Évközi nyolcadik vasárnap

Évközi nyolcadik vasárnap

Isten kezében

Egykori gimnáziumi tanárom, Mayer Farkas atya, aki földrajzot és kémiát tanított, nemkülönben a csillagászathoz is oly’ kiválóan értett, hogy még napórát is tudott készíteni. A nyári szünet előtti utolsó tanítási napokon, amikor már egy bencés szerzetestanár számára is hiábavaló fáradság volt az ifjúság okítása, történeteket szokott nekünk olvasni. Tömörkény István novellái voltak a kedvencei. Jól emlékszem az egyik novellára, amelyet most újra előkerestem és elolvastam. A címe: A Szent Mihály a jégben. A történetben Szent Mihály nevét egy hajó viselte és a főangyal volt a védőszentje a hajó kormányosának is, Török Mihálynak. Nem volt egyszerű feladat télvíz idején egy kövekkel súlyosan megrakott hajót a Dunán délnek vezetni, amikor a hatalmas jégtáblák bármelyik percben léket üthettek a hajótesten. Így történt, hogy a gyakorlott kormányos homokpadra vezette a Szent Mihályt és az nem tudott továbbmenni. Hiába igyekeztek vontatóhajókkal a bajba jutott hajó segítségére, az nem járt eredménnyel, közben pedig a jégtáblák egyre törték a hajó deszkázatát. Amikor már veszni látszott a hajó, a legénység tagjai egy kötélen a partra menekültek, Török Mihály pedig, aki az utolsó emberrel levelet is vitetett, amelyben röviden tájékoztatta a hajó tulajdonosát a bajról, egyedül maradt a fedélzeten. A hajóslegények hiába győzködték, hogy neki is jobb volna életét mentve menekülnie, ő nem hagyta el a zátonyra futott hajót, s nyugodtan csak ezt kérdezte: Én, innen? Éjszaka aztán még nagyobb jégtáblákat hozott a Duna, s úgy tűnt, ha eddig nem is borult fel a hajó, most biztosan el fog süllyedni. Éjszaka egy hatalmas jégtábla úgy feszült a hajónak, úgy fordította azt, hogy lelökte a zátonyról, orrával délnek irányította, s így a kormányos sikeresen hazavezette.
A novellában nincs kifejezetten megemlítve az isteni gondviselés, de enélkül is kitalálhatjuk, hogy annak köszönhető a megmenekülés. A gondviselésbe, az isteni segítségbe vetett bizalom kitartást, maradást igényel az ember részéről. Azt, hogy nem hagyom el a helyemet, ahová Isten állított, hanem mindvégig kitartok a bajok és nehézségek ellenére is. S amikor már-már azt gondolnám, hogy a fenyegetően közeledő nehézségek biztosan vesztemet fogják okozni, akkor is történhet fordulat, talán éppen általuk nyerek szabadulást a szorongatott helyzetből.
A mai evangéliumban Jézus nem irodalmi műfaj segítségével, hanem egy buzdító beszéd keretében hívja fel figyelmünket az isteni gondviselésre és bátorít minket, hogy bízzuk életünket Istenre. Költői szépségű képeket használ: „Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül!” Ha csupán önmagunkra és saját helyzetünkre figyelünk, akkor könnyen eluralkodik rajtunk az aggódás, a félelem és a türelmetlenség. Ilyenkor érdemes inkább feltekintenünk, mert akkor észrevehetjük a közeledő segítséget is. Bár emberileg szeretünk mindent pontosan megtervezni, észre kell vennünk, hogy Isten kezében jobb helye van életünknek. Engedjük, hogy ő vezessen minket, ő irányítsa jövőnket.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Istenem! Őszintén megvallom, hogy oly sokszor aggódok a holnap, a holnapután és a jövő miatt. Sokszor megfeledkezem arról, hogy gondviselő jóságodat minden nap meg akarod mutatni nekem. A te jóságodra és szeretetedre bízom magamat. Hiszek abban, hogy te megadod mindazt, ami a földi élet során szükséges a boldogsághoz, de legfőképpen megadod azt a kegyelmi segítséget, ami az örök üdvösséghez szükséges. Hiszem, hogy sokszor minket, embereket használsz fel, hogy a bajbajutottak megkapják a kellő segítséget és érezzék, hogy nincsenek magukra hagyatva. Istenem, hiszek abban, hogy mindannyian az isteni gondviselés eszközei vagyunk!