Ferenc pápa: Csak akkor tudunk szeretni, ha szabadok vagyunk a bálványoktól!
Augusztus 1-jén délelőtt a Szentatya ismét tartott általános kihallgatást, mégpedig a nagy hőségre való tekintettel a VI. Pál teremben. Folytatta a tízparancsolatról elkezdett katekézissorozatát, a Kivonulás könyvében található első parancsról, a bálványimádás tilalmáról elmélkedett.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
Hallottuk
a tízparancsolatból az első parancsot: „Rajtam kívül ne legyen más istened!”
(Kiv 20,3). Érdemes egy kicsit elidőznünk a bálványimádás témájánál, amely nagy
jelentőségű és rendkívül időszerű.
A
parancs megtiltja bálvány [1] vagy képmás [2] készítését bármilyen valóságról:
[3] ugyanis mindent lehet bálványnak használni. Általános emberi hajlamról van
szó, mely nem kímél sem hívőket, sem ateistákat. Például mi, keresztények
feltehetjük magunknak a kérdést: valójában mi az én Istenem? A hármas-egy
Szeretet, vagy pedig a saját imidzsem, a személyes sikerem, akár az Egyházon
belül? „A bálványimádás nemcsak a pogányság hamis kultuszait jelenti. A hit
állandó kísértése marad. Annak istenítése, ami nem Isten.” [4]
Mi egy
„isten” egzisztenciális szinten? Az, ami saját életünk középpontjában áll, és
ami meghatározza, hogy mit teszünk és gondolunk. [5] Felnőhet valaki egy
névlegesen keresztény családban, mely igazából az evangéliumtól idegen
vonatkozási pontokra összpontosít. [6] Az emberi lény nem tud anélkül élni,
hogy valamire ne összpontosítana. És a világ fel is kínálja a bálványok
„bevásárlóközpontját”, ezek a bálványok pedig lehetnek tárgyak, imidzsek,
eszmék, szerepek. Például az imádság is. Imádkoznunk kell Istenhez, a mi
Atyánkhoz. Emlékszem, egy alkalommal a Buenos Aires-i egyházmegye egyik
plébániájára mentem misézni, utána pedig mennem kellett bérmálni egy másik
plébániára, amely egy kilométerre volt onnan. Gyalog mentem, és áthaladtam egy
szép parkon. A parkban több mint ötven kisméretű asztal volt, mindegyiknél két-két
szék, az emberek pedig ott ültek egymással szemben. És mit csináltak? Tarot
kártyával jósoltak. Azért mentek oda, hogy a bálványnak „hódoljanak”. Ahelyett,
hogy Istenhez imádkoztak volna, aki gondját viseli jövőnknek, kártyát olvasni
mentek, hogy lássák jövőjüket. Ez korunk egyik bálványimádása. Kérdezem
tőletek: hányan mentetek kártyajóslásra, hogy lássátok jövőtöket? Hányan
mentetek tenyérjóslásra, hogy lássátok jövőtöket, ahelyett, hogy imádkoztatok
volna az Úrhoz? Ez a különbség: az Úr élő, ezzel szemben minden más bálvány,
hasztalan bálványimádás. Hogyan jön létre a bálványimádás? A parancs leírja
ennek szakaszait: „Ne csinálj magadnak se bálványszobrot, se képmást […]. Ne
borulj le előttük, és ne szolgáld őket” (Kiv 20,4–5).
A
„bálványt” jelentő görög szó (eidólon) a „lát” igéből származik.
[7] A bálvány egy „vízió”, mely könnyen kényszeres rögzüléssé, rögeszmévé
válik. A bálvány voltaképpen önmagunk tárgyakba vagy tervekbe való kivetítése.
Ezt a dinamikát használja ki például a reklám: nem a tárgyat látom önmagában,
hanem úgy észlelem azt az autót, azt a mobiltelefont, azt a szerepkört – vagy
más dolgokat – mint eszközt önmagam megvalósítására, egzisztenciális igényeim
kielégítésére. És keresem azt, beszélek róla, gondolok rá. A gondolat, hogy birtoklom
azt a tárgyat vagy megvalósítom azt a tervet, megszerzem azt az állást,
csodálatos útnak tűnik a boldogság felé, toronynak az ég eléréséhez (vö. Ter
11,1–9), és mindent e cél elérésének vetek alá.
És akkor
a második szakaszba lépünk: „Ne borulj le előttük!” A bálványok kultuszt
követelnek, szertartásokat igényelnek; az ember leborul előttük, és mindent
nekik áldoz. Az ókorban emberáldozatokat mutattak be a bálványisteneknek, de ez
ma is megtörténik: a karrierért feláldozzuk gyermekeinket, elhanyagoljuk őket
vagy eleve nem is vállalunk gyereket. A szépség emberi áldozatokat követel:
mennyi órát eltöltünk a tükör előtt!? Egyes emberek, egyes nők mennyi pénzt
kiadnak szépítkezésre?! Ez is bálványimádás! Nem helytelen dolog sminkelni
magunkat, de normális keretek között, ne úgy, hogy istennőnek akarjunk
látszani. A szépség emberi áldozatokat követel. A hírnév önmagunk feláldozását,
ártatlanságunk és hitelességünk feladását kéri. A bálványok vérünket akarják. A
pénz elrabolja az életet, a gyönyör magányba dönt. A gazdasági struktúrák
emberi életeket áldoznak fel nagyobb hasznokért. Gondoljunk csak a sok
munkanélküli emberre. Mi ennek az oka? Az, hogy annak a vállaltnak, annak a
cégnek a tulajdonosai egyszer csak úgy döntenek, hogy elbocsátják az embereket,
hogy több pénzt keressenek. A pénz istene! Képmutatóan élünk, azt tesszük és
mondjuk, amit mások várnak tőlünk, mert önérvényesítésünk istene megköveteli
tőlünk. És lerombolunk életeket, tönkreteszünk családokat, destruktív
életmodellek markában hagyjuk a fiatalokat, csakhogy növeljük a bevételt. A
kábítószer is bálvány. A fiatalok tönkreteszik egészségüket, sőt életüket, csak
hogy imádva hódolhassanak a drog istenének.
Elérkeztünk
a harmadik, s egyben a legtragikusabb szakaszhoz: „és ne szolgáld őket”, mondja.
A bálványok szolgaságba hajtanak. Boldogságot ígérnek, de nem adják meg: már
csak azért a bizonyos dologért vagy azért a vízióért élünk, egy önpusztító
örvény fogságában, és várunk arra a soha meg nem érkező boldogító eredményre.
Kedves
testvéreim, a bálványok életet ígérnek, de valójában elveszik azt! Az igaz
Isten nem kéri, hanem adja, ajándékozza az életet. Az igaz Isten nem sikerünket
vetíti elénk, hanem megtanít szeretni. Az igaz Isten nem kér gyermekeket, hanem
odaadja Fiát értünk. A bálványok jövőbeli képzeteket vetítenek elénk, és azt
akarják, hogy megvessük a jelent; az igaz Isten megtanít, hogyan éljünk a
mindennapi, konkrét valóságban, nem jövőről alkotott hiú ábrándokkal: ma és
holnap és holnapután, haladva a jövő felé. Az igaz Isten konkrétsága a
bálványok cseppfolyósságával szemben. Arra hívlak benneteket, hogy
gondolkodjatok el ma ezen: mennyi bálványom van, vagy melyik a legfőbb
bálványom? Mert ha felismerjük saját bálványimádásainkat, az már egy kezdeti
kegyelem, mely elindít a szeretet útján. A szeretet ugyanis
összeegyeztethetetlen a bálványimádással: ha valami abszolúttá és
érinthetetlenné válik, akkor fontosabb lesz, mint a házastárs, a gyermek vagy a
barátság. A tárgyakhoz vagy egy eszméhez való ragaszkodás vakká tesz a
szeretetre. És ha megyünk a bálványok vagy egy bálvány után, még arra is
képesek leszünk, hogy megtagadjuk apánkat, anyánkat, gyermekeinket,
feleségünket, férjünket, családunkat… a legdrágább dolgokat. A tárgyakhoz vagy
egy eszméhez való ragaszkodás vakká tesz a szeretetre. Vigyétek ezt magatokkal
szívetekben: a bálványok elrabolják a szeretetet, a bálványok vakká tesznek a
szeretetre, s ahhoz, hogy valóban szeretni tudjunk, szabadnak kell lennünk
minden bálványtól.
Mi az én
bálványom? Vedd le, és dobd ki az ablakon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése