Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.03.16. vasárnap
Urunk, Jézus Krisztus megváltói küldetéséről nyilvános működésének közepe felé kezdett el nyíltan beszélni. Tanítványai körében tisztáznia kellett, ki Ő és mi a küldetése?
Megkérdezi tanítványait: „Kinek tartják az emberek az emberfiát?
Így válaszoltak: Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak, vagy valamelyik másik prófétának”.(Mt 16,13-14) Ez egy rövid közvélemény kutatás. Az egyszerű nép Jézust valamelyik régi próféta csontvázába bújt isteni küldöttnek tartja. Folytatja elődei küldetését, feltár egyet-mást Isten kinyilatkoztatott titkaiból, mint ők. Mit válaszol erre Jézus? Semmit. Olyan vélemények, hogy szóra sem érdemesek, de az evangélistáknak majd le kell írniuk, a Jézus Krisztus által megalapítandó Egyháznak (18) hirdetnie kell majd. Az Egyház, amit Jézus alapított Szent Péterre, a sziklára,ma azt válaszolja a történelemnek, amit Isten kétezer éve mondott Ábrahámnak: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából, arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,1-3) Jézus felvonul a hegyre, magasan az alacsonyan gondolkodó egyszerű emberek fölé. Péter, Jakab és János,a három tanú lát és hall minden fontosat. Látja, hogy „Jézus átváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele”. (Mt 17,2-3) Miről beszélgettek? „Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét, és mellette a két férfit. Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet! Nem tudta, hogy mit beszél.” (Lk 9,31-33) Péter határtalanul boldog, hogy előző napon az Atya megmondta neki, hogy Jézus az Isten Fia, s ennek ma szemlélője lehet. Pedig a boldogság csúcsára csak most emeli fel egy újabb élmény:„Még beszélt, amikor, íme, fényes felhő borította be őket, és a felhőből egy hang hallatszott:Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok! Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: Keljetek fel és ne féljetek! Amikor szemüket felemelték, nem láttak mást, csak Jézust, egymagát” (Mt 17,5-8)Íme, a csodálatos válasz a mai liturgia szövegeiben! Mindenki, aki a kinyilatkoztatásban küldetést kapott, előbb vagy utóbb megértette, hogy fontos szerepe volt a megváltás előkészítésében, de az igazán nagy és fontos: Jézus az Atyaisten Fia, akiben igazán kedve tellett Atyjának, mert mindent teljesített, amit rábízott, utolsó csepp vérét is kiontotta, elviselt minden gyalázatot helyettünk, hogy az Atyához minél több gyermeke eljuthasson az Ő érdemei árán.Isten a szeretetet rendelte életünk fő feladatának. A mellénk rendelt emberek boldogításában kell, hogy megnyilvánuljon az, amit ránk bízott, amit mindig tennünk kell. A nagy kérdés: megértettük-e, valóra váltottuk-e ebben a világban, amely az önzés eddigi legmélyebb bugyrának mutatkozik az emberiség történelmének során? Az érdekünkben meghaltakról legtöbbször elfelejtik megmondani legfőbb érdemüket: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13) A legnagyobb Jézus, aki minden emberért meghalt, de mellette ott vannak hőseink is, mindig megemlékezünk. Az önzők pedig sehol sincsenek.
2014.03.16. vasárnap
Urunk, Jézus Krisztus megváltói küldetéséről nyilvános működésének közepe felé kezdett el nyíltan beszélni. Tanítványai körében tisztáznia kellett, ki Ő és mi a küldetése?
Megkérdezi tanítványait: „Kinek tartják az emberek az emberfiát?
Így válaszoltak: Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak, vagy valamelyik másik prófétának”.(Mt 16,13-14) Ez egy rövid közvélemény kutatás. Az egyszerű nép Jézust valamelyik régi próféta csontvázába bújt isteni küldöttnek tartja. Folytatja elődei küldetését, feltár egyet-mást Isten kinyilatkoztatott titkaiból, mint ők. Mit válaszol erre Jézus? Semmit. Olyan vélemények, hogy szóra sem érdemesek, de az evangélistáknak majd le kell írniuk, a Jézus Krisztus által megalapítandó Egyháznak (18) hirdetnie kell majd. Az Egyház, amit Jézus alapított Szent Péterre, a sziklára,ma azt válaszolja a történelemnek, amit Isten kétezer éve mondott Ábrahámnak: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából, arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,1-3) Jézus felvonul a hegyre, magasan az alacsonyan gondolkodó egyszerű emberek fölé. Péter, Jakab és János,a három tanú lát és hall minden fontosat. Látja, hogy „Jézus átváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele”. (Mt 17,2-3) Miről beszélgettek? „Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét, és mellette a két férfit. Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet! Nem tudta, hogy mit beszél.” (Lk 9,31-33) Péter határtalanul boldog, hogy előző napon az Atya megmondta neki, hogy Jézus az Isten Fia, s ennek ma szemlélője lehet. Pedig a boldogság csúcsára csak most emeli fel egy újabb élmény:„Még beszélt, amikor, íme, fényes felhő borította be őket, és a felhőből egy hang hallatszott:Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok! Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: Keljetek fel és ne féljetek! Amikor szemüket felemelték, nem láttak mást, csak Jézust, egymagát” (Mt 17,5-8)Íme, a csodálatos válasz a mai liturgia szövegeiben! Mindenki, aki a kinyilatkoztatásban küldetést kapott, előbb vagy utóbb megértette, hogy fontos szerepe volt a megváltás előkészítésében, de az igazán nagy és fontos: Jézus az Atyaisten Fia, akiben igazán kedve tellett Atyjának, mert mindent teljesített, amit rábízott, utolsó csepp vérét is kiontotta, elviselt minden gyalázatot helyettünk, hogy az Atyához minél több gyermeke eljuthasson az Ő érdemei árán.Isten a szeretetet rendelte életünk fő feladatának. A mellénk rendelt emberek boldogításában kell, hogy megnyilvánuljon az, amit ránk bízott, amit mindig tennünk kell. A nagy kérdés: megértettük-e, valóra váltottuk-e ebben a világban, amely az önzés eddigi legmélyebb bugyrának mutatkozik az emberiség történelmének során? Az érdekünkben meghaltakról legtöbbször elfelejtik megmondani legfőbb érdemüket: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13) A legnagyobb Jézus, aki minden emberért meghalt, de mellette ott vannak hőseink is, mindig megemlékezünk. Az önzők pedig sehol sincsenek.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése