2019. március 14., csütörtök

Útravaló – 2019. március 14.



Útravaló – 2019. március 14.


Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.


(Statio: ad S. Laurentium in Paneperna)
Jézus úgy mutatja be az Atyát, mint aki odafigyel azokra az apró-cseprő kérésekre, amelyekkel hozzá folyamodunk, adakozásának teljessége pedig az, amikor kenyeret és halat ad fiainak, miként a parázs mellett is így várja tanítványait a Feltámadott. Az eljövendő ország eledelei ezek, amelyeket az Úr
angyala, az Egyház tüzes parázsként nyújt át nekünk minden szentáldozásban, hogy belénk égesse a Szeretetet. Szent Lőrinc diakónust – akinek vértanúsága helyén áll meg ma az Egyház – és az angyalokat a keresztény művészet egyaránt dalmatikában – a szolgálatra felszentelt diakónusok ruhájában – ábrázolja. A szolgáló Egyház földi és mennyei megjelenítői ők: a Lélek Isten imádása, az eucharisztikus kenyér kiosztása és embertársaink szolgálata által újítja és tüzesíti át az Egyházat mint közösséget, és annak minden egyes tagját.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése