Szent Mónika,
tengernyi könny hullatója
tengernyi könny hullatója
Könyörögj érettünk!
Mi
kezdődik? Milyen nap van ma? Nem ez a fontos, hanem az, hogy mindezzel maga az
Isten mire akar felszólítani bennünket: „mondja az Úr: térjetek hozzám teljes
szívetekből, böjttel, sírással és jajgatással. Szaggassátok meg szíveteket, nem
pedig ruhátokat, és térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos ő és
irgalmas, türelmes és nagyirgalmú, és szánakozik a bajok felett”! Az Ige ma
hangzik el, és múltat akar idézni!
Ugye,
hogy megtérésre szólít fel bennünket Isten?! Tehát, szükségét látja Isten az
Ember megtérésének! Ez legyen a megtérő ember fohásza Istenéhez: „Könyörülj,
Uram, könyörülj népeden; ne engedd, hogy gyalázzák örökrészedet, és
uralkodjanak rajta a nemzetek!” – Nekem kell tudnom ezzel a fohásszal fordulni
Istenhez, az én Teremtőmhöz. Isten látja a bajt, amit mi nem vagyunk képesek
még magunk szemében sem beismerni, hogy mi a vétkünk: „Miért mondanák a népek
között: „Hol van az ő Istenük?” Mert bizony, ki hisz nekünk? De, ki hinne
nekünk, amikor a hitünk olyan csalóka, hogy még magunkat is képesek vagyunk
vele félrevezetni.
Krisztus
követségében kéne járnunk, de tévelygünk. Tévelygésünket igazoljuk szüntelen,
ahelyett, hogy bűnbánatra bírnánk magunkat! Pál intését miért merjük úgy venni,
mintha mi már eleget tettünk volna intésének? Merem én kijelenteni magamról,
hogy „Isten igazsága vagyok őáltala”? Leszek olyan kegyetlen – önmagammal -,
hogy azt mondjam: bizony, visszaélek, vagy talán sokkalta inkább gőggel és
hiúsággal beszélem Isten kegyelmét, Vele igazolva magamat.
Nekem
ezért kell böjtöt tartanom, hogy felérjem kegyelmét, és megalázzam önmagam
előtte! Be kell láttatnom magammal tévedéseimet, és tévelygésemet, ha valóban
Krisztus barátságára szomjazom! És vissza kell térnem oda, ahonnan újra lehet
építkezni, Belőle, és Vele. Előbb a kereszt hódolatához, ahol értelmezem, és
újra értelmezem a titkot, hogy mit tett, mit kaptam Istentől: „Ő azt, aki nem
ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őáltala”!
Megigazulttá lenni Krisztus által. Belőle kibontakozni, elhagyni tévelygéseim terepét,
és új útra találni, ahol Ő jár, és ahol Ő lehet útitársammá!
Mire van
Isten végtelen irgalmassága? Erre is Pál apostol adja meg a feleletet: „hogy
alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése
céljából, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének
egységére, és azzá a tökéletes emberré leszünk, aki megvalósította Krisztus
teljességét; hogy ne legyünk már ingatag gyermekek, és ne vessen minket ide-oda
a tanítás bármely szélfúvása emberi megtévesztéssel és tévedésbe ejtő
álnoksággal. Ellenkezőleg, járjunk az igazság szerint szeretetben, és mindenben
nőjünk fel őhozzá, Krisztushoz, aki a fej. Általa az egész test, az összekötő
ízek segítségével egybefogva és összetartva, minden egyes rész sajátos tevékenységével
gondoskodik saját növekedéséről, hogy felépüljön a szeretetben.” [Ef 4,12-16]
Alkalmassá
tenni magam arra, hogy Isten dicsőségében részesülhessek! Ez a böjtnek, az
engesztelésnek, a sírásnak és a jajgatásnak – a bűnbánatnak szüksége. Vagyis,
nem a Nagyböjt kezdődik, hanem a Nagyböjttel életemnek egy új periódusa, a
megtisztulás, a megigazulás, a megtérés újabb életútja! Mert kereszténynek
vallom magam! Hívő kereszténnyé lenni, több mint egy közösséghez tartozni. Nem
tartozni akarok, hanem Krisztus közösségének építőkövévé akarok lenni! Élni
akarok, és az Életről akarok tanúságot tenni! Hogy mások mondhassák el rólam,
és rólunk, hogy ezek valóban Keresztények! Ezzel a lelkülettel járulok most a
hamvazkodáshoz. Bűnbánatom jeléül – mely vallomás, önismeretemben kitárulkozás
-, és a bűntudatomban megélénkülő hitemmel.
Szentháromságos
Egy Isten! Általam, bennem és velem Újítsd meg a föld színét! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése