Ferenc pápa: Korrupció itt is van, és veszélyesebb az influenzánál!
Az általános kihallgatás keretében a Szentatya január 24-én délelőtt nem katekézist tartott, hanem hatnapos chilei és perui útjára tekintett vissza. Megemlítette a legfontosabb programpontokat, és elmondta, mire próbálta biztatni az ott élő embereket.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
Ez a
kihallgatás két, egymással összeköttetésben lévő helyen zajlik: ti itt vagytok
a téren, és van egy csoport kisgyermek a teremben, akik egy kicsit betegek. Ők
látnak titeket, ti pedig látjátok őket, és így egymáshoz kapcsolódunk.
Üdvözöljük a gyerekeket, akik a teremben vannak! Jobbnak látszott, hogy ne
legyenek ilyen hidegben, ezért vannak ott.
Két
napja tértem haza a Chilében és Peruban tett apostoli utamról. Tapsoljuk meg
Chilét és Perut! Két kiváló nép, kiváló… Köszönöm az Úrnak, hogy minden jól
ment: találkozhattam azokon a földeken Isten úton járó, szent népével –
olyanokkal is, akik nincsenek úton, hanem egy kicsit megülepedtek…, de jó
emberek –, és bátoríthattam ama országok társadalmi fejlődését. Ismételten
kifejezem hálámat az állami vezetőknek és püspöktestvéreimnek, akik nagy
kedvességgel és nagylelkűséggel fogadtak, hasonlóképpen az összes munkatársnak
és önkéntesnek. Gondoljátok csak el, hogy mindkét országban több mint húszezer
önkéntes volt: több mint húszezer Chilében és húszezer Peruban. Derék emberek:
többségükben fiatalok.
Chilébe
érkezésemet tiltakozó megmozdulások előzték meg, több okból kifolyólag, ahogyan
olvashattátok az újságokban. Ez még időszerűbbé és életszerűbbé tette
látogatásom jelmondatát: „Mi paz os doy – Az én békémet adom nektek”.
Ezek Jézus szavai tanítványaihoz, melyeket minden misében megismétlünk: a béke
ajándéka, amelyet egyedül a meghalt és feltámadt Jézus tud megadni annak, aki
rábízza magát. Manapság nemcsak mindegyikünk szorul rá a békére, hanem a világ
is, ebben a darabokban zajló harmadik világháborúban… Kérlek titeket,
imádkozzunk a békéért!
Az ország politikai és állami vezetőivel való találkozón a chilei demokrácia útját,
mint a szolidáris és a különbözőséget elfogadni képes találkozás terét
bátorítottam, s e cél elérése érdekében a meghallgatás módszerét javasoltam:
különösen a szegények, a fiatalok, az idősek és bevándorlók meghallgatását, de
a föld meghallgatását is.
Az első szentmisén,
melyet a békéért
és igazságosságért mutattunk be, elhangzott a nyolc boldogság,
különösen a „Boldogok a békességteremtők, mert Isten fiainak hívják majd őket”
(Mt 5,9). Erről a boldogságról a közelség, a közellevés, az osztozás stílusával
kell tanúságot tenni, megerősítve ily módon – Krisztus kegyelmével – az egyházi
közösség és az egész társadalom szövetét.
A
közelség eme stílusában a gesztusok többet érnek, mint a szavak, és egy fontos
gesztus, melyet tehettem, a santiagói női börtön meglátogatása volt: Azoknak a nőknek az
arcán – közülük sokan fiatal anyák, karjukban kisgyermekükkel – mindenek
ellenére nagy reményt tükröződött. Bátorítottam őket, hogy a
visszailleszkedéssel kapcsolatban komoly felkészülést követeljenek meg maguktól
és az intézményektől, hiszen ez a távlat ad értelmet mindennapi bánatuknak. Nem
szabad börtönt elgondolnunk, semmilyen börtönt, a visszailleszkedés eme
dimenziója nélkül, mert ha nincs meg a társadalomba való visszailleszkedésnek
ez a reménye, a börtön egy vég nélküli szenvedés. Amikor viszont dolgoznak a
visszailleszkedésen – az életfogytiglani büntetésre ítéltek is
visszailleszkedhetnek a munkán keresztül a börtönből a társadalomba –, akkor
párbeszéd kezdődik. Egy börtönnek mindig kell, hogy legyen ilyen visszailleszkedési
dimenziója, mindig.
A papokkal és a megszentelt életet
élő személyekkel, valamint a chilei püspökökkel
egy-egy nagyon intenzív találkozóm volt, amelyet még gyümölcsözőbbé tett az
Egyházat abban az országban sújtó néhány seb miatti megosztott szenvedés.
Különösen is megerősítettem testvéreimet abban, hogy utasítsanak el minden
kiegyezést a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bántalmazásokkal, ugyanakkor
megerősítettem őket az Istenbe vetett bizalomban, aki e kemény próbákon
keresztül megtisztítja és megújítja az ő szolgáit.
A másik
két chilei mise küzöl az egyiket délen, a másikat északon mutattuk be. A délen,
Araucaníában,
a mapucse indiánok földjén
bemutatott mise örömmé változtatta e nép drámáit és fáradozásait, és
felhívást intézett a különbözőségek harmóniájaként megélt békéért és minden
erőszak elutasításáért. Az északon, Iquiquében,
az óceán és a sivatag között bemutatott mise a népek közötti találkozásnak
zengett himnusz volt, mely egyedülálló módon fejeződik ki a népi
vallásosságban.
A fiatalokkal és
a Chile katolikus
egyetemének képviselőivel való
találkozók arra a kulcsfontosságú kihívásra válaszoltak, hogy fajsúlyos
értelmet kínáljunk az új nemzedékek életének. A fiatalok lelkére kötöttem Szent Alberto Hurtado
jelmondatát: „Mit tenne Krisztus az én helyemben?” Az egyetemnek az átfogó
képzés modelljét javasoltam, amely a katolikus identitást egységes és sokféle
társadalmak építésében való részvételi képességgé fordítja le a gyakorlatban,
ahol a nézeteltéréseket nem söprik szőnyeg alá, hanem megbeszélik.
Nézeteltérések mindig vannak, otthon is, mindig vannak. De ha a
nézeteltéréseket rosszul kezeljük, az még rosszabb. Nem szabad a
nézeteltéréseket szőnyeg alá söpörni: a felmerülő nehézségekkel szembe kell
nézni és párbeszéd útján meg kell oldani. Gondoljatok a kis nézeteltérésekre,
amilyenek biztosan vannak odahaza: nem szabad elrejteni őket, hanem szembe kell
nézni velük. Keresni kell a megfelelő pillanatot, és beszélni kell róluk: a
nézeteltérést így lehet megoldani, párbeszéddel!
A perui
látogatás mottója a következő volt: „Unidos por la esperanza – Egységben a
reményért”. Egységben, de nem meddő egyformaságban, ahol mindenki
ugyanolyan: ez nem egység; hanem a különbözőségek teljes gazdagságában, amelyet
a történelemtől és a kultúrától öröklünk. Ezt ékesszólóan megmutatta az Amazónia perui
területén élő népekkel való
találkozó, amely egyben elindította a 2019 októberére összehívott, a
teljes Amazonas-medencével foglalkozó szinódus útját, de ugyanezt mutatták meg
a Puerto
Maldonadó-i lakossággal és a „Kis Herceg” befogadó otthon gyermekeivel együtt töltött percek is. Együtt mondtunk
nemet a gazdasági gyarmatosításra és az ideológiai gyarmatosításra.
A perui politikai
és állami vezetőkhöz intézett beszédemben kifejeztem
megbecsülésemet az ország környezeti, kulturális és spirituális öröksége iránt,
és rávilágítottam két olyan valóságra, melyek súlyosan fenyegetik: az
ökológiai-társadalmi hanyatlás és a korrupció. Nem tudom, ti hallottatok-e itt
korrupcióról… nem tudom… Nemcsak a föld azon részeiben van, hanem itt is, és
veszélyesebb az influenzánál! Befészkeli magát az ember lelkébe, és lerombolja
a szívét. A korrupció lerombolja a szívet! Kérlek titeket, utasítsátok el a
korrupciót! Hangsúlyoztam, hogy senki sem bújhat ki az eme két bajért viselt
felelősség alól, és hogy mindenkinek küzdeni kell ellenük.
Az első
nyilvános misét
Peruban az óceán partján
mutattam be, Trujillo városa mellett, ahol az El
Niño vihar tavaly nagy csapást mért a lakosságra. Ezért arra biztattam őket,
hogy nézzenek szembe ezzel a viharral, de olyan másfajta viharokkal is, mint az
alvilági élet, a munkanélküliség, az oktatás és a biztos otthon hiánya. Trujillóban
találkoztam a Peru északi részén élő papokkal és megszentelt életet élő személyekkel is, osztoztam velük a hivatás és a
küldetés örömében és az egyházi közösségépítés iránti felelősségben.
Buzdítottam őket, hogy legyenek emlékezetben gazdagok és gyökereikhez hűek. E
gyökerek között van a Szűz Mária iránti népi áhítat. Ismét csak Trujillóban volt
az a Mária-ájtatosság, amelynek keretében megkoronáztam a „Kapu Szüzét”, akit
az „irgalmasság és a remény anyjának” nyilvánítottam.
Az út
utolsó napja, múlt vasárnap, Limában telt; erős spirituális és egyházi
hangsúlyt kapott. Peru leghíresebb kegyhelyén, ahol a megfeszített Krisztust
ábrázoló festményt tisztelik, amelyet a „Csodák Urának” is hívnak, mintegy
ötszáz, szemlélődő életet élő szerzetesnővérrel találkoztam: a hitnek és az imának egy
valódi „tüdejét” jelentik ők az Egyház és az egész társadalom számára. A
székesegyházban külön imádságot végeztem a perui
szentek közbenjárásáért, azt követően pedig találkoztam az ország püspökeivel,
akik elé Mogrovejói Szent Toribio alakját állítottam példaképül. A fiatalok
szeme elé is a szenteket állítottam, mint olyan férfiakat és nőket, akik nem
vesztegették idejüket azzal, hogy kozmetikázzák saját képüket, hanem követték
Krisztust, aki reménnyel nézett rájuk. Ahogy mindig, Jézus szava teljes
értelmet ad mindennek, úgy az utolsó
eucharisztikus ünneplés evangéliuma
is összefoglalta Istennek az ő Chilében és Peruban élő népéhez intézett
üzenetét: „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15). Így – mintha
az Úr mondta volna – megkapjátok azt a békét, amelyet én adok, és egységben
lesztek az én reményemben. Nagyvonalakban ez ennek az útnak az
összefoglalása. Imádkozzunk ezért a két testvérnemzetért, Chiléért és Peruért,
hogy az Úr áldja meg őket!
A
kihallgatás végén elhangzott Ferenc pápa alábbi felhívása:
Sajnos
továbbra is aggasztó hírek érkeznek a Kongói Demokratikus Köztársaságból. Ezért
megismétlem felhívásomat: mindenki törekedjen elkerülni mindenféle erőszakot!
Az Egyház pedig nem akar mást, mint hozzájárulni a békéhez és a közjóhoz a
társadalomban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése