Jeanbart szíriai érsek:
Isten megmentett minket a harmadik világháborúban
„Nem túlzás azt állítani, hogy egy harmadik
világháború zajlott a mi földünkön, amely számtalan áldozatot hagyott maga
után” – írja Jean-Clément Jeanbart aleppói érsek nemrégiben közreadott
üzenetében. A francia nyelven megírt levél magyar fordítását teljes egészében
közöljük.
A napokban egy újságban európai kormányzati
intézmények hivatalos jelentését olvastam arról, hogy mi történt Szíriában a
háború alatt, mely – hála az Égnek – nemsokára véget ér. Elszörnyedtem az ott
említett számokon. Egészen mostanáig túlzónak és szélsőségesnek tartottam
ezeket a számokat. Arra gondoltam, ezt vagy propagandának használják, vagy
némely újságíró olvasókat megnyerni vágyó képzeletének szülötte, esetleg néhány
rendező nagyzásából fakad, akik túlozva, hatásvadász módon jelenítik meg
mozifilmeken a háború tragikus eseményeit.
A jelentés arról számol be, hogy több százezer
dzsihadista érkezett Szíriába, s az ország hadserege ellen majd félmillió
vérengző harcos küzdött. Ezek nagy része fundamentalista és külföldi
terrorista, akiket a föld minden részéről küldtek ide, hogy a szíriai népet
mészárolják, és az országot, intézményeivel együtt, romba döntsék. Meg kell
említeni, hogy ez a szám kétszerese a hitleri hadsereg létszámának, akikre a
múlt század negyvenes éveiben a második világháború alatt szüksége volt ahhoz,
hogy egész Európát leigázza. Hitler hatodik páncélos hadseregében – mondják –
nem voltak 265 ezernél többen. Viszont több ezerre becsülték a terroristák
birtokában lévő páncélozott szállító harci járművek, tankok, ágyúk és nehéz
gépfegyverekkel megrakott teherautók számát. S ehhez jön még több százezer kézi
lőfegyver és könnyűfegyver. A Szíria hatalmas területén felállított számtalan
katonai táborban nyilván több tízezer tonnára becsülhető szükséges lőszer
kellett még e sok nehéz- és könnyűfegyverhez s mindenféle felszereléshez.
Annak idején azt gondoltam, hogy messze
eltúlozták ezeket a számokat, igen távol áll a valóságtól. Azonban az elmúlt
évek eseményei azt mutatják, hogy amit mondtak, az mégis inkább pontos és
objektív állítás. A Szíria elleni támadás az eddig ismert egyik leglátványosabb
katonai megszállás volt, amilyen még sohasem volt a történelemben. Nem túlzás
azt állítani, hogy egy harmadik világháború zajlott a mi földünkön, amely
számtalan áldozatot hagyott maga után.
Katar miniszterelnöke, Hamád bin Dzsasszim
bin Dzsaber Al Táni sejk nemrégiben tisztességgel bevallotta, hogy a
Perzsa-öböl menti államok 137 milliárd dollárt fizettek e szörnyű háború
finanszírozására. Arról meg ne is beszéljünk, mit tettek más, keleti és nyugati
országok a harcoló felek támogatásáért – mint ahogy ezt Robert Stephen Ford, a
volt damaszkuszi amerikai nagykövet elismerte.
Oly sokat invesztáltak ebbe a háborúba, hogy az
amerikai vezetőknek halvány kétségeik sem voltak afelől, hogy az ország végleg
megsemmisülésre van ítélve. Emiatt Szíriában az Iszlám Állam felszámolása
különösen nehéz volt, s azt feltételezték, hogy e művelet harminc évig tart,
vagy még több harcot igényel, még ha számba vesszük a harcokban részt vevő
rengeteg, bőkezűen megfizetett és teljesen felfegyverkezett terroristák számát
is. Ugyanis azt olvashattuk az orosz hadügyminisztérium beszámolójában, hogy az
utolsó három évben csaknem 90 ezer légitámadást hajtottak végre a terrorista
csoportokat bombázva. Mindez arra ösztönöz minket, hogy megfontoljuk a keserű
igazságot, meglássuk, mily rémségek történtek, milyen rettenetes dolog
fenyegette országunkat, s felismerjük: ettől az elkerülhetetlen katasztrófától
csakis a Magasságbeli segítségével és mennyei csodával tudtunk megmenekülni.
Napjainkban – mikor a vihar már elcsendesedett,
s az ország a létét fenyegető veszélytől megszabadulva egyre inkább helyreáll –
döbbenünk rá, hogy valóságos csoda történt. S remélhetőleg megvalósul a béke –
a feszültségek, korlátok és az adódó nehézségek, eljárási bonyodalmak ellenére,
melyek azért még mindig lassítják ezt a folyamatot. 2013-ban a városi
ellenállók egyike, a szíriai hadsereg védelemben harcoló katonája mesélte
nekem, mennyire csodálkozott, s még felfogni sem tudta annak titkát, hogyan is
élte túl kevés társával azokat a heves, ádáz ütközeteket, melyeket a modern
fegyverekkel jól felszerelt támadóik ellen vívtak. Így folytatta: „Püspök atya,
én úgy éreztem, mintha egy láthatatlan kéz óvott volna minket, mely elhárította
az ellenség csapásait. Véletlenül nem lehetett ez a mi szent Édesanyánk, Szűz
Mária két keze?”
Ma, öt évvel később, azután a konfliktus után,
amely miatt Szíria hatalmas területének minden részében oly sokan szenvedtek, s
miután országunkat nyugalom és biztonság veszi körül, most jut ismét eszembe,
amit ez a hős harcos akkor mondott. Így én is észrevehetem, hogy valóban egy
láthatatlan és erős kéz vette védelmébe Szíriát, amikor ez a szörnyű,
hallatlanul brutális támadás érte. Ez a kéz védelmezte és mentette meg
országunkat egy eddig sohasem látott tragédiától s a végzetes katasztrófától.
Véleményem szerint a mindenható Isten keze adta ránk áldását és árasztotta ránk
kegyelmét, hogy újra megtaláljuk a békét, s lehetővé váljék számunkra, hogy
tanúként éljünk e mártírok mérhetetlen seregének vérével öntözött vidéken.
Nem túlzás azt állítani, hogy alattomos
összeesküvést szőttek országunk ellen. Eddig soha nem látott felforgató
tervekkel rosszindulatú, ellenséges koalíciót hoztak létre Szíria hatalmas,
nehezen elképzelhető eszközökkel való megsemmisítésére: hihetetlen mennyiségű
pusztító és halálos fegyverrel felszerelkezett több százezer dzsihadistával.
Ugyanakkor számos külföldi kormány biztosított e támadóknak védelmet és
támogatást. Ráadásul egy ötödik hadosztály és az országban elszórt több száz
összeesküvő is segítette őket. Emberi értelemmel igen nehéz lett volna
elképzelni, hogy egy ilyen invázió észszerű és lehetséges. Egy ilyen támadással
való szembenállás, bármilyen ellenállás emberileg elképzelhetetlen, és csaknem
lehetetlen lenne. Márpedig – e világ minden logikájával ellentétben – országunk
át tudta vészelni ezt a halálos megpróbáltatást.
E ponton jogosan véljük, hogy az Irgalmas és
Mindenható Úr védelmezett és mentett meg minket, ő akarta, hogy továbbra is
szeretett országunkban élhessünk. Ez a dráma, amin csodával határos módon
jutottunk túl, talán nem arra ösztönöz minket, hogy mindenekelőtt köszönetet
mondjunk az Úrnak, aki isteni gondviselése által megoltalmazott minket? Nem
arra vagyunk talán hivatottak ma, hogy hallgassunk az ő szavára, melyet
szívünkbe súg? Arra a szóra, mely tettre, szorgalmas és kitartó munkára hív,
hogy ebben a számunkra oly kedves országban építsük föl, ami elpusztult, hozzuk
helyre, ami romokban áll itt, az isteni kegyelmek és a hívek elszánt
bátorságának földjén. Haladéktalanul el kell köteleződnünk, hogy bátran,
elszántan vessük bele magunkat a munkába! Ez a mennyei Hang ugyanakkor arra
ösztönöz minket, hogy tanúságot tegyünk az ő Nevéről: honfitársainkkal a szeretet,
a megértés, a bocsánat evangéliumi nyelvét beszéljük. A harmónia és a béke
nyelvét, mely a konkrét őszinte szolgálatban fejeződik ki. Ezt a szolgálatot
odaadó szívvel nyújtsuk megpróbált közösségeinknek, de minden honfitársunknak
is, akikkel nap mint nap találkozunk, és mindazoknak, akik gyengédséget és
baráti szeretetet várnak tőlünk.
Istenszülő Szűz, keresztények menedéke és
minden gyengédség Anyja, adj szívünkbe őszinte ragaszkodást Fiad, Jézus iránt,
aki híveitől fenntartás nélküli odaadást kér, és viszonzást nem váró önzetlen
szeretetet!
Aleppó, 2019. január 13.
† J. C. Jeanbart
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése