Hetvenedvasárnap, hatvanadvasárnap, ötvenedvasárnap – A farsangból a nagyböjt felé

Hetvenedvasárnap, hatvanadvasárnap, ötvenedvasárnap – A farsangból a nagyböjt felé

Február 17-én, múlt vasárnap volt „hetvenedvasárnap”. Bár napjainkra sokat veszített jelentőségéből böjtelő első vasárnapja, jó felidézni a farsangból a nagyböjtbe vezető hetek egykori hagyományait.

Kódexeinkben kilencben hagyó vasárnapnak, kilenchagyó vasárnapnak is nevezték hetvenedvasárnapot, a kilencedik vasárnapot húsvét előtt; latinul Septuagesima. A keleti egyházakban a nagyböjti előkészület hetven nappal kezdődik a Feltámadás előtt, ott ez a nap a farizeus és a vámos vasárnapja. A görögkatolikusoknál hatvanadvasárnap volt a húshagyóvasárnap.

A Lányi-kódex azt írja, ilyenkor búcsúztak el az Allelujától: „kilenchagyó, mikor az Alleluját el kell hadni”; a középkorban „alleluja-búcsúztatót” énekeltek – ez a hagyomány a II. vatikáni zsinatig tartott, azóta hamvazószerdán hagyjuk el az Alleluját, és nagyszombat éjszakáján kapjuk vissza.

A II. vatikáni zsinatig a nagyböjti negyven napot liturgikusan előkészítette a megelőző két hét: a böjtelő, mely húshagyó keddel ért véget.

Az év első szakasza hagyományosan a farsang időszaka, amely vízkereszttől hamvazószerdáig tart; a karácsonyi ünnepkör mellett az év szokásokban leggazdagabb időszaka volt ez – jellegzetes népszokásait például Ujváry Zoltán és Bálint Sándor néprajzkutatók írásaiból ismerhetjük meg. Inkább a profán szokások jellemezték farsang idejét, de ezekre a hetekre esik néhány fontos ünnep, melyek némelyikéhez szentelmények is kötődnek: Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, Szent Balázs, Szent Dorottya napja. a A mulatság tetőfokát farsang utója és húshagyókedd jelentette.

Farsang utolsó vasárnapjai már a húsvéthoz viszonyítva kapták nevüket: hetvenedvasárnap (Septuagesima), hatvanadvasárnap (Sexagesima) és ötvenedvasárnap (Quinquagesima).

Hatvanadvasárnapot hívták héthagyóvasárnapnak (pl. Érdy-kódex), kövérvasárnapnak (pl. Gyöngyöspata), gazdák vasárnapjának (Székesfehérvár), talalajvasárnapnak (Zoborvidék).

Hetvenedvasárnapot megtartják például a katolikus hitre áttért volt anglikánok, akik számára XVI. Benedek pápa személyi ordinariátust hozott létre (ilyen a Walsinghami Miasszonyunkról nevezett ordinariátus Angliában).

A Septuagesima, hetvenedvasárnap ószövetségi szimbolikát is hordoz – a babiloni fogság hetven évére is utal: „Míg a nagyböjt Izrael fiainak negyven évig tartó vándorlását tükrözi, mely alatt az egyiptomi szolgaságtól tartottak az Ígéret Földjének szabadsága felé, a Septuagesima a babiloni fogság hetven évét tükrözi. Mindkettő a szolgaságtól vezet a szabadság felé, és így a megváltásra mutat rá, amelyet Krisztusnak köszönhetünk: szabadság a szolgaságtól, a mennyei Ígéret Földjén” – fogalmazott James Bradley, a walsinghami ordinariátus lelkipásztora.

Az angol ordinariátus hagyományai szerint a hetvenedvasárnap előtti vasárnap éneklik el az Allelujától búcsúzó Alleluia, song of gladness (Alleluja, az öröm éneke) kezdetű éneket, amely egy 11. századi himnusz fordítása. Ezzel köszönnek el az Allelujától, amely átadja egy időre a helyét zsoltárrészleteknek: „Azt az elképzelést, hogy »eltemetjük az Alleluját« a bűnbánati periódus idejére, egyes helyeken továbbviszik, és ténylegesen eltemetik az Alleluja ábrázolását a húsvéti vigília alatt felhangzó Allelujáig” – utalt Bradley atya a középkorban megszülető szokásra.

Sokakra hatott a 13. században élt William Duranti püspök gondolata: „Úgy búcsúzunk el az Allelujától, mint egy szeretett baráttól, akit sokszor megölelünk, és megcsókoljuk száját, fejét és kezét, mielőtt elválnánk tőle.” Franciaországban ez konkrét tárgyi formában jelent meg: táblát készítettek díszes „Alleluja” felirattal, amelyet a liturgia után eltemettek a templomkertben; sok helyen rendes koporsóban, melyet „temetési menet” kísért; keresztekkel, gyertyákkal, szentelt vízzel és tömjénnel.

Az Egyház korábbi évszázadaiban hetvenedvasárnap a nagyböjtre való készület kezdetét jelentette. Szent VI. Pál pápa a hetvenedvasárnapon, hatvanadvasárnapon és ötvenedvasárnapon át való haladást a nagyböjt felé állítólag ahhoz hasonlította, mint amikor a harangok misére hívják a híveket, és ütnek a szentmise kezdete előtt 15 perccel, 10 perccel, majd 5 perccel – idézi fel Bradley atya. – Minden, a nagyböjthöz felvezető hét „oldalba bök” minket, hogy figyelmeztessen: a nagy és szent böjt már küszöbön áll, készülnünk kell.

Michael P. Foley patrisztikaprofesszor egy 2011-es tanulmányában egy gyakorlati szempontra is felhívta a figyelmet: a hűtőszekrény előtti időkben fontos szempont volt, hogy a böjt előtti hetekben felhasználják a romlandó húsokat és sajtokat. A bizánci és ortodox tradícióban is kijelöltek húshagyó és sajthagyó vasárnapot, amikor ezektől az ételektől meg kellett tisztítani, szabadítani a házat.

A farsanggal néha összemosódó karnevál bár nagyon is világi ünnepségeket takar, a szó maga mégis katolikus eredetű: a latin carnem levare, carnelevarium a forrása, melynek jelentése: „a hús bevonása/visszavonása” Francis X. Weiser SJ szerint, aki arra is rámutatott, az egykor meglehetősen intenzív karneváli mulatozás azzal is összefügg, hogy akkoriban a böjt is roppant szigorú volt.