Évközi második hét hétfője

Évközi második hét hétfője

Remete Szent Antal hitvalló apát emléknapja

Az ökumenikus ima nyolcad második napja

Virul az igaz, akár a pálma,

S úgy növekszik, mint a Libanon cédrusa.

Az Úr házában van elültetve,

Istenének csarnokában bont virágot.

Könyörögjünk!

Istenünk, kegyelmed ajándékából Szent Antal apát csodálatosan szép remete élettel szolgált neked a sivatagban. Közbenjárására segíts, hogy önmagunkat megtagadva, mindennél jobban szeressünk téged! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Sed vinum novum in utres novos mitti debet.”

(Márk 2, 22c.)

„Az újbor új tömlőbe való.” Állapítja meg a mi Urunk Jézus Krisztus a mai evangéliumi szakasz legvégén Márk evangélista tolmácsolásában. A bor és a szőlő igen gyakran visszatérő kép az újszövetségi Szentírásban. Nem véletlen, hogy már akkor is az egyik legfontosabb kultúrnövénynek tartották, amely nélkülözhetetlen volt az ember mindennapjaiból. Ma sincs másként. A borkultúrája számunkra is, Bátai emberek számára is igen fontos. Itt a mi dombjainkon több ezer éve folyik szőlőtermesztés és vele párhuzamosan természetesen a bor kulturált fogyasztása is. A keltáktól napjainkig meghatározta a Bátán élők minden napjait, az életük, munkáik szervezését éppúgy, mint a régebbi időkben a halászat. Ha belegondolunk, ugye Testvéreim, hogy mennyi hasonlatosságot tudunk felfedezni saját hétköznapjaink és a Szentföldön élők mindennapjai között, és ebbe idetartozik a legeltetéses állattartás is, amely szintén napjainkban is megtalálható. A hegyek oldalában megbúvó pincékben ma is minden évben megszületnek az új borok, amelyeket hagyományosan Szent János napján meg is szenteltünk. Jézus Krisztus hasonlata mi borkészítők pontosan tudjuk, hogy mennyire találó és fontos. A böjtölés vallásos cselekedetnek számított Jézus korában és napjainkban is az. A felkészülés és a várakozás vallási megnyilvánulása, amely az ember lelkét előkészíti az Istennel való találkozásra.
Jézus kortársai számára viszont az Istennel való találkozás legkézenfekvőbb lehetősége az volt, hogy magával az Úrral találkoztak, tehát nincs szükség abban a pillanatban böjtölésre. Jézussal egy új korszak kezdődött el a világ számára, amelyben a régi hagyományok helyett új vallási cselekedetek jelennek meg. Az újra és az újdonságokra való nyitottságra figyelmeztetnek minket Jézus jelképes mondatai a mai evangéliumban. A régiekhez való feltétlen ragaszkodás ugyanis bezárhatja lelkünket Isten újabb és újabb kegyelmi adományai előtt, amelyeket minden nap juttat nekünk. A megújulás Lelkét küldi nekünk Jézus, aki új szívet ad nekünk.

A ma ünnepelt szentünk Remete Szent Antal mintha csak ezt a tanítást akarta volna életeszménnyé emelni. Sikerült neki, hiszen követőinek száma egyre nagyobbra duzzadt. A Decius-féle keresztényüldözés következtében húsz évesen árvaságra jutott vagyonos fiatalember követte az evangélium felszólítását. Szent Antal elosztotta javait, és a falusi aszkéták életét élte. Később kísértésekkel és megpróbáltatásokkal is számolva kivonult Líbia sivatagjaiba. Hatalmas küzdelmeket, lelki vívódásokat élt meg. Azonban húsz év múlva, amikor visszatér az emberek közé, a „nagy titokba beavatva, Istennel eltelve” kezdte el élni életét, amit látva sokan kérték ki tanácsait, itták vigasztaló szavait, lesték tanításait. Lelki iránymutatásai mellett szerzetesi hivatások sokasága fűződött a nevéhez. Így vált a világtól menekülő, sivatagi remetéből a szerzetesek atyja. Aszketikus és önmegtagadó élete jó alapot adott a bölcsességének és a szeretetének. Ebben ad példát nekünk, akik szintén a nagy titok beavatottjai vagyunk. Antalt a tizennégy segítőszent között is tisztelték.

Antal szellemi útját, vallás-erkölcsi törekvéseit a megalkuvást nem ismerő határozottság jellemezte, ugyanakkor minden volt, csak nem rajongó, vagy a valóságtól idegen álmodozó. Bár radikális követelményeket állított föl magával szemben, meggyőzően józan és szerény volt. Ismerte az ember előtt álló határokat: Isten titkainak és döntéseinek kifürkészése nem a mi dolgunk. Jobb beismerni tudatlanságunkat azokban a dolgokban, amelyek meghaladják az embert. Az a döntő, hogy az ember magára figyeljen. Még ha birtokolná is egy szerzetes a csodás gyógyítás adományát, saját üdvössége felől akkor is rettegésben kellene élnie. Az ördög cselvetéseivel szemben csak egy segít: az alázat.

Antal rendelkezett józan emberismerettel, érzékkel a helyes mérték iránt, valamint bölcsességgel, amellyel el tudott igazodni a dolgok között. Jámborságának lényeges vonása volt testvériessége. Nem véletlen, hogy a szerzetességben ismét új csengést kapott a szó: ,,testvér''. Az Egyházban régen elfelejtették Jézus evangéliumi figyelmeztetését (Mt 23,8), különbséget tettek a ,,lent'' és a ,,fent'' között. A szerzetesek Antalt követve vissza akartak térni a kezdeti kereszténységhez. Ezért nevezték magukat egymás közt ,,testvérnek'', és arra törekedtek, hogy testvérként is bánjanak egymással. Antal arra tanította övéit, hogy élet és halál a felebarát iránti magatartástól függ.

Meg volt győződve arról, hogy a szerzetest a saját fáradozásai nem jogosítják föl arra, hogy önmagában bízzék. Mert az embernek az az igazi nagy teljesítménye, ha Isten előtt elismeri a bűneit, és utolsó leheletéig kész a gonosz támadásainak elhárítására. Amikor egy napon az egyik szerzetes megkérdezte, hogy mit kell tennie, ezt a választ kapta: ,,Ne bízz igaz voltodban, ne aggasszon, ami elmúlt, és fáradozz azon, hogy nyelvedet és gyomrodat féken tartsad'' (vagyis hallgass és böjtölj). Mert Testvéreim, ahogy Jézus Krisztus mondta a számon kérőknek: „Az újbor új tömlőbe való.” A kereszténység, a római katolikus egyház megújítása is új embert kíván, és ennek nekünk kell megfelelnünk!

Imádkozzunk:

Add meg nekünk, Istenünk, hogy szentségi táplálékkal megerősödve legyőzzük a gonosz lélek minden cselvetését, amint Szent Antal apátot is megsegítetted abban, hogy a sötétség hatalmán a világosság cselekedeteivel diadalmaskodjék! Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!