Ökumenikus ima nyolcad 7.

A Krisztus-hívők egységéért


2011. január 16-23


7. nap


Élet-feltámadás-hitben.



Iz 60, 1-3; 18-22 „Isten szabadítását nevezed kőfalaidnak, és dicséretét kapuidnak”

Zsolt 118, 1; 5-17 „Nem halok meg, hanem élek”

Róm 6, 1-11 „eltemetkeztünk vele a halálba, hogy új életben járjunk”

Mt 28, 1-10 „Jézus így szólt hozzájuk: ne féljetek!”


Élet- feltámadás – hitben.



Az Ószövetségben a feltámadás gondolata nem igazán volt életet bearanyozó hit. A pogányok egyszerűen nagyot nevettek, amikor Szent Pál Athénben tartózkodott és elámult a város bálványimádásán, beszélni kezdett az embereknek a keresztény reményről, az élet értelméről, a megváltás örömhíréről, és arról, hogy a Jézusban elhunytak feltámadnak a sírból a világ végén. A görögök komoly filozófusok voltak. Keresték az élet értelmét az emberi ész természetes képességeivel. Filozófiájuk egyre tisztult, de az emberi élet vigaszául adott kinyilatkoztatást nem ismerték. Ez nem volt csoda, hiszen nem kaptak olyan kinyilatkoztatásokat, mint Ábrahám utódai. Igaz, a feltámadás gondolata Izajás korában nem volt igazán vigasztaló erő. Amikor Hiszkija királynak Izajás prófétával megüzente az Úr: „Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben! Erre Hiszkija a fal felé fordította arcát és imádkozott az Úrhoz”. (Iz 38.1-2) Zokogó imája élete folytatását kérte, nem lelkes köszönet volt azért, hogy meghalhat és aztán fel is fog támadni új életre. Hogyan érthették volna az athéniak az ismeretlen idegennek szavát. Igaz, elcipelték a viták terére, az Areopáguszra, hogy a tudományos érdeklődés szent helyén hallják meg ezt az újdonságot, de végül harsányan kinevették Pált.(Ez 37,1-14) a babiloni fogságban sínylődő zsidó foglyok sem a halottak feltámadásáról kértek felvilágosítást, hanem arról, mikor mehetnek haza Jeruzsálembe. Isten nagylelkűen azt mutatta be nekik, hogy eljön majd a hazatérés ideje is, de sokkal nagyobb ajándékot is kap a zsidóság, velük a hívők tömege a világ végén az általános feltámadáson. ( Ez 37,1-14) Amikor az apostolok rémüldöztek Jézus szenvedéseinek első megjövendölése alkalmával, megdöbbenve hallgatták, hogy meg is kell halnia, és egyetlen örömkönny nem hullott szemükből, hogy nem baj, ez így jó, mert utána feltámadok. Annyira lehetetlennek tartották Jézus halálának háromszori megjövendölése után is az ő győzedelmes feltámadását, hogy a nagypénteki kínhalál után valamennyien elvesztették Jézus istenségébe, megváltói küldetésébe vetett hitüket. Egyedül édesanyja, Szűz Mária hite maradt sértetlen. Jézus istenségének, messiási küldetésének, megváltásunk megtörténtének hatalmas bizonyítéka a halálból való feltámadása. Mivel ezt a bizonyítékot nem tárhatja minden ember elé a történelem folyamán, ezért volt szüksége apostolai tökéletes meggyőzésére. Halálát sokan látták. Temetésén is többen részt vettek. Ez annyira biztos tudatot jelentett mindenkinek, hogy az asszonyok húsvét reggel kenetekkel bőven ellátva indultak keresni a halott Jézus sírját, hogy pótolják a nagypénteki sietség miatt elmaradt temetési szertartásokat. Az emmauszi tanítványokat Jézus órákon át oktatta az Ószövetség írott szövegei alapján, hogy Jézus halálának így kellett bekövetkeznie a megváltás m miatt. De fel is kellett támadnia, mert senki nem hinné el különben, hogy Ő a Megváltó. Az úton felmelegedett hitetlenségük konok fagya, Jézust pedig élve, az utolsó vacsorát megismételve felismerték. Ugyanígy meggyőzte apostolait is személyesen két látogatáson. Nekünk pedig az ő tapasztalatuk, személyes megnyilatkozásaik és vértanúi haláluk adnak teljes bizonyságot az üdvözítő hithez.