Ferenc pápa nagyböjti üzenete – Az Ige ajándék. A másik ember ajándék
A szentatya hagyományos nagyböjti üzenetének témája 2017-ben: „Az Ige ajándék. A másik ember ajándék.”
Kedves
Testvérek!
A
nagyböjt egy új kezdet, olyan út, amely elvezet a biztos célhoz, a
feltámadáshoz, húsvéthoz, amikor Krisztus győzedelmeskedik a halál felett.
Ebben az időszakban mindig erős indítást kapunk a megtérésre. A keresztény arra
kap meghívást, hogy „teljes szívével” (vö. Jo 2,12) térjen meg az Úrhoz, ne
elégedjen meg a középszerű élettel, hanem növekedjen az Úr barátságában. Jézus
a mi hűséges barátunk, aki soha nem hagy bennünket cserben, hiszen még akkor
is, ha bűnt követünk el, ő türelmesen várja, hogy visszatérjünk hozzá, és e
várakozással kifejezi, hogy meg akar nekünk bocsátani (vö. a 2016. január 8-i
szentmisén mondott szentbeszédből).
A
nagyböjt kedvező időszak arra, hogy intenzívebbé tegyük lelki életünket azon
eszközök segítségével, amelyeket az Egyház felkínál számunkra: a böjttel, az
imádsággal és az alamizsnaadás révén. Mindezek alapja az Isten Igéje, amit
ebben az időszakban jóval nagyobb odafigyeléssel kell hallgatnunk és
megfontolnunk. Itt most szeretném külön kiemelni a gazdagról és a szegény
Lázárról szóló példabeszédet (vö. Lk 16,19–31). Engedjük, hogy megihlessen
bennünket ez a jelentős részlet, amely kulcsot kínál ahhoz, hogy meglássuk
általa, miképpen kell cselekednünk, hogy eljussunk a valódi boldogságra és az
örök életre, figyelmeztetve minket az őszinte megtérésre.
1. A
másik ember: ajándék
A
példabeszéd azzal kezdődik, hogy bemutatja a két főszereplőt, ám a szegény
Lázárról kapunk csak pontosabb leírást: kétségbeejtő helyzetben van, már fel
sem bír kelni, a gazdag kapujában fekszik, és azokat a morzsákat eszi, amelyek
ennek asztaláról elé hullanak. Testét mindenütt sebek borítják, és a kutyák
nyaldossák ezeket (vö. Lk 16,20–21). A helyzet tehát nyomasztó: Lázár mélyre
süllyedt, és megalázó helyzetben találja magát.
A
jelenet még drámaibb, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy a szegényt Lázárnak
nevezik: e név ígéreteket hordoz, hiszen azt jelenti: „Isten megsegít”. Ez a
szereplő tehát nem névtelen valaki, pontos leírásunk van róla, és olyan
emberként áll előttünk, akihez személyes történetet csatolhatunk. A gazdag
számára ő szinte láthatatlan, a mi számunkra azonban ismert, közel állónak
érezzük, saját arca van: ajándék, felmérhetetlen értékű gazdagság, az Isten
által akart, szeretett lény, akiről meg is emlékezik – még ha kézzelfogható
állapota olyan is, mintha emberi szemét volna (vö. a 2016. január 8-i
szentmisén mondott szentbeszédből).
Lázár
azt tanítja a számunkra, hogy a másik ember ajándék. A másik emberhez való
helyes viszonyunk abban áll, hogy hálával felismerjük értékét. A gazdag ember
kapujában fekvő szegény sem útban lévő akadály csupán, hanem felszólítás a
megtérésre, az élete megváltoztatására. E példabeszéd először is arra szólít
fel bennünket, hogy nyissuk meg a szívünk ajtaját a másik ember előtt, mivel
minden ember ajándék, legyen az a szomszédunk vagy akár egy szegény ismeretlen.
A nagyböjt megfelelő idő rá, hogy kinyissuk az ajtónkat minden szükséget
szenvedő ember előtt, és felismerjük benne Krisztus arcát. Mindnyájan
találkozunk utunkon ilyen emberekkel. Minden élet, amely utunkba akad, érdemes
arra, hogy befogadjuk, tiszteljük, szeressük. Isten Igéje segít nekünk, hogy
felnyissa a szemünket, és be tudjuk fogadni és szeretni tudjuk az életet,
főként a törékeny életet. Ám ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, komolyan kell
vennünk azt is, amit az evangélium a gazdag emberrel kapcsolatban mond el.
2. A bűn
elvakít
A
példabeszéd kendőzetlenül megmutatja azokat az ellentmondásokat, amelyek között
a gazdag ember él (Lk 16,19). Neki, a szegény Lázárral ellentétben nincsen
neve, csak „gazdag”-ként jellemzik. Jólétét mutatják a ruhák, amelyeket visel,
a túlzott luxus. A bíbor ugyanis értékesebb volt ekkor az aranynál és az
ezüstnél is, és ezt fenntartották az istenségek (vö. Jer 10,9) és a királyok
(vö. Bír 8,26) számára. A patyolat olyan különleges lenvászon volt, amely
viselőjét szinte szakrális jeggyel látta el. Ennek az embernek a gazdagsága
tehát túlzó, már csak azért is, mert mindennap, szokása szerint közszemlére
teszi. „Mindennap nagy lakomát rendezett” (vö. Lk 16,19). Azt látjuk rajta
drámaian, hogy valakit teljesen megront a bűn, három egymást követő lépésben: a
pénz szeretete, a hiúság és a gőg (vö. a 2013. szeptember 20-i szentmisén
mondott szentbeszédből).
Pál
apostol azt állítja: „Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás” (1Tim
6,10). Ez az ember megromlásának fő oka, és az irigység, a veszekedés és
gyanakvás forrása. A pénz képes átvenni fölöttünk az uralmat, olyannyira, hogy
egyeduralkodó bálványunkká válik (vö. Evangelii gaudium, 55). Ahelyett,
hogy eszköz volna, amellyel jót cselekedhetünk és gyakorolhatjuk a mások iránti
szolidaritást, a pénz az önzés logikájának szolgájává tehet minket és az egész
világot, nem hagy teret a szeretetnek, és meggátolja a békét.
A
példabeszéd megmutatja azt is, hogy a gazdag embert a kapzsiság hiúvá is teszi.
Személyiségét a látszatokban jeleníti meg, abban, hogy másoknak megmutatja, mi
mindent engedhet meg magának. Ám a látszat a belső üresség álcája. Élete a
külsőségek rabja, a lét legfelszínesebb és legátmenetibb dimenziójáé (vö. Evangelii
gaudium, 62).
Ennek az
erkölcsi züllésnek legmélyebb lépcsőfoka a gőg. A gazdag ember úgy öltözködik,
mintha király lenne, utánozza egy istenség viselkedését, elfeledve azt, hogy
egyszerű halandó. A gazdagság szeretete által megromlott ember számára nem
létezik más mint a saját énje, és ezért az őt körülvevő személyek nem lépnek be
a látóterébe. A pénzhez való ragaszkodás gyümölcse tehát egyfajta vakság: a
gazdag nem látja az éhes, sebekkel borított és megalázottságában elesett
szegény embert.
Ha ezt a
szereplőt vizsgáljuk, megértjük, hogy az evangélium miért ítéli el ilyen
világosan a pénz szeretetét: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az
egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig
megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is” (Mt 6,24).
3. Az
Ige ajándék
A
gazdagról és a szegény Lázárról szóló evangéliumi rész segít bennünket abban,
hogy jól felkészüljünk a közelgő húsvétra. Hamvazószerda liturgiája nagyon drámai
módon arra figyelmeztet bennünket, hogy mi is éljük át hasonlóan azt, amit a
gazdag ember tesz. A pap, amikor homlokunkra rajzolja a keresztet a hamuval,
ezeket a szavakat ismétli: „Emlékezz, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!”
A gazdag és a szegény ember ugyanis egyaránt meghal, és a példabeszéd nagyobbik
része már a másvilágon zajlik. A két főszereplő hirtelen rádöbben: „semmit sem
hoztunk erre a világra, s nem is vihetünk el semmit” (1Tim 6,7).
A mi
pillantásunk is a túlvilágra szegeződik, ahol a gazdag ember hosszas
párbeszédet folytat Ábrahámmal, akit „atyjának” nevez (Lk 16,24.27), s ezzel
megmutatja, hogy ő is Isten népéhez tartozik. Ez életét még ellentmondásosabbá
teszi, hiszen eddig semmit sem tudtunk meg Istennel való kapcsolatáról. Életében
nem volt hely Isten számára, az egyetlen isten ő maga volt saját maga számára.
Csak a
túlvilági gyötrelmek között ismeri fel a gazdag ember Lázárt, és azt szeretné,
hogy a szegény enyhítse kínjait egy kis vízzel. Hasonló dolgokat kér Lázártól,
amelyeket a gazdag meg tudott volna tenni, ám soha nem tett meg. Ábrahám
azonban elmagyarázza neki: „Emlékezzél csak vissza, hogy milyen jó dolgod volt
életedben, Lázárnak meg hogy kijutott a rosszból. Most tehát neki itt
vigasztalásban van része, a te osztályrészed pedig a gyötrelem” (Lk 16,25). A
túlvilágon valamiképpen helyreáll az igazság, és az életben elszenvedett
gyötrelmeket kiegyenlítik a jó dolgok.
A
példabeszéd folytatódik, és így üzenetet hordoz minden keresztény számára. A
gazdag ugyanis, akinek élnek még testvérei, azt kéri Ábrahámtól, hogy küldje el
ezekhez Lázárt, hogy az figyelmeztesse őket, ám Ábrahám így válaszol: „Van
Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak” (Lk 16,29). És a gazdag ember
ellenvetésére meg is erősíti: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, ha a
halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek” (Lk 16,31).
Ilyen
módon előttünk áll a gazdag ember igazi problémája: rossz sorsának eredete
abban áll, hogy nem hallgatja meg Isten igéjét; ezért nem szereti már Istent, és
ezért veti meg felebarátját. Isten Igéje élő erő, amely képes kiváltani a
megtérést az ember szívében és a személyt ismét Isten felé fordítani. Ha
bezárjuk szívünket Isten nekünk szóló ajándéka előtt, következésképpen
testvérünk előtt is zárva marad a szívünk.
Kedves
Testvérek! A nagyböjt alkalmas idő arra, hogy megújuljunk az Ő Igéjében, a
szentségekben és a felebarátainkban élő Krisztussal való találkozásban. Az Úr,
aki a pusztában eltöltött negyven nap alatt legyőzte a Kísértő cseleit,
megmutatja nekünk, hogy melyik úton járjunk. Vezessen minket a Szentlélek a
valódi megtérés útján, hogy újra felfedezzük Isten Igéjének ajándékát,
megtisztuljunk a látásunkat elvakító bűneinktől, és Krisztust szolgáljuk a
szükséget szenvedő testvéreinkben. Bátorítok minden hívőt, hogy e lelki
megújulást mutassák ki azokban a nagyböjti gyakorlatokban, amelyeket az egyházi
szervezetek kezdeményeznek szerte a világban, hogy növekedjen a találkozás
kultúrája az emberiség egyetlen nagy családján belül. Imádkozzunk egymásért, hogy
Krisztus győzelmében részesedve képesek legyünk megnyitni kapuinkat a gyengék
és a szegények előtt. Így tudjuk majd húsvét örömét teljesen megélni és
tanúskodni róla.
Vatikán,
2016. október 18., Szent Lukács evangélista ünnepén
FERENC
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése