Évközi hatodik hét csütörtökje
Az
evangéliumot nap mint nap azzal a kimondatlan szándékkal olvassuk, hogy választ
kapjunk arra a kérdésre, hogy ki Jézus? Azért figyelünk az egykor élt személyek
vallomásaira, tanúságtételeire, hitvallásaira, hogy magunk is meg tudjuk
fogalmazni személyes hitvallásunkat. Hallottuk Keresztelő János tanúságtételét
és hallottuk a mennyei Atya tanúskodását Jézus megkeresztelkedésekor. Tudjuk,
hogy még a gonosz lelkek is felismerik Jézusban az Isten Fiát és azt is
láthatjuk, hogy a nép a csodák által egyre jobban felismeri benne a mennyei
Atya küldöttét. Az első tanítványok magatartása, azonnali indulása szintén
hitvallás, még szavaikra sincs szükség ahhoz, hogy megtudjuk: az őket meghívó
Jézusban felismerik az igazság közvetítőjét, akit ettől kezdve Mesterüknek
tekintenek. A nép pedig felismeri benne a csodálatos tanítót, aki meghirdeti
Isten országát.
Mindezek után Jézus felteszi a kérdést tanítványainak: „Kinek tartanak engem az emberek?” A válaszok sokféleségén nem kell csodálkoznunk, hiszen Jézus személyének titka csak később, a kereszten és a feltámadáskor tárul fel a maga teljességében. Majd pedig újabb kérdése már a tanítványok vallomását kéri: „Hát ti kinek tartotok engem?”
A kérdés ma nekem szól: Kinek tartom Jézust? Vajon az életem méltó-e ahhoz, amit szóbeli hitvallásommal kifejezek?
© Horváth István Sándor
Mindezek után Jézus felteszi a kérdést tanítványainak: „Kinek tartanak engem az emberek?” A válaszok sokféleségén nem kell csodálkoznunk, hiszen Jézus személyének titka csak később, a kereszten és a feltámadáskor tárul fel a maga teljességében. Majd pedig újabb kérdése már a tanítványok vallomását kéri: „Hát ti kinek tartotok engem?”
A kérdés ma nekem szól: Kinek tartom Jézust? Vajon az életem méltó-e ahhoz, amit szóbeli hitvallásommal kifejezek?
© Horváth István Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése