Hogy megtanítsál jól meghalni Kérünk téged, hallgass meg minket!

Hogy megtanítsál jól meghalni 

Kérünk téged, hallgass meg minket!

A két véglet: Krisztus és a Gonosz, vagy Belzebub. És Jézus nem riad vissza attól, hogy Vele összefüggésbe hozzák a Gonoszt, az emberek. Egyáltalán, képesek vagyunk, mi emberek, különbséget tenni: Gonoszságainktól elhatárolódni, és Krisztushoz ragaszkodni? Rá feltakarni?

Azt gondolom, hogy ez, nem egy szimpla kérdés. Éppen ezért nem is egyszerű rá választ adnunk. Ma, de, lehet hogy ez így volt mindig is, annyira összemosódnak, hogy mi jó és mi nem. Mi miért, vagy mitől válik jóvá, vagy rosszá? Mi gonoszság, és mi megszentelő?

Mitől lesz belőlem bármi tett életté, és mi válik enyészetté, illetve kártevővé? Egyedül az dönti el, hogy milyen szándékkal teszem?

Jézus azt mondja: „Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” [Jn 16,23-24] Ebben a kijelentésében van benne az is, hogy amit Jézus nevében teszek, azt az Atya megszenteli? Ennyire egyszerű, és természetes? Csak mi emberek misztifikáljuk a megszentelődés kérdését?

Isten jelenvaló, velünk együtt él, létezik, és cselekszik. Bennünk, általunk és velünk! Igen, ilyen egyszerű, hogy Isten cselekvő léte én magam vagyok! Ez a teremtésben való társas kapcsolatom Istennel! Mindent általam hajt végre Isten, amiben az én részemet kéri. Én legyek megengedő számára, hogy véghezvihesse a szándékát! Vagy, a Belzebubbal társulok?

Jézus erre mondja az intését: Vagy általam megy végbe Isten terve, vagy általam lesz kárhozattá az Élet, amit Ő szán az Embernek!

Ha a magam erejében, a magam képességeiben és lehetőségeimben úgy bízok, mint akinek az Élet felett is hatalmam volna, nagyot kell csalódnom. Míg, ha minden adottságomat úgy fogadom, és úgy használom, mint ami Istentől kegyelem, csodára lelhetek!

Istenem, a Te csodáidban teljesíts ki engem, hogy felismerhessem már ma, hogy elérkezett a Te országod! Ámen