Kik az Úr szőlejében pásztorokká tétettetek

Kik az Úr szőlejében pásztorokká tétettetek (Róm. 8).

Ments meg, Uram minket!

Eljön az Úr, és megpihen Sion hegyének egész vidéke fölött
Aki járt már magas hegyek közt, távol a civilizált világtól,
a csend és a nyugalom birodalmában, az tudja, mit érzett a
zsoltáros. A hegyek hatalmasak, kiszámíthatatlanok, míg az
ember kicsiny és törékeny. Mindaz, amit lát, emberi kéz
közreműködése nélkül jött létre, és az ember még az ott oly
szeszélyes időjárás alakulásába sem tud beleszólni.
Megérintheti azonban, hogy ha mégoly kicsiny és törékeny is,
a hegyeket alkotó, a természetformáló erőket létrehozó
Istennek ő mégis nagyon fontos. Az Úr őrzi minden lépését,
tekintetével vigyázza mindazt, aki bízni mer benne, életét
kezébe meri helyezni. Mi a merészebb dolog: megmászni egy
magas hegyet, vagy teljesen az Úrra bízni magunkat? Nem
tudom. Ez a zsoltár mégis bátorít, hogy mindenekelőtt és
minden nehézség ellenére az Úrban bízzak, mert akinek volt
hatalma létbe hívni a hegyeket, mennél inkább van hatalma és
szeretete engem őrizni és segíteni! A kérdés hogy nekem van-e
erőm mindezt elhinni... "Az Úr megőrzi jártadat-keltedet
mostantól fogva mindörökké"