2018. január 22., hétfő

Ferenc pápa Trujillóban: Isten és Mária szeretete mindig „tájszólásban” fejezi ki magát



Ferenc pápa Trujillóban: Isten és Mária szeretete mindig „tájszólásban” fejezi ki magát


„Tekintsünk Máriára és emlékezzünk a perui édesanyákra és nagymamákra, az élet és a családok mozgató erejére, akiket védelmezni kell a nőgyilkosságok ellen küzdő törvényekkel” – mondta a pápa azon a Mária-ájtatosságon, amelyet január 20-án este tartott a perui tengerparti város főterén.


A Kapu Szűzanyjának tisztelete a XVII. századra nyúlik vissza, amikor kalóztámadások fenyegették a tengerparti térségek településeit. Otuzco lakossága ekkor védőszentje, a Szeplőtelen Mária kegyképét helyezte el a település bejáratára, és a környék városaival szemben megmenekült.

„Trujillo szép, történelmi terén, amely a szabadság álmát keltette fel minden peruiban, összegyűltünk, hogy találkozzunk az otuzcói Anyukával. Ez a tér egy szabadtéri kegyhellyé változik, ahol mindnyájan átadjuk magunkat Mária gyengéd, anyai tekintetének. Ez az Anya ismeri az észak-peruiak és sok más helyről érkezettek szívét, látta könnyeiket, nevetéseiket, ismeri vágyaikat. Ez a tér meg kívánja őrizni egy nép emlékezetét, amely tudja, hogy Mária egy Anya, aki nem hagyja magára gyermekeit” – kezdte beszédét Ferenc pápa, majd külön üdvözölte a Peru különböző városaiból, településeiből érkezett híveket, akik elhozták magukkal a náluk tisztelt Mária kegyképét, szentjeik, vértanúik relikviáit. A téren összesen 35 Mária-képet emeltek a magasba, minden keresztény közösség gazdagsága, a népi ájtatosság kifejezéseként.

A pápa a hívekkel együtt adott hálát Isten kedvességéért. Isten mindannyiunkhoz olyan módon kíván közelíteni, ahogyan be tudjuk fogadni Őt, így születnek különféle elnevezései. Isten szeretetének nyelvezete mindig „tájszólásban” fejezi ki magát. A remény oka, amikor látjuk, hogy az Anya magára ölti gyermekei vonásait, ruháit, dialektusát. Mária mindig mesztic Anya lesz, mert szívében helyet talál minden faj, mert a szeretet minden eszközzel arra törekszik, hogy szeressen, és viszontszeressék. Ezek a kegyképek arra a gyengédségre emlékeztetnek, amellyel Isten közel akar állni minden faluhoz, minden családhoz, hozzád, hozzátok, hozzám, mindenkihez – mondta Ferenc pápa.

A Szentatya az ájtatosságon az otuzco-i Kapu Szeplőtelen Szűzét az „Irgalmasság és a Remény Anyjának” nyilvánította ki. A Szűzanya, aki az elmúlt évszázadokban megmutatta szeretetét e föld gyermekei iránt, amikor egy kapu felé helyezték kegyképét és megvédte őket a fenyegető veszélyektől, ezáltal egészen napjainkig felélesztve minden perui szeretetét. Továbbra is védelmez minket és megmutatja a Kaput, amely megnyitja számunkra az utat az egyetlen igaz élet felé, amely soha nem múlik el. Elkísér mindnyájunkat, hogy hazatérjünk, mert Jézus nem akarja, hogy bárki is kívül maradjon a viszontagságok között. Nem kér semmit sem saját maga számára: Jézushoz vezet bennünket.

A pápa felidézte a 2015-ben megkezdődött irgalmasság szentévét, amelyben minden hívőt arra szólított fel, hogy haladjon át az irgalmasság kapuján, hogy megtapasztalja Isten vigasztaló, megbocsátó és reményt keltő szeretetét. Nincs jobb orvosság a sebek gyógyítására, mint az irgalmasság, az együttérzés mások fájdalmaival.

A pápa a „feminicídium”, a „nőgyilkosság”, a nők ellen elkövetett erőszak elleni küzdelmere szólított fel. A Kapu Szűzanyja, az Irgalmasság és a Remény Anyja megmutatja nekünk az utat és megjelöli a legjobb védekezést a rossz,a közöny és az érzéketlenség ellen. Elvezet Fiához és így felszólít bennünket, hogy mozdítsuk elő az „irgalmasság kultúráját”, amelyben senki sem tekint közönnyel a másikra, nem fordítja el tekintetét, amikor testvérei szenvedését látja. Szűz Mária adja meg nekünk ezt a kegyelmet, fohászkodott a pápa, majd a Kapu Szűzanyja oltalmába ajánlotta Peru népét.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése