Hogy nehéz helyzeteinkben a Szűzanyára tudjunk hagyatkozni

Hogy nehéz helyzeteinkben a Szűzanyára tudjunk hagyatkozni

Kérjük közbenjárásodat!

Ami eszembe jut ma, ezekről az Igékről az ez: Teremtő szeretet. Istenünk szüntelen arra próbál bennünket figyelmeztetni, hogy a szeretet, ami Lelke által tulajdonképpen bennünk él, csak engednünk kellene neki, az teremti az életet.

Azzal, hogy nem szűnik meg a jóra inteni, a jóra tanítani bennünket, az arról vall, hogy nem vonja meg bizalmát az embertől! Szüntelen, és mindig meg-megújultan felajánlja a szövetségét az ember számára. Ahogy a Kivonulás könyvének 34. fejezetében mondja Mózesnek, hogy ha eltörted is a kőtáblát, faragd újra, és én újra ráírom a törvényemet – nem mást, mint az előzőre, ugyanazt a törvényt! – ugyanúgy, Isten ma is felajánlja szövetségét a számomra, és minden ember számára! Ez a Szentév is egy ilyen alkalom, esemény, amikor Isten a szövetségét kínálja fel. Nem rejti véka alá szándékát, bizalmát, hogy alkalmas lehetek, vagyok rá, hogy a szeretetének eszközévé legyek! Csak igent kell mondanom rá, vagyis, ahogy Ferenc pápa mondja, mutatja: nyitva a kapu, még igen. Csak át kell lépni rajta, az igent kimondva számára: Akarom a Te szövetségedet a magam számára, Veled. Ellene mondva a gonosznak, a mammonnak, igent mondva a Szeretetre, a Jóra, az Igazra, mely életet fakaszt! Ráadásul „bőségben” (Jn 10,10)!

Amikor azt mondjuk, hogy nincs időnk. Mire nincs időnk? Amikor azt mondjuk, hogy ezért, vagy azért visszautasítok egy olyan eseményt, aminek e világi hasznát nem tudom a magam számára nevesíteni - éppen ezért a kényelem, az indokom válik főszereplővé, a magam megnyugtatására, felmentésére - mert a lelki növekedésem, gazdagodásom nem sürgős, nem fontos, mér pont így volna szükséges, satöbbi.

Mire mondunk nemet, és mire igent ezzel az egyszerű, sokszor át nem gondolt hárításunkkal?

Mit jelent a szövetségkötés Istennel a számomra, az én szavam, amit senki más nem hallgat, csak Isten? Egyáltalán mennyire hiszek a magam által kimondott szavakban, mennyire adok arra, amit kimondani képes vagyok? Hallom a magam szavait, vagy csak úgy beszélek? Mennyire veszem magamat komolyan? Mennyire vagyok én hiteles? Ki hitelesíthet engem?

Időnként nem árt, ha az ember megállni próbál a maga kérdései előtt, és azokra válaszolni próbál. Még azt a kérdést is fel szabad ilyenkor tenni magamnak, hogy ki is a kérdés feltevője? Valóban én, vagy a lelkemből felsóhajtó, utánam nyúló, és a maga szövetségét kínáló Isten? Mert újra, és újra, meg akar teremteni, újjá akar teremteni a szeretete számára?!

Nem szabad elfelejtenem, és félre magyaráznom Jézus szavait. Mim van? Mi az, ami van nekem, amire ha nem vagyok tekintettel, akkor még azt is elveszíthetem? De, ha felfigyelek arra, amim van, akkor abban gazdagabbá válhatok, mert akkor még kapok ahhoz?

Mennyei Atyám, Ki Krisztusban semmit sem akarsz eltitkolni előlem. Segíts meg, hogy a Lélekben gazdagságomra eljutni képessé lehessek! Ámen