Jön az Úr, hogy megmentsen minket!
Jézus, Péterrel és Júdás Tádéval a
Jeruzsálem mellett lévő Hinnom-völgyének leprásaihoz megy. Táplálékot visznek
nekik.
– Képesek leszünk adni nekik
valamit abból, amit vettünk. Rettenetes lehet a sírokban élni télen – mondja
Tádé, aki egy batyut visz, akárcsak Péter.
– Örülök neki, hogy elmentünk a
felszabadított rabszolgákhoz, és pénzt kaptunk tőlük a leprások számára.
Szegény szerencsétlenek! Ezeken az ünnepnapokon senki se gondol rájuk. Mindenki
örvendezik... Ők pedig elvesztett otthonukra emlékeznek... De legalább hinnének
benned! Meg fogják tenni azt, Mester? – kérdi Péter, aki mindig olyan egyszerű,
és annyira ragaszkodik Jézushoz.
– Reméljük, Simon, reméljük!
Közben imádkozzunk! – És imádkozva folytatják útjukat.
A szomorú Hinnom-vögy feltűnik, az
élők sírjaival.
– Menjetek előre! – mondja Jézus.
A kettő megy, hangosan beszélve. A
leprások arca megjelenik barlangjuk vagy menedékhelyük nyílásában.
– Jézus Rabbi tanítványai vagyunk
– mondja Péter. – Ő jön, és előreküldött minket, hogy segítsünk rajtatok.
Hányan vagytok?
– Itt heten. Hárman a másik
részen, az En Rogelen túl – mondja egy mindegyikük helyett.
Péter kibontja batyuját. Tádé is
sajátját. Tíz részre osztják az ételt. Kenyér, sajt, vaj, olajbogyó. Hova
tegyék az olajat, amely egy kis korsóban van?
– Egyiketek hozzon egy edényt!
Oda, a sziklára. Ott elosztjátok majd az olajat, testvériesen, hiszen azok
vagytok, és a Mester nevében, aki a felebaráti szeretetet hirdeti – mondja
Péter.
Közben a leprás, sántikálva,
leszáll feléjük, akik egy nagy szikla közelében várnak rá, és egy kicsorbult
korsót tesz oda. Nézi, amint megtöltik azt olajjal, és csodálkozva megkérdezi:
– Nem féltek ilyen közel állni
hozzám? – Valóban, csak a szikla választja el őket a leprástól.
– Nem félünk semmi mástól, csak a
szeretet ellen való bűntől. Ő küldött ide minket, hogy segítsünk rajtatok, mert
aki Krisztusé, annak úgy kell szeretnie, amint Krisztus szeret. Nyissa meg ez
az olaj a szíveket, világosítsa meg azokat, mintha egy mécsest gyújtana
szívetekben. A kegyelem ideje elérkezett azok számára, aki remélnek az Úr
Jézusban. Higgyetek benne! Ő a Messiás, és meggyógyítja a testeket és a
lelkeket egyaránt. Mindent megtehet, mert Ő az Emmánuel – mondja Tádé,
méltóságteljes modorával, ami mindig nagy hatást kelt.
A leprás mintegy elbűvölve néz,
kezében tartva a korsót. Utána azt mondja:
– Tudom, hogy a Messiás Izraelben
van, mert beszélnek róla a zarándokok, akik a városba jönnek, Őt keresve, és mi
halljuk társalgásukat. De én sose láttam Őt, mert csak nemrég jöttem ide. És
azt mondjátok, hogy meggyógyítana engem? Van köztünk, aki átkozza Őt, és van,
aki áldja, és én nem tudom, kinek higgyek.
– Azok, akik átkozzák, jók?
– Nem. Kegyetlenek, és rosszul
bánnak velünk. Ők akarják a legjobb helyeket és a legnagyobb részeket. Nem
tudjuk, hogy emiatt itt maradhatunk-e?
– Tehát te látod, hogy csak az
gyűlöli a Messiást, aki befogadta a poklot. Mert a pokol már érzi, hogy Ő
legyőzte, és azért gyűlöli. De én mondom neked, hogy szeretni kell Őt, és
hittel, ha valaki kegyelmet akar kapni itt a földön és a túlvilágon a
Magasságbelitől – mondja még Tádé.
– Ha kegyelmet szeretnék! Két éve
nősültem meg, és van egy kisfiam, aki még nem ismer engem. Néhány hónapja
váltam leprássá. Látjátok. – Valóban, kevés nyoma van csak rajta a betegségnek.
– Akkor fordulj hittel a
Mesterhez! Nézd! Jön. Add hírül társaidnak, és térj vissza ide! Ő erre megy el,
és meg fog gyógyítani téged.
A férfi felmegy a
lejtőn, és hívja a többit:
– Úriás! Joáb! Adina! És
ti, akik nem hisztek! Jön az Úr, hogy megmentsen minket!
Egy, kettő, három. Három nyomorult jön, mind
súlyosabb állapotban. A nő azonban alig mutatkozik. Élő borzalom... Talán sír,
és talán beszél, de nem lehet megérteni semmit sem, mert szétroncsolt szájából
csak valami hang tör elő. Fogai már nincsenek.
– Igen. Mondom neked, hogy azt
mondták nekem, hívjalak titeket. Mert jön, hogy meggyógyítson minket.
– Én nem! Én nem hittem neki egy
más alkalommal... és többé nem fog meghallgatni engem... és azonkívül, nem
tudok többé járni – mondja érthetőbben az asszony, ki tudja, mily
erőfeszítéssel. Ujjaival fogja szája szélét, hogy jobban meg tudja értetni
magát.
– Mi odaviszünk téged, Adina... –
mondja neki a három férfi.
– Nem... Nem... Én túl sokat
vétkeztem... – és összeesik ott, ahol van.
Három másik leprás fut oda,
erőszakosan, és azt mondják:
– Adjátok csak ide az olajat, és
utána mehettek a Belzebubhoz is, ha akartok!
– Az olaj mindnyájunk számára van!
– mondja a korsó tulajdonosa, és igyekszik megvédeni kincsét. De a három
erőszakos, kegyetlen férfi erősebb, és elveszi tőle a korsót.
– Íme! Mindig így... Egy kis olaj,
oly sok idő után! De jön a Mester... Menjünk hozzá! Igazán nem jössz, Adina?
– Nem merek...
A három lemegy, a szikla felé. Ott
megállnak, hogy bevárják Jézust, a két apostollal, aki eléje ment. És amint
odaérnek, felkiáltanak:
– Könyörülj rajtunk, Izrael
Jézusa! Mi remélünk benned, Urunk!
Jézus felemeli tekintetét, és
rájuk néz, sajátos módján. Megkérdezi:
– Miért akartok meggyógyulni?
– Családunk miatt, magunk miatt...
Rettenetes dolog itt élni...
– Nem csak testetek van,
gyermekeim. Lelketek is van, és az többet ér a testnél. Arra kell gondot
viselnetek. Azért ne csak magatok és családotok miatt kérjétek a gyógyulást,
hanem azért is, hogy időtök legyen megismerni Isten Igéjét, és úgy élni, hogy
kiérdemeljétek Országát. Igazak vagytok? Legyetek még igazabbakká! Bűnösök
vagytok? Kérjétek az életet, hogy időtök legyen helyrehozni az elkövetett
rosszat... Hol van az asszony? Miért nem jön? Nem mer szembenézni az
Emberfiával, amikor nem félt attól, hogy Isten tekintetével találkozik,
vétkezve? Menjetek, és mondjátok meg neki, hogy sok dologra bocsánatot nyert,
bűnbánata miatt és sorsának elfogadása miatt, és hogy az Örökkévaló azért
küldött engem, hogy feloldozzam minden bűnüktől azokat, aki megbánták
múltjukat.
– Mester, Adina többé nem tud
járni...
– Menjetek, és segítsétek őt
lejönni ide! És hozzatok egy másik edényt. Adunk nektek olajat...
– Uram, alig van elég a többiek
számára – jegyzi meg halkan Péter, miközben a leprások elmennek az asszonyért.
– Lesz elég mindenki számára.
Higgyetek! Mert könnyebb ebben hinni, mint ezeknek a nyomorultaknak hinni
abban, hogy testük olyanná válik, mint amilyen előzőleg volt.
Közben fent, a barlangnál a három
gonosz leprás verekedni kezd egymással az étel szétosztása miatt. Az asszonyt
lehozzák, karjukon... és az nyög, amint képes rá:
– Bocsánat! A múlt miatt! Azért,
hogy nem kértem bocsánatot a múltkori alkalommal!... Jézus, Dávid Fia,
könyörülj rajtam!
Leteszik őt a szikla mellé. És a
sziklára odatesznek egy csorba edényt.
Jézus megkérdezi:
– Mit mondotok ti? Mi
könnyebb, megszaporítani az olajat egy edényben, vagy kinöveszteni a húst ott,
ahol a lepra elemésztette?
Hallgatnak... Utána az asszony azt
mondja:
– Az olaj. De a test is, mert te
mindent meg tudsz tenni. És vissza tudod nekem adni előző éveim lelkét is.
Hiszek, Uram!
Ó, mily isteni módon mosolyog
Jézus! Olyan az, mint egy fény, amely kedvesen kiárad, vidáman és kellemesen!
Elkezdődik szeménél, utána ajkánál és hangjában, miközben azt mondja:
– Hited miatt gyógyulj meg, és
nyerj bocsánatot! És így ti is. És legyen olajotok és ételetek, hogy
megerősödjetek. És menjetek, nézessétek meg magatokat a pappal, az előírás
szerint! Holnap. Hajnalban visszatérek ruhákkal, és illendő módon mehettek
majd. Fel! Dicsérjétek az Urat. Többé nem vagytok leprásak!
És akkor a négy, aki eddig Jézusra
nézett, egymásra tekint, és csodálkozva felkiált. Az asszony szeretne felállni,
de alig van rajta ruha. Cafatokra szakadt ruhája alig takarja el testét. Félig
elrejtőzve áll a szikla mögött, szemérmesen, nemcsak Jézus miatt, hanem társai
miatt is. Arca visszanyeri vonásait, csak soványsága marad meg, és sírva,
szakadatlanul hajtogatja:
– Áldott! Áldott! Áldott! – és
áldásaiba belevegyül a három gonosz leprás káromkodása, mert dühöngenek, amikor
látják, hogy a többiek meggyógyultak. Repül feléjük a szenny és a kő.
– Nem maradhattok itt! Jöjjetek velem!
Nem történik semmi bajotok sem. Nézzétek! Az út elhagyatott. Dél van, az
emberek házukban vannak. Menjetek holnapig a többi leprás mellé! Ne féljetek!
Jöjjetek utánunk! Vedd ezt, asszony! – és odaadja neki köpenyét, hogy az
befedje magát.
A négy, kissé félve,
kissé csodálkozva, bárányokként követi Őt. Elmennek a másik három lepráshoz. Jézus
megáll a hegyoldal alján, és azt mondja nekik:
– Menjetek fel, és mondjátok meg
nekik, hogy holnap reggel hétkor itt leszek. Menjetek és ünnepeljetek velük,
beszélve nekik a Jó Hír Mesteréről! – Odaadatja nekik az ételeket, ami még
náluk van, és megáldja őket, az elbúcsúzás előtt.
– Menjünk most! Már elmúlt dél –
mondja Jézus, és megfordul, hogy visszatérjen a Betániába vezető útra.
De hamarosan visszahívja Őt egy
kiáltás:
– Jézus, Dávid Fia, könyörülj
rajtunk is!
– Nem várták meg a hajnalt,
ezek.... – jegyzi meg Péter.
– Menjünk hozzájuk! Oly kevés óra
van, amikor jót tudok tenni anélkül, hogy az, aki gyűlöl engem, meg ne zavarná
azok békéjét, akikkel jót tettem! – mondja Jézus, és visszafordul. Felnéz a
három leprásra, akik feltűnnek egy kis dombon, és megismétlik kiáltásukat,
segítve a mögöttük álló, már meggyógyultaktól.
Jézus nem tesz mást, csak
kiterjeszti feléjük karját, és azt mondja:
– Legyen úgy, amint kéritek!
Menjetek, és éljetek az Úr útjain! – Megáldja őket, miközben a lepra eltűnik
testükről, akárcsak ahogy a nap elolvasztja a gyenge hóréteget. És Jézus
elsiet, követve a csodásan meggyógyultak áldásaitól, akik feléje tárják
karjukat, mintha meg akarnák ölelni Őt.
(7-1808)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése