2014. március 18., kedd

Jézus csodái 59. - Egy csókkal meggyógyítja



Egy csókkal meggyógyítja

 

Gabaonban Jézust nagy szeretettel fogadják. A nagy vízgyűjtő medencénél sok ember gyűlt már össze. Egyesek még sietve vizet merítenek, mert hamarosan megkezdődik a szombat. Az apostolok már sok beteget és koldust gyűjtöttek össze, és még mindig özönlik a nép a házakból. Mikor Jézus is odaérkezik a vízgyűjtőhöz, együtt kiáltja a nép:
– Hozsanna! Hozsanna! Köztünk van Dávid Fia! Áldott a Bölcsesség, amely eljön oda, ahol hívják!
– Áldottak vagytok ti, akik tudjátok, hogyan kell fogadni Őt! Béke! Béke és áldás! – És azonnal a betegekhez megy, azokhoz, akik valamilyen szerencsétlenség vagy betegség miatt megrokkantak, az elkerülhetetlen vakok vagy már majdnem vakok felé, és meggyógyítja őket.
Szép a csoda, amit egy kis néma fiúval művel, akit sírva nyújt neki anyja, és akit Jézus egy csókkal gyógyít meg, amit szájára nyom. A gyermek a két legszebb szót kiáltja, amit az Ige adott neki: „Jézus! Mama!”, és anyja karjából, aki a nép feje fölött, a magasban tartotta őt, Jézus karjaiba ugrik, nyakába csimpaszkodva, míg Jézus vissza nem adja őt boldog anyjának, aki elmagyarázza Jézusnak, hogy ez az ő elsőszülöttje, és szülei, szívükben levitának szánták őt, még megszületése előtt. Most azzá lehet, mert már hibátlan:
– Nem a magam számára kértem, férjemmel Joákimmal együtt, az Urat, hanem azért, hogy az Úrnak szolgálhasson. És nem azért, hogy anyának szólíthasson engem, és hogy elmondhassa, mennyire szeret, kértem számára, hogy beszélhessen, hiszen ezt már elmondta szemeivel és csókjaival. De azért kértem, hogy mint egy hibátlan bárányt, teljesen fel lehessen ajánlani az Úrnak, hogy dicsérje az Ő nevét.
Erre Jézus azt válaszolja:
– Az Úr meghallotta lelked szavát, mert Ő is, akárcsak egy anya, szavakkal és cselekedetekkel fejezi ki érzelmeit. De jó volt a vágyad, és a Magasságbeli meghallgatta. Most menj, és neveld fiadat a tökéletes dicséretre, hogy tökéletesen szolgálja az Urat!
– Igen, Rabbi. De mondd meg nekem, mit kell tennem!
– Tedd, hogy szeresse az Úristent teljes erőből, és önként ki fog sarjadni szívéből a tökéletes dicséret, és tökéletesen fogja szolgálni Istenét.
– Jól mondtad, Rabbi! A Bölcsesség van ajkadon. Beszélj, kérlek, mindnyájunknak – mondja egy méltóságteljes gabaoni férfi, aki utat tört magának Jézusig, és utána meghívja őt a zsinagógába. Biztosan ő a zsinagógafőnök.

(7-1621)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése