Isteni
Irgalom, a Megszentelő végtelen szeretete
Bízunk
benned!
Én itt
élek a XXI. században. János szavai szólítani próbálnak a múltból. Üzennek,
hírt hoznak, vagy egyszerűen közölni próbálnak velem, olyan dolgokat – úgy
tűnik – melyek megtörténtek Vele. De nem csupán Vele, hanem azért történtek,
hogy a világba – már utána mindvégig – születendő, minden ember számára, az
élet többet jelentsen, mint amit a jelenben a világ jelenthet a számára. Mert
az élet nem a jelen!
A
filozófus azt mondja, hogy a jelen tapasztalása csupán káprázat, képzelet.
Ilyen módon, az Ember szellem léte, gondolatai, melyek belőlem tőrnek elő, és
alakítani, formálni próbálják a jelenről szerzett külső tapasztalásaimat,
belülről valók, és alakítani képesek a jelen életet. Nem csupán az enyémet, de
általam, a környezetemre is hatást fejtenek ki! Tehát, a magam szellemléte nem
közömbös, hogy milyen lelkek befolyásolása alatt működik. Szent Ignác beszél a
lelkek megkülönböztetéséről. És talán itt jön képbe a hit kérdése: miben, kinek
hiszek? Milyen Istent látok, tapasztalok, kit tekintek Istenemnek?
Mert
minden embernek van istene! Minden embernek van hite.
Az a
nagybetűs Isten, akiről János beszél, az az egyetlen, Akiről Jézus ad hírt,
első kézből, és egyedüli hitelességgel. Ezért fontos, ezért döntő jelentőségű
Jézus, a Világ, a Teremtett Világ számára! Jézus, Az Ember, Aki Az Egy Igaz Istent
azonosítja, azonosítani tudja Az Ember számára, és javára! Mert Őt, maga az
Isten küldi, ajánlja az Embernek. Nem azért, hogy Az Embert, Az Isten
elmarasztalja, hanem azért, hogy Az Ember, mindarra a jóra képessé lehessen,
amire teremtette Isten, az Embert. A személyt, az egyetlent, Aki csak az emberi
közösségben képes személyiségének, teljességének a kimunkálására, ha Istennel
közösségre lép, és szabad akaratát erre a közösségre bízza. Istennel
közösségben, az Istennel való emberi közösségben! Ez a szeretet közösség!
Dolgom,
emberként, nyilvánossá tenni, hogy közösségben vagyok Istennel, művelem a Vele
való közösséget – mert művelendő, alázatot követelve meg tőlem (!) - és
keresem, vágyakozom, akarom, és törekszem építeni, elősegítem épülését annak az
emberi közösségnek, mely Istennel szeretetközösségben akar élni! – Ebben a
közösségben fejeződik ki az Szentháromságos Egy Istenbe vetett hitem, melyben a
Szentlelket bírva, lehetek része, és részese. - Ez már az Isten országa!
Hogyan
válhatok képessé, alkalmassá erre az Életre? Bármely élethelyzetben, kutatom
Jézus személyiségét, melyhez hasonulni törekszem, Akiben az Atya minden
szándéka, mely jó, és mely Életre tanít, megtalálható. Mindenkori életállapotom
igényli, hogy Istennel közösségben legyek! Ehhez pedig a magam személyiségét
próbálom olyan módon „szoktatni”, alakítani, amiről Pál így tanít: Vessem le a
régi embert szokásaival együtt, és öltsem föl az újat, aki állandóan megújul
Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. [Kol 3,9-10] - Vegyem fel tehát
Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassak a gonosz napon, s megállhassak, mert
mindent megtettem. Úgy álljak tehát, hogy derekamat övezzem fel
igazságossággal, s öltsem magamra a megigazulás vértjét! (Iz 59,17) [Ef
6,13-14] - Lábam saruja legyen a béke evangéliumának hirdetésére való készség.
Mindezekhez vegyem a hit pajzsát, amellyel kiolthatom a gonosz minden tüzes
nyilát. [Ef 6,15-16] - Vegyem fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját,
vagyis az Isten igéjét. [Ef 6,17] – Legyen Isten kegyelme velem és általam!
Végbe vigye így mindazt, mi szándéka ma, és mindörökké! Ámen
A
világosság és a sötétség fogalmát még ki sem tárgyaltuk! Amire úgy utal János,
hogy „az ítélet pedig ez”.
Olvassunk
csak a sorok között: és akkor felismerjük a magunk értetlenségét! Mert nem
Isten az, Aki ítéletet olvas ránk, Aki elítél bennünket, hanem, a magunk
gonoszsága követeli ki az ítéletet: „aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot,
és nem megy a világosságra, hogy el ne marasztalják a cselekedeteit” –
cselekedetei miatt. Hoppá! Tehát, a bűnünk következménye az, hogy szégyenben
élünk, nem merünk az igazak közé menni, félünk a megítéltetésünktől, a
számonkérésünktől: „mit tettél, miért tetted?” Amire választ kell tudnom adnom,
ha megkérdeznek! A világosságban szembesülök önmagammal, amit a bűnös nem
szeretne! (Ugyanakkor vigyáznom kell, mert nem az az én bűnöm, amit mások rám
olvasnak. Azt én tudom kimondani, kifejezni, hogy mi az én bűnöm, mi az, amit
nem merek a világosságra vinni. Ehhez szigorú, kíméletlen és fegyelmezett,
önismeret kell!) Mert, „aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy
nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben cselekedte azokat”.
Istenben
cselekvő ember nem fél a számonkéréstől! Vállalom a bűneimet Isten és ember
előtt! Mert nem akarok bűnben élni! Ugyanakkor tudom, hogy bűnös vagyok, de
mely bűneimtől csak Isten szeretete képes eltávolítani úgy, hogy ha akarom,
akkor a bűneim helyét kitölti irgalmas szeretetével! Bűnös vagyok, vallom, de
szeretett bűnös, akinek nincs oka félni! Köszönöm Istenem! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése