2014. augusztus 31., vasárnap

2014.08.30. Szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.08.30. Szombat

Sok hívő ember túlzónak tartja Szent Pál elmélkedését, amelyben kimondja, hogy az emberek nagy része nem szívesen veszi, ha a Katolikus Egyház a közösségi problémák egyetlen rendezőjének az Úr Jézust emlegeti. A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük” (1Kor 1,22-23) „Gondoljatok csak meghívástokra, testvérek! Nem sokan vannak köztetek olyanok, akik a világ szerint bölcsek, nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő. Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt. Általa van nektek életetek Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett. Így teljesül az Írás:„Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék” (26-31) Mint Isten második Személye, ajándékba kapta a végtelen isteni természetet. Vállalta, hogy az ősbűn s minden bűn eltörlése érdekében a világtörténelem minden bűnösének minden bűnéért isteni természete mellé felveszi az emberi természetet, megtestesül, hogy testvérünkként legyen érvényes megváltói küldetése. Emberi testét és lelkét nem adta emberi személyiség birtokába, hanem isteni személye alá rendelte, hogy a történelem minden bűnét és büntetését ki tudja váltani az összes embert meg tudja váltani. Emberi szenvedését az isteni személye fémjelzi, teszi végtelen értékűvé. Amikor búcsúzik tanítványaitól, hangsúlyozza: „Ha, szeretnétek, örülnétek, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam” (Jn 14,28) Nagyobb azzal, hogy nekem adta csorbítatlanul a végtelen istenséget. Ez a hála örök. A pogány rómaiak bölcsessége így vélekedik: „Dicis aliquem ingratum? Dixisti de eo omne malum” Azt mondod valakire, hogy hálátlan? Minden rosszat elmondtál ezzel róla. Jézus apostolai mind egyszerű falusi munkásember volt. „Akkor Péter vette át a szót, amikor Jézus arról beszélt: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába (Mt 19,24) „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk? Jézus így válaszolt: Bizony mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon, és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött. Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, száz annyit kap, s az örök élet lesz az öröksége” (Mt 19,27-29) 1901.január elsejére virradóra XIII. Leó pápának az Úr álmában megmutatta, hogy a XX.. Században a sátán milyen nagyhatalmat kap a föld felett. A pápa három év múlva meghalt. Szent Péter székének várományosa Rampolla bíboros volt. A bécsi császár korábban szerzett jogra hivatkozva bejelentette vétóját Rampolla bíboros ellen.A szavazatok Giuseppe Sarto velencei pátriárka neve mellé gyülekeztek. Kérlelte társait, hogy, a nagy veszélyben lévő századnak az elején ne válasszák meg pápának. Megválasztották. Amikor a bíboros dékán feltette neki a kötelező kérdést: Elfogadod? Azt válaszolta: „Elfogadom keresztnek” Intézkedései a következők voltak: Örökre megvonom a Habsburgok vétójogát. Meg kell reformálni a liturgikus zenét, hogy a szentmise az isteni áhítattal legyen bemutatva. A francia szokások ellenére nem kell az elsőáldozással a tizennegyedik életév betöltéséig várni. Az a gyerek, aki meg tudja különböztetni a mindennapi ennivaló kenyértől Jézus oltáriszentségi Szent Testét, megáldoztatható. A francia bíborosok vitába szálltak vele és a kilencszáz éves szokásjogra hivatkozva követelték: Vonja vissza a pápa a kijelentését. Előbb kell a gyermek szívében trónra ültetni Jézust, mint hogy a sátán megszállná. volt a válasza. A keresztény Európa megszűnt létezni. A keresztelés, elsőáldozás, a Szentmise ne szoruljon ki, ne zsugorodjon tovább. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése