Aranyszájú Szent János püspöknek a Máté-evangéliumról mondott szentbeszédeiből
(Hom. 50, 3-4: PG 58, 508-509)
Amíg a templomot ékesíted, ne feledkezz meg ínséget szenvedő testvéredről
Tiszteletben akarod részesíteni Krisztus testét? Le ne nézd azért, mert
ruhátlan. Azt pedig meg ne tedd, hogy itt benn esetleg selyemruhával
tiszteled meg, odakinn pedig nem törődsz vele, amikor ruhátlan és gyötri
a hideg. Mert aki azt mondta: Ez az én testem (Mt 26, 26), az szavával
egy tényről tett bizonyságot, de ugyan ilyen tényt mond ezzel is:
Láttátok, hogy éhezem, és nem adtatok ennem (vö. Mt 25, 35), és: Amit a
legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek (vö. Mt 25,
45). Jézusnak persze nem ruhára van szüksége: ő tiszta lelkeket akar. E
dologban pedig nélkülözhetetlen a fokozott törődés.
Tanuljunk meg tehát bölcsen gondolkodni, és tanuljuk meg Krisztust úgy tisztelni, ahogyan kívánja. Mert ha már tiszteljük őt, akkor az a tiszteletadás a legkedvesebb neki, amelyet ő kíván, nem pedig az, amelyet mi gondolunk ki. Hiszen Péter is úgy gondolta, hogy azzal tiszteli meg Jézust, ha nem engedi, hogy megmossa a lábát; ám amit Péter akart, az nem megtisztelés volt, hanem teljesen az ellenkezője. Így te is azzal a tisztelettel tiszteld meg, amelyet ő írt elő parancsával; tehát a vagyonodat oszd szét a szegények között. Mert nem arany tárgyak kellenek az Istennek, hanem színarany lelkek.
Ezt nem azért hangoztatom, mintha ellenezném, hogy ilyen fogadalmi ajándékokat ajánlj fel Istennek, hanem mert inkább azt kérem, hogy ezekkel együtt, sőt már ezek előtt adj alamizsnát. Mert elfogadja Isten azokat az ajándékokat is, de sokkal inkább az alamizsnát. Azok ugyanis csupán a felajánlónak vannak hasznára, ez viszont annak is, aki kapja. Amott az ajándék dicsekvésre is adhat alkalmat, emitt viszont tisztán az alamizsnálkodás és az emberszeretet érvényesül.
Mert mire jó az, ha Krisztus asztala aranykelyhekkel van megrakva, ő maga viszont éhenhal. Előbb lakasd jól az éhezőt, és csak azután ékesítsd fel az asztalát a feleslegedből. Aranyserleget készítesz, de nem adsz egy pohár vizet? Miért kell arannyal hímzett térítőt tenned annak az asztalára, akinek még a szükséges ruházatáról sem gondoskodol? Mire jó ez? Mondd csak nekem: ha látnál valakit, akinek nincs betevő falatja, s te nem adnál neki enni, de az asztalára arany edényeket raknál, vajon köszönetet mondana az neked? Nemde inkább felháborodna ezen? Vagy más példát mondok. Ha látsz valakit rongyokba öltözve és a hidegtől megdermedve, de ahelyett, hogy ruhát adnál rá, aranyozott oszlopokat állíttatnál fel neki, és kijelentenéd, hogy az ő tiszteletére teszed, nemde azt gondolná, hogy te kigúnyolod, sőt a végsőkig meggyalázod őt?
Erre gondolj Krisztussal kapcsolatban is, amikor ő mint vándor és idegen körüljár és hajlékot keres, de nem fogadod vendégül. Viszont a padlózatot, a falakat meg az oszlopfőket felékesíted és a lámpákra ezüst láncokat aggatsz, noha őt a börtönben megláncolva még látni sem akarod. Szintén nem azért mondom ezt, mintha tiltanám az ilyen díszítéseket, hanem arra biztatlak, hogy ezekkel együtt tedd azt is, sőt hogy még ezek előtt tedd meg. Mert soha sehol sincs bűnül felróva, hogy azokat nem tette volna meg valaki; viszont aki ezt nem teszi meg, arra a pokol vár és az örök tűz és büntetés az ördögök társaságában. Tehát amíg a templomot ékesíted, vedd észre nyomorgó testvéredet is: mert ő értékesebb templom, mint a kőből való.
Tanuljunk meg tehát bölcsen gondolkodni, és tanuljuk meg Krisztust úgy tisztelni, ahogyan kívánja. Mert ha már tiszteljük őt, akkor az a tiszteletadás a legkedvesebb neki, amelyet ő kíván, nem pedig az, amelyet mi gondolunk ki. Hiszen Péter is úgy gondolta, hogy azzal tiszteli meg Jézust, ha nem engedi, hogy megmossa a lábát; ám amit Péter akart, az nem megtisztelés volt, hanem teljesen az ellenkezője. Így te is azzal a tisztelettel tiszteld meg, amelyet ő írt elő parancsával; tehát a vagyonodat oszd szét a szegények között. Mert nem arany tárgyak kellenek az Istennek, hanem színarany lelkek.
Ezt nem azért hangoztatom, mintha ellenezném, hogy ilyen fogadalmi ajándékokat ajánlj fel Istennek, hanem mert inkább azt kérem, hogy ezekkel együtt, sőt már ezek előtt adj alamizsnát. Mert elfogadja Isten azokat az ajándékokat is, de sokkal inkább az alamizsnát. Azok ugyanis csupán a felajánlónak vannak hasznára, ez viszont annak is, aki kapja. Amott az ajándék dicsekvésre is adhat alkalmat, emitt viszont tisztán az alamizsnálkodás és az emberszeretet érvényesül.
Mert mire jó az, ha Krisztus asztala aranykelyhekkel van megrakva, ő maga viszont éhenhal. Előbb lakasd jól az éhezőt, és csak azután ékesítsd fel az asztalát a feleslegedből. Aranyserleget készítesz, de nem adsz egy pohár vizet? Miért kell arannyal hímzett térítőt tenned annak az asztalára, akinek még a szükséges ruházatáról sem gondoskodol? Mire jó ez? Mondd csak nekem: ha látnál valakit, akinek nincs betevő falatja, s te nem adnál neki enni, de az asztalára arany edényeket raknál, vajon köszönetet mondana az neked? Nemde inkább felháborodna ezen? Vagy más példát mondok. Ha látsz valakit rongyokba öltözve és a hidegtől megdermedve, de ahelyett, hogy ruhát adnál rá, aranyozott oszlopokat állíttatnál fel neki, és kijelentenéd, hogy az ő tiszteletére teszed, nemde azt gondolná, hogy te kigúnyolod, sőt a végsőkig meggyalázod őt?
Erre gondolj Krisztussal kapcsolatban is, amikor ő mint vándor és idegen körüljár és hajlékot keres, de nem fogadod vendégül. Viszont a padlózatot, a falakat meg az oszlopfőket felékesíted és a lámpákra ezüst láncokat aggatsz, noha őt a börtönben megláncolva még látni sem akarod. Szintén nem azért mondom ezt, mintha tiltanám az ilyen díszítéseket, hanem arra biztatlak, hogy ezekkel együtt tedd azt is, sőt hogy még ezek előtt tedd meg. Mert soha sehol sincs bűnül felróva, hogy azokat nem tette volna meg valaki; viszont aki ezt nem teszi meg, arra a pokol vár és az örök tűz és büntetés az ördögök társaságában. Tehát amíg a templomot ékesíted, vedd észre nyomorgó testvéredet is: mert ő értékesebb templom, mint a kőből való.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése