2016. szeptember 19., hétfő

Évközi huszonötödik vasárnap



Évközi huszonötödik vasárnap


Könnyű utólag okosnak lenni!
 
Néhány évvel ezelőtt még százmilliós, manapság már akár százmilliárdos nagyságrendű pénzügyi csalások kerülnek napvilágra. Pénzügyi befektetésnek álcázott piramisjátékok, brókercsalások és hasonló szélhámosságok rendszeresen szerepelnek a hírekben. A pénzügyekkel és a hitelezéssel évezredek óta gond van, az anyagi haszonszerzés érdekében végzett átverés és a mögötte húzódó emberi kapzsiság nem újkeletű dolog. A mai vasárnap evangéliuma is azt sejteti, hogy a bibliai időkben is elfordultak ilyenek. Jézus egy példabeszédet mond, amely lehet kitalált történet is, de az sem kizárt, hogy a valóságban megtörtént esetről van szó.
A történet nagyon egyszerű. Adott egy intéző, egy vagyonkezelő, akit az a vád ér, hogy rosszul gazdálkodik a rábízott javakkal. Megbízója, a gazdag ember nem vizsgálja ki az ügyet, hanem elhiszi a vádat és elbocsátja munkájából az intézőt. Ő ekkor úgy próbál barátokat szerezni magának, hogy urának adósleveleit meghamisítja, az úrnak így anyagi kárt okoz, az adósokkal viszont jót tesz. A példabeszéd zárásaként Jézus dicséretet fogalmaz meg, amelyet a megkárosított úr szájába ad: „Az úr dicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el.” Az elismerés természetesen nem a csalásnak szól, hanem a leleményességnek. A számára hátrányos helyzetben az intéző ugyanis nem hátrafelé tekint, hanem előre. Nem azon kezd el gondolkodni, hogy mit ronthatott el a múltban, hanem a jövőt nézi, hogyan tudja biztosítani megélhetését a jövőben. Az előrelátás és a gyors cselekvés az, ami kivívja az úr elismerését.
A mindennapi életben gyakran mondjuk: „Könnyű utólag okosnak lenni!” Olyan élethelyzetekben szoktuk ezt mondani, amikor valaki nem figyelmeztetett előre egy lehetséges veszélyre vagy nem ismerte előre a várható eseményeket és körülményeket, és csak utólag próbálja megmagyarázni valamilyen döntésnek az okait, de ilyenkor már nem lehet visszafordítani az eseményeket. Könnyű utólag okosnak lenni, de nehéz előrelátóan gondolkodni. Jézus példabeszéde ezt a tanulságot hordozza, de nem a pénzügyekben, hanem a vallási életben. A keresztény embernek bölcsnek kell lennie abban a tekintetben, hogy életét előre meg kell tervezni s gondolnia kell örök életére is. Ha a pokolban beszélgetnek egymással az emberek és elmesélik, hogy miért is jutottak oda, bizonyára mondanak majd egymásnak jótanácsokat, hogyan tudták volna elkerülni ezt a végső sorsot. Az ilyen késői jótanácsokra mondják: „Könnyű utólag okosnak lenni!” A mennyországban pedig mindenki örül majd annak, hogy előrelátóan gondolkodott és cselekedett földi élete során, s ennek köszönhetően az üdvösségre jutott.
Saját hivatásával kapcsolatban az ember általában fiatal korában szokott sokat gondolkodni. Lehet később is, de ötven év felett már nem biztos, hogy szerencsés a pályamódosítás. Fiatal korunkban sokat gondolkodunk leendő életünkön, munkánkon s azon, kivel szeretnénk leélni az életünket. Jó, ha a fiatalok minél többet gondolkodnak ezen, saját adottságaik és képességeik fényében mérlegelik lehetőségeiket és olyan döntést hoznak, amely utólag is helyesnek bizonyul, tehát nem kell pár év múlva csalódottan mondaniuk: „Könnyű utólag okosnak lenni!”
Keresztény emberként legyünk bölcsek, gondolkozzunk előre okosan! Az üdvösség elnyerését tartsuk a legfontosabbnak életünkben! Nem könnyű előre okosnak lenni, de nem lehetetlen!
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Segíts minket, hogy céljaink elérésében mindig az igazságosság, a becsületesség és a tisztesség legyen a vezérelvünk! Segíts, hogy becsületesen dolgozva és az embereket szolgálva haladjak előre az örök élet felé. Add, hogy mindig felismerjem, mit kell tennem, s adj erőt mindannak megtételéhez, ami üdvösségemhez szükséges. Céljaim és végső célom elérésében vezessen engem igazságban és tisztességben a Szentlélek! Add nekem a bölcsesség Lelkét, hogy előrelátóan és felelősen döntsek életem helyzeteiben, mindig szem előtt tartva az üdvösséget.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése