett világgal, hogyan lehetnénk
bensőséges egységben Istennel? A béke nem azt jelenti, hogy megállapodunk
valamilyen kompromisszumban, hanem azt, hogy az ellentéteket feloldjuk,
ellenfeleinkkel kiengesztelődünk, a különbözőségeket összhangba hozzuk.
Hogyan
segíthetitek gyerekeiteket abban, hogy békés, harmonikus emberekké váljanak? Mi
segített titeket a családi béke megalapozásában?
„Egy
konfliktussal találkozva egyesek egyszerűen csak tudomásul veszik, majd
továbbmennek, mintha mi sem történt volna. Mások úgy bocsátkoznak bele a
konfliktusba, hogy rabjai lesznek, horizontjuk beszűkül, saját zavarodottságukat
és elégedetlenségüket rávetítik az intézményekre, s ezzel lehetetlenné válik az
egység. Ám van egy harmadik lehetőség is, és ez a legmegfelelőbb a
konfliktussal való szembenézésre. Ez pedig a készség a konfliktus elviselésére,
megoldására és arra, hogy egy új folyamat kiindulópontjává formálják.” (EG 227)
„Jézus
mindent egyesített magában: az eget és földet, Istent és embert, időt és
örökkévalóságot, személyt és társadalmat. Ennek az egységnek és önmagában való
kiengesztelődésnek ismertetőjegye a béke. Krisztus »a mi békességünk« (Ef
2,14)... A béke azért lehetséges, mert az Úr legyőzte a világot és annak
állandó konfliktusait, »minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett«
(Kol 1,20).” (EG 229)
Őrködjünk
éberen családunk békéjén. Ha azt látjuk, hogy kezd kialakulni egy konfliktus,
ragadjuk meg az alkalmat közösségünk, egységünk erősítésére! Ehhez a helyzet
nagyvonalú kezelésére van szükség: mindenkiben, akivel kapcsolatba kerülünk,
meg kell látnunk az Isten-képmás embert, aki feltétlen tiszteletet érdemel.
Igyekezzünk megérteni egymást, megismerni egymás indítékait. Ne lezárni akarjuk
az ügyet, hanem összhangba hozni nézeteinket, elgondolásainkat. Hiába zárul egy
házastársak közötti vita azzal, hogy az egyik fél kénytelen-kelletlen beadja a
derekát, ha a vita keserűsége ott marad a szívükben, a béke nem áll helyre. A
békétlenség pedig újabb konfliktusok melegágya lehet.
A
családi béke és a társadalmi béke kölcsönhatásban áll egymással. Milyen
hatással van az országok és népek közötti békére a családok békéje?
A
feleség arra gondolt, hogy ha most önérzetesen nemet mond, azzal elvágja a
helyzet tisztázásához vezető utat. Most nincs idő megvitatni az ügyet, pedig
fontos, hogy közösen találjanak megoldást. Rövid gondolkodás után így
válaszolt: „A ma megvett virág holnapra már nem lesz olyan szép, friss. Nem
gondolod, hogy jobb lenne, ha holnap reggel kicsit korábban indulnánk el, és út
közben együtt vennénk meg a virágot?”
Bíró
László,
az MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
az MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése