Ferenc pápa válaszolt a ministránsok kérdéseire, egy magyar kérdésre is
A Szent Péter téren összegyűlt közel 70 ezer ministráns kedden este
találkozott Ferenc pápával a XII. Nemzetközi Ministráns Zarándoklatának
központi eseményén. Az imatalálkozón öt fiatal intézhetett kérdést a pápához,
közöttük egy magyar ministráns.
Örömmel
látom, hogy ilyen nagy számban jelen vagytok a Szent Péter téren, amelyet
zászlóitok színei díszítenek. Átadtátok nekem zarándoklatok megkülönböztető
jeleit: szívből köszönöm! Zarándok vagyok veletek, akik a világ olyan sok
országából jöttetek. Egységben vagyunk a Jézus Krisztusba vetett hitben, Ővele
együtt haladunk előre, aki a mi békénk. Megköszönöm elnökötöknek, Német
püspöknek a nevetekben hozzám intézett köszöntését. És most a tiétek a szó egy
rövid beszélgetésre.
Első
kérdés Luxemburgból (francia nyelvterület):
-
Szentatya, mint oltárszolgák és úgy is, mint hívők, a béke jelével köszöntjük
egymást a szentmisén. Hogyan járulhatunk hozzá ahhoz, hogy ezt a békét kivigyük
templomaink falain kívülre és a béke építői legyünk családunkban, országunkban
és a világon?
Válasz:
Köszönöm!
Nagyon jól mondtad: a béke és a szentmise összetartoznak. A béke jele előtt azt
kérjük az Úrtól, hogy adjon békét és egységet az egyház közösségének. A béke az
ő ajándéka, ami átalakít minket, hogy mi, mint testének tagjai,
megtapasztalhassuk ugyanazokat az érzéseket, mint Jézus, Őhozzá hasonlóan
gondolkozhassunk, szeressünk, mint ahogy Ő szeret. A mise végén arra kapunk
felszólítást, hogy „Menjetek békével”. A béke iránti konkrét elkötelezettségünk
a bizonyítéka annak a ténynek, hogy valóban Jézus tanítványai vagyunk. A béke
keresése kis dolgoknál kezdődik. Például otthon, miután testvéreimmel
veszekedtem, bezárkózom-e magamba megsértetten, vagy megpróbálok lépést tenni a
másik felé? Készen állok-e arra, hogy minden helyzetben feltegyem a kérdést:
„Mit tenne Jézus az én helyemben?” Ha ezt tesszük, és megpróbáljuk a gyakorlatban
határozottan megvalósítani, akkor elvisszük Krisztus békéjét a mindennapi
életbe és a béke építői és eszközei leszünk.
Második kérdés
Portugáliából (portugál nyelvterület):
-
Szentatya, ministránsok vagyunk. Szolgáljuk az Urat az oltárnál és szemléljük
Őt az Eucharisztiában. Hogyan élhetjük meg a spirituális szemlélődést Mária
példájára és a gyakorlati szolgálatot Márta példájára konkrétan, arra
törekedve, hogy felismerjük, mit akar Jézus tőlünk életünkben?
Válasz:
Mint
ministránsok, ti valóban egy kicsit megélitek Mária és Márta tapasztalatát.
Szép dolog, ha liturgikus szolgálatotok turnusain túl, egyrészt el tudjátok
kötelezni magatokat a plébániai életben, másrészt tudtok csöndben maradni az Úr
jelenlétében. És így, a cselekvés és a szemlélődés összefonódásában felismerjük
Isten ránk vonatkozó tervét is: látjuk, hogy melyek azok a tehetségek és
érdeklődési területek, amelyeket Isten szívünkben elhelyez és azokat hogyan
fejlesszük ki; de mindenekelőtt alázatosan Isten elé állunk, úgy, amilyenek
vagyunk, érdemeinkkel és korlátainkkal, megkérdezve, hogyan tudnánk a legjobban
szolgálni Őt és felebarátunkat. És ne féljetek egy jó tanácsot kérni, amikor
azt kérdezitek, hogy hogyan tudnátok szolgálni Istent és a világon szükséget
szenvedő embereket. Emlékezzetek rá, hogy minél többet adtok másoknak, annál
többet kaptok majd teljességben és boldogok lesztek!
Harmadik
kérdés Antigua és Barbuda szigetéről (angol nyelvterület)
-
Szentatya, minket, ministránsokat elszomorít az a tény, hogy hasonló korú társaink
közül milyen kevesen járnak misére vagy vesznek részt plébániánk életében.
Néhány országban, különféle okokból, az egyház gyors ütemben elveszít sok
fiatalt. Hogyan tudjuk mi és közösségeink elérni ezeket a személyeket és
visszahozni őket Krisztushoz és az egyház családjához?
Válasz:
Ma ti,
mint fiatalok, apostolok lehettek, akik a többieket Jézushoz tudják vonzani. Ez
akkor történik meg, ha ti magatok tele vagytok lelkesedéssel Őiránta, ha
találkoztatok Ővele, ha megismertétek személyesen és ha Ő titeket elsőként
„hódított” meg. Ezért ezt mondom nektek: törekedjetek arra, hogy egyre jobban
megismerjétek és szeressétek a mi Urunkat, Jézust, találkozva vele az imában, a
szentmisén, az evangélium olvasásában, a kicsinyek és szegények arcán. És
törekedjetek arra, hogy legyetek ingyenesen barátai a körülöttetek lévőknek,
hogy Jézus világosságának egy sugara eljuthasson hozzájuk a Jézusba szerelmes
szíveteken keresztül. Nincs szükség sok szóra, fontosabbak a tények, a
közelség, a szolgálat. A fiataloknak – egyébként mint mindenkinek – szüksége
van barátokra, akik jó példát mutatnak, akik cselekednek anélkül, hogy
bármilyen ellenszolgáltatásra számítanának, viszonzást várnának. És így azt is
megéreztetitek velük, hogy milyen szép a hívők közössége, mert az Úr lakik
közöttük, hogy milyen szép az egyház családjához tartozni.
Negyedik
kérdés Németországból (német nyelvterület):
-
Szentatya, sokan azt mondják, hogy nincs szükség Istenre, a vallásra és az
egyházra az életükben. Miért kellene éppen a katolikus hitet választani, mi
ebben a legfontosabb? És miért olyan fontos a hit az Ön számára?
Válasz:
A hit
alapvető, éltet engem. Azt mondanám, hogy a hit olyan, mint a levegő, amit
belélegzünk. Nem gondolunk minden egyes légzésnél arra, hogy mennyire fontos a
levegő, de amikor hiányzik, vagy nem tiszta, akkor észrevesszük, hogy milyen
fontos! A hit hozzásegít, hogy megértsük az élet értelmét: van valaki, aki
végtelenül szeret bennünket, és ez a valaki Isten. Elismerhetjük Istent, mint
teremtőnket és üdvözítőnket; szerethetjük Istent és életünket ajándékaként
fogadhatjuk el. Isten életbevágóan fontos kapcsolatba akar velünk lépni;
kapcsolatokat akar teremteni, és mi is arra kaptunk meghívást, hogy ezt tegyük.
Nem hihetünk Istenben úgy, hogy azt hisszük, egyetlen gyermekei vagyunk!
Mindnyájan Isten gyermekei vagyunk. Arra kaptunk meghívást, hogy létrehozzuk
Isten családját, vagyis az egyházat, a fivérek és nővérek közösségét
Krisztusban – „Isten családjának tagjai” vagyunk – mint ahogy Szent Pál mondja
(Ef 2,19). És az egyháznak ebben a családjában az Úr gyermekeit Szavával
és Szentségeivel táplálja.
Ötödik
kérdés Szerbiából (magyar nyelvterületről):
-
Szentatya, a mi ministránsi szolgálatunk szép, nagyon szeretjük. Szolgálni
akarjuk az Urat és felebarátunkat. De jót tenni nem mindig könnyű, nem vagyunk
még szentek. Hogyan fordíthatnánk át szolgálatunkat a mindennapi életben a
szeretet konkrét tetteire az életszentség felé vezető úton?
Válasz:
Igen,
fáradságos mindig jót tenni és szentté válni...Látom, hogy ti, ministránsok elkötelezitek
magatokat ezen az úton. Jézus Urunk egyszerű programot adott nekünk, hogy az
életszentség felé vezető úton haladjunk: Isten és a felebarát iránti szeretet
parancsát. Törekedjünk arra, hogy mélyen gyökerezzünk Isten barátságában,
legyünk hálásak szeretetéért és vágyakozzunk arra, hogy mindenben szolgáljuk
Őt, és így nem tehetünk mást, minthogy megosztjuk másokkal szeretetének
ajándékát. És, hogy konkrétan megvalósítsuk a szeretet parancsolatát, Jézus
megjelölte számunkra az irgalmasság műveit. Elkötelezettséget kívánó út, de
mindenki számára elérhető. Elegendő, ha mindegyikünk elkezdi feltenni magának
ezt a kérdést: „Mit tudok én ma tenni azért, hogy eleget tudjak tenni
felebarátom szükségleteinek?” És nem fontos, hogy felebarátom barát vagy ismeretlen,
honfitársam vagy idegen. Higgyétek el nekem, hogy ha így tesztek, akkor valóban
szentek lesztek, olyan férfiak és nők, akik átalakítják a világot, megélve
Krisztus szeretetét.
Köszönöm
ezt a beszélgetést!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése