Évközi huszonnegyedik hét péntekje

Évközi huszonnegyedik hét péntekje

Az újszövetségi Szentírás egyik könyve, a Zsidókhoz írt levél a következőkkel kezdődik: „Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk” (Zsid 1,1). Az idézet szerint Isten nem néma, hanem megszólal, kommunikál az emberrel, megszólítja az embert és a válaszát várja. Minden beszédben önmagunkat tárjuk fel a másik előtt, és minden beszélgetésben a másik személyt akarjuk megismerni. Az ószövetségi időkben Isten a küldöttei, a próféták által közvetítette üzenetét a választott népnek, s ezek révén ismerték meg őt az emberek. Ez az ismeret akkor vált teljessé, amikor Isten az ő Fia által és Fiában, Jézusban szólt az emberiséghez.
Amikor magunk elé képzeljük a mai evangélium jelenetét, hogy Jézus járja a falvakat és a városokat, tanít és hirdeti az Isten országát, akkor arra gondolunk, hogy a tanító Jézus Isten szavát, üzenetét mondja el az embereknek. Jézus szavában maga Isten szól az emberekhez és közli velük országának örömhírét, bemutatja azt az utat, amelyen eljuthatnak az üdvösségre.
Másrészt Jézus egész személyében is kimondja Isten önmagát, feltárja számunkra szeretetét. Nem csak Jézus szavában, kijelentéseiben, tanításában, hanem személyében is megmutatkozik a végtelen isteni irgalom és szeretet.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek téged. Nyisd meg kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak!