2016. szeptember 19., hétfő

Hogy Istennél mindnyájan kegyelmet találjunk



Hogy Istennél mindnyájan kegyelmet találjunk


Kérjük közbenjárásodat!



Pál izgalmas gondolatot vet fel, a testi ember és a lelki ember kapcsolatát. Ádám, és Jézus két önálló személy, egymástól függetlenek. Elsőre úgy tűnhet, hogy aki testi ember, az nem lehet lelki ember. Azonban, ha Jézus személyéhez közelebb lépünk, akkor meg kell látnunk azt az Istent, Aki Benne emberré lett! Azért, hogy mire képessé lett, vagy eljött annak az ideje, hogy emberi mivoltát egészen alávesse Isten-énjének – a szenvedésen és az önfeláldozásán keresztül, melyet elviselt a testi ember volta – az a feltámadáson keresztül elvezethesse, visszavezesse Isten országába!
Az isteni Ige vágyakozik a bő termésre! Megtermékenyítő képességű! Mely a teremtett, anyagi létben, a tudattal, tudatossággal, szabad akarattal, érzelmekkel, és érzékiséggel bíró emberi létben lehet képes, és akar megtermékenyülni! Ha emberlétünket – ahogy Pál Ádámot és Jézust hozza párhuzamba – a magasabb dimenzióban fészkelő Istenléttel hozzuk párhuzamba, akkor az isteni létformában – a mai példabeszéd szerint – az Atya a férfi, és az Ember a női jellem. Az Atya a megtermékenyítő és az Ember, akiben az Ige megtermékenyülhet, és bőséges terméssé válhat. Az Isten és az Ember párkapcsolatából valósulhat meg Isten szándéka, a világ üdvössége.
Egy biztos, ebben az esetben: az Atya, Aki egészséges magot vet a földbe. Ebben a vonatkozásban az anya a bizonytalan: kiben képes az elvetett mag bő terméssé lenni?
Míg a világban az ember beleavatkozik a születésszabályozással az élet keletkezésébe, abortusz, mesterséges megtermékenyítés, óvszerekkel védekezés, stb. addig bizony, ez, kihat arra is, milyen az táptalaj, ami Isten igéjének a befogadására képes lehet. Vajon, nem lehetséges, hogy sok esetben pontosan azt táptalajt oltja ki az ember, beavatkozásával, amire Isten számít, számíthatna?
Lépten – nyomon, mi emberek korlátozzuk Istent! Igazoltnak így találom, hogy nem Isten szab nekünk – embereknek - korlátokat; inkább mi korlátozzuk Őt!
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése