A Krisztus-hívők egységéért
2011. január 16-23
5. nap
A kenyér reményteljes megtörése.
Kiv 16,13b-21a „Ez az a kenyér, amelyet az Úr adott nekik eledelül”
Zsolt 116, 12-14; 16-18 „Hálaáldozatot mutatok be neked”
1Kor 11, 17-28; 23-26 „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”
Jn 6, 53-58 „Ez az a kenyér, ami a mennyből szállt alá”
A kenyér reményteljes megtörése.
Éhesnek lenni kellemetlen állapot. Ha tudja az ember, hogy azért vagyok éhes, mert itt a megszokott étkezési idő, akkor könnyedén vigasztalódik az éhes gyomor, de ha sokáig várni kell, akkor már központi, minden máson átvillogó gond lesz belőle. Ha pedig tudjuk, hogy lesz ugyan étkezés a szokott időben, de már napok vagy hetek óta tartalmatlan az étel, most sem lesz másként, igazán most is éhes maradok: akkor az éhezés minden mást háttérbe szorít.A második világháború után egy évig így éltünk. Nem lázadoztam, de jobban megértettem a vándorúton járó zsidókat: „Zúgolódott ekkor Izrael fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. Azt mondták nekik Izrael fiai: Bárcsak meghaltunk volna az Úr keze által Egyiptom földjén, amikor húsos fazekak mellett ültünk és jóllakásig ettünk kenyeret”. (Kiv 16,22-3) Ők pedig Istennek panaszolták el, hogy rajtuk csattan az ostor. „Azt mondta erre az Úr Mózesnek: Íme, én majd kenyeret hullatok nektek az égből! Menjen ki a nép, és szedjen egy-egy napra valót.” (4) „És történt este, hogy fürjek szálltak fel és ellepték a tábort, reggel pedig harmat szállt le a tábor köré”.(Kiv 16,13Ez a régi történet jutott eszébe Izrael fiainak, amikor Jézus a Tibériás tengerén túlra ment. Ott hatalmas tömeg, ötezer férfi és legalább ennyi asszony és gyerek gyűlt össze Jézust hallgatni. Az Úr megvendégelte őket abból az öt kenyérkéből és két halból, amijük volt. Amikor mindenki jóllakott, Jézus kosárba szedette a leesett kenyérdarabokat: megtelt tizenkét kosár. Az emberek fellelkesültek. Királlyá akarták kikiáltani a Mestert, hogy új Mózesként ismételje ezt a csodát napról-napra. Jézus azonban csónakba ültette tanítványait, maga pedig felment a hegyre egyedül. Neki nagyobb célja volt. Élete nagy-nagy ajándékát akarta megígérni az embereknek. Az aznapi csodálatos kenyérszaporításnál még nagyobb csodát készült bejelenteni. Erre mutatott aznap és másnap minden tette és minden szava. Az apostolok hiába eveztek, a hullámok visszavetették a csónakot. Hajnalban utánuk indult gyalog sétálva a víztükör felszínén. A tanítványok szellemnek nézték, de amikor hangáról megismerték, Péter is sétálni vágyott a vízen, de megijedt a nagy hullámtól, Jézusnak kellett kiemelnie a vízből. Aztán Jézus beült a csónakba, és mire evezőhöz nyúltak, a bárka egy pillanat alatt kifutott a távoli partra. Reggel valamennyien bementek a zsinagógába. Sokan odaérkeztek az előző napi vendégek közül. Keresték a kenyérszaporító Jézust. Ő ezt tudta, de gyorsan kiábrándította őket: kenyeret a Teremtő normái szerint szántva, vetve, aratva, őrölve, dagasztva, ropogósra sütve kell fogyasztani. Ehhez mindenki érthet. Ő egészen mást akar: Ő nem Ezekiel, nem akarja az emberi keblekből kivenni a kőszíveket. Ő a kenyeret, a lényegét, csak a lényegét isteni erejével át akarja változtatni saját testévé, be akar menni minden embertestbe a kenyerezés módján, és ott belül akarja minden kegyelemmel átitatni a gyarló szívet, hogy isteni életre kapjon elég erőt. A hajnali séta a víz tükrén igazolja, hogy el tudja venni a teste súlyát és ezzel együtt teste tömegét, az előző napi csodálatos kenyérszaporítás igazolja, hogy teste anyagát annyira tudja szaporítani, amennyi igénylő várja.„Bizony, bizony mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az Ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él”(Jn 6,53-57)
5. nap
A kenyér reményteljes megtörése.
Kiv 16,13b-21a „Ez az a kenyér, amelyet az Úr adott nekik eledelül”
Zsolt 116, 12-14; 16-18 „Hálaáldozatot mutatok be neked”
1Kor 11, 17-28; 23-26 „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”
Jn 6, 53-58 „Ez az a kenyér, ami a mennyből szállt alá”
A kenyér reményteljes megtörése.
Éhesnek lenni kellemetlen állapot. Ha tudja az ember, hogy azért vagyok éhes, mert itt a megszokott étkezési idő, akkor könnyedén vigasztalódik az éhes gyomor, de ha sokáig várni kell, akkor már központi, minden máson átvillogó gond lesz belőle. Ha pedig tudjuk, hogy lesz ugyan étkezés a szokott időben, de már napok vagy hetek óta tartalmatlan az étel, most sem lesz másként, igazán most is éhes maradok: akkor az éhezés minden mást háttérbe szorít.A második világháború után egy évig így éltünk. Nem lázadoztam, de jobban megértettem a vándorúton járó zsidókat: „Zúgolódott ekkor Izrael fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. Azt mondták nekik Izrael fiai: Bárcsak meghaltunk volna az Úr keze által Egyiptom földjén, amikor húsos fazekak mellett ültünk és jóllakásig ettünk kenyeret”. (Kiv 16,22-3) Ők pedig Istennek panaszolták el, hogy rajtuk csattan az ostor. „Azt mondta erre az Úr Mózesnek: Íme, én majd kenyeret hullatok nektek az égből! Menjen ki a nép, és szedjen egy-egy napra valót.” (4) „És történt este, hogy fürjek szálltak fel és ellepték a tábort, reggel pedig harmat szállt le a tábor köré”.(Kiv 16,13Ez a régi történet jutott eszébe Izrael fiainak, amikor Jézus a Tibériás tengerén túlra ment. Ott hatalmas tömeg, ötezer férfi és legalább ennyi asszony és gyerek gyűlt össze Jézust hallgatni. Az Úr megvendégelte őket abból az öt kenyérkéből és két halból, amijük volt. Amikor mindenki jóllakott, Jézus kosárba szedette a leesett kenyérdarabokat: megtelt tizenkét kosár. Az emberek fellelkesültek. Királlyá akarták kikiáltani a Mestert, hogy új Mózesként ismételje ezt a csodát napról-napra. Jézus azonban csónakba ültette tanítványait, maga pedig felment a hegyre egyedül. Neki nagyobb célja volt. Élete nagy-nagy ajándékát akarta megígérni az embereknek. Az aznapi csodálatos kenyérszaporításnál még nagyobb csodát készült bejelenteni. Erre mutatott aznap és másnap minden tette és minden szava. Az apostolok hiába eveztek, a hullámok visszavetették a csónakot. Hajnalban utánuk indult gyalog sétálva a víztükör felszínén. A tanítványok szellemnek nézték, de amikor hangáról megismerték, Péter is sétálni vágyott a vízen, de megijedt a nagy hullámtól, Jézusnak kellett kiemelnie a vízből. Aztán Jézus beült a csónakba, és mire evezőhöz nyúltak, a bárka egy pillanat alatt kifutott a távoli partra. Reggel valamennyien bementek a zsinagógába. Sokan odaérkeztek az előző napi vendégek közül. Keresték a kenyérszaporító Jézust. Ő ezt tudta, de gyorsan kiábrándította őket: kenyeret a Teremtő normái szerint szántva, vetve, aratva, őrölve, dagasztva, ropogósra sütve kell fogyasztani. Ehhez mindenki érthet. Ő egészen mást akar: Ő nem Ezekiel, nem akarja az emberi keblekből kivenni a kőszíveket. Ő a kenyeret, a lényegét, csak a lényegét isteni erejével át akarja változtatni saját testévé, be akar menni minden embertestbe a kenyerezés módján, és ott belül akarja minden kegyelemmel átitatni a gyarló szívet, hogy isteni életre kapjon elég erőt. A hajnali séta a víz tükrén igazolja, hogy el tudja venni a teste súlyát és ezzel együtt teste tömegét, az előző napi csodálatos kenyérszaporítás igazolja, hogy teste anyagát annyira tudja szaporítani, amennyi igénylő várja.„Bizony, bizony mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az Ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él”(Jn 6,53-57)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése