Ferenc pápa a diakónusoknak: Ne legyetek előjegyzési naptáratok és a fogadóóra rabjai!
Május 29-én, vasárnap a szentatya több ezer diakónussal együtt mutatott be szentmisét a Szent Péter téren, akik az irgalmasság szentéve alkalmából zarándokoltak Rómába. A mise végi Úrangyala imádság előtt pedig többek között azt kérte, hogy csatlakozzunk a szíriai gyermekek imádságához.
Homíliáját
és a szentmise végén mondott beszédét teljes terjedelmében közöljük.
„Krisztus
szolgája” (Gal 1,10). Hallottuk ezt a kifejezést, amellyel Pál apostol
meghatározza önmagát, amikor a galatáknak ír. A levél elején apostolként
mutatkozott be, apostol, az Úr Jézus akaratából (vö. Gal 1,1). A két szó,
apostol és szolga, összetartozik, sosem lehet elválasztani őket egymástól, olyanok,
mint egyetlen érem két oldala: annak, aki Jézust hirdeti, szolgálnia kell, és
aki szolgál, az Jézust hirdeti.
Az Úr
elsőként mutatta meg ezt nekünk: ő, az Atya szava, ő, aki örömhírt hirdetett
nekünk (Iz 61,1), ő, aki személyében maga az örömhír (vö. Lk 4,18), szolgánkká
tette magát (Fil 2,7), „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő
szolgáljon” (Mk 10,45). „Mindenki diakónusává vált”, írta az egyik egyházatya
(Polükarposz, Ad Phil. V,2). Ahogyan ő tette, úgy kell tenniük az ő
hirdetőinek is. Jézus tanítványa nem járhat más úton, mint az ő mestere, hanem
ha hirdetni akarja, utánoznia kell őt, ahogyan Pál tette: vágyni arra, hogy
szolgává váljon. Más szóval: ha az evangelizálás az a küldetés,
amelyet minden keresztény megkapott a keresztségben, a szolgálat az a
stílus, amellyel a küldetést teljesíteni kell, az egyetlen mód arra, hogy
valaki Jézus tanítványa legyen. Az az ő tanúja, aki úgy cselekszik, ahogyan ő:
aki szolgálja a testvéreket és nővéreket anélkül, hogy belefáradna az alázatos
Krisztusba, anélkül, hogy belefáradna a keresztény életbe, amely szolgáló
élet.
Hogyan
kezdjünk bele, hogy „jó és hűséges szolgákká” (vö. Mt 25,21) váljunk? Első
lépésként az a feladatunk, hogy szolgálatkészek legyünk. A szolga nap
mint nap azt tanulja, hogyan hagyjon fel azzal, hogy mindennel önmaga érdekében
rendelkezzen és magával úgy rendelkezzen, ahogy akar. Minden reggel arra edzi
magát, hogy odaadja életét, gondolatban elfogadja, hogy egyetlen nap sem az
övé, hanem önátadásként kell megélnie. Aki szolgál ugyanis, az nem féltékeny
őrzője saját idejének, sőt lemond arról, hogy saját napjának ura legyen. Tudja,
hogy az idő, amelyet megél, nem az övé, hanem olyan ajándék, amelyet azért
kapott Istentől, hogy maga is felajánlja másoknak: csak így hoz valóban
gyümölcsöt. Aki szolgál, az nem rabja előjegyzési naptárának, hanem tanulékony
szívű, kész arra is, amit nem tervezett be előre: szolgálatkész a testvérhez,
nyitott a váratlanul érkezőre, aki sosem hiányzik és gyakran Isten mindennapi
meglepetését jelenti. A szolga nyitott a meglepetés, Isten mindennapi
meglepetései előtt. A szolga ki tudja nyitni idejének és tereinek kapuit az
előtt, aki a közelében van, és annak is, aki fogadóórán kívül kopogtat, képes
abbahagyni valamit, ami épp kedvére van, vagy otthagyni megérdemelt pihenését.
A szolgát nem érdeklik a fogadóórák. Elszorul a szívem, amikor a plébánián
nyitvatartási időt látok kifüggesztve: „Ettől az órától eddig az óráig.” És
azon kívül? Nincs nyitva az ajtó, nincs ott pap, nincs diakónus, sem világi hívő,
aki fogadná az embereket… Ez káros! Túl kell lépnünk a fogadóidőn: bátraknak
kell lennünk, hogy félretegyük a fogadóórákat. Így, szolgálatkészségben élve,
kedves diakónusok, szolgálatotok minden anyagi haszontól mentes és evangéliumi
értelemben termékeny lesz.
A mai
evangélium is szolgálatról szól, két szolgát állít elénk, akiktől sokat
tanulhatunk: az egyik a százados szolgája, akit Jézus meggyógyít, a másik pedig
maga a százados, aki a császár szolgálatában áll. A százados Jézusnak üzent
szavai, hogy tudniillik ne jöjjön egészen a házáig, meglepőek, és időnként a mi
imádságainkkal épp ellentétesek: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok méltó arra, hogy
otthonomba jöjj!” (Lk 7,6); „nem tartottam magam érdemesnek arra, hogy hozzád
menjek” (Lk 7,7); „magam is alárendelt ember vagyok” (Lk 7,8). Jézus teljesen
elámul ezeken a szavakon. Lenyűgözi a százados mély alázata, az ő szelídsége.
A szelídség a diakónusok egyik erénye. Amikor a diakónus szelíd, szolgál, és
nem „majmolja” a papokat, nem, szelíd. A százados az ő aggasztó, nehéz
helyzetében idegeskedhetett volna, és követelhette volna, hogy meghallgassák,
felléphetett volna tekintélyével, tolakodóan meggyőzhette, sőt kötelezhette
volna Jézust, hogy menjen el a házába. Ehelyett kicsiny, tapintatos, szelíd
lesz, nem emeli fel a hangját, nem akar zavarni. Talán anélkül, hogy tudná,
Isten stílusa szerint cselekszik, aki „szelíd és alázatos szívű” (Mt 11,29).
Isten ugyanis, aki szeretet, szeretetből odáig megy, hogy szolgánkká válik:
türelmes velünk, jóságos, mindig segítő- és szolgálatkész, szenved hibáink
miatt, és keresi a módját, hogyan segítsen nekünk és tegyen jobbá minket. A
szelídség és az alázat a jellegzetessége a keresztény szolgálatnak is, amely
Isten utánzását jelenti mások szolgálatában: türelmes szeretettel fogadni az
embereket, megértéssel fordulni hozzájuk belefáradás nélkül, azt éreztetni
velük, hogy elfogadottak, otthon vannak a keresztény közösségben, ahol nem az a
nagy, aki parancsol, hanem aki szolgál (vö. Lk 22,26). És sosem szabad leszidni
őket, sosem! Így, a szelídségben, kedves diakónusok, egyre érettebbé válik
szeretetszolgálatra szóló hivatásotok.
Pál
apostol és a százados után a mai szövegekben találunk egy harmadik szolgát is,
mégpedig azt, akit Jézus meggyógyít. Az elbeszélésben az áll, hogy ura nagyon
kedvelte, és beteg volt, azt azonban nem tudjuk, mi lehetett az a súlyos baj
(Lk 7,2). Mindenesetre mi is magunkra ismerhetünk abban a szolgában. Isten
mindannyiunkat nagyon kedvel, szeret, ő választott ki minket, ő hívott meg
szolgálni, és főleg mindannyian rászorulunk arra, hogy belsőleg meggyógyuljunk.
Ahhoz, hogy képesek legyünk szolgálni, egészséges szívre van szükségünk: olyan
szívre, amelyet Isten meggyógyított, amely megbocsátottnak érzi magát, nem
bezárt és nem kemény. Jót tesz nekünk, ha bizalommal mindennap imádkozunk
ezért, ha kérjük Jézustól, hogy gyógyítson meg minket, hogy hasonlítsunk hozzá,
„aki nem szolgáknak hív többé minket, hanem barátainak” (vö. Jn 15,15). Kedves
diakónusok, mindennap kérhetitek ezt a kegyelmet az imában, egy olyan imában,
amelyben az Úr elé viszitek fáradozásaitokat, a váratlanul érkezőket,
fáradalmaitokat és reményeiteket, egy igazi imában, amely az életet elviszi az
Úrhoz, az Urat pedig az életbe. És amikor az eucharisztikus asztalnál
szolgáltok, ott találjátok Jézus jelenlétét, aki odaadja magát nektek, hogy ti
magatokat adjátok az embereknek.
Így,
szolgálatkészen az életben, szelíd szívvel és állandó párbeszédben Jézussal nem
féltek majd attól, hogy Krisztus szolgái legyeteket, hogy
felismerjétek és megsimogassátok az Úr testét a mai szegényekben.
A
Szentatya szavai a szentmise végén (az Angelus előtt):
Most,
a szentmise végén külön szeretnélek köszönteni benneteket, kedves diakónusok,
akik Olaszországból és más országokból érkeztetek. Köszönöm, hogy ma itt jelen
vagytok, de főképpen azt köszönöm, hogy jelen vagytok az egyházban!
Köszöntöm
az összes zarándokokat, külön is a Történelmi Lövészek Európai Társaságát, a
Celesztini Mozgalom által szervezett „megbocsátás útja” résztvevőt, a Megújuló
Energiaforrások Védelmének Nemzeti Társaságát, amely a teremtett világ
védelmére történő nevelést folytat egy intézményben.
Megemlékezem
ezentúl az „enyhülés” mai nemzeti napjáról, melynek az a célja, hogy segítse az
embereket földi életük utolsó szakaszának jó megélésében. Hasonlóképpen
megemlékezem arról a hagyományos zarándoklatról, amelyet ma tartanak
Lengyelországban a Piekary Mária-kegyhelyhez: az irgalmasság anyja támogassa a
családokat és a fiatalokat úton a krakkói ifjúsági találkozó felé.
Június
elsején, szerdán a nemzetközi gyermeknap alkalmából a Szíriában lévő katolikus
és ortodox keresztény közösségek különleges imádságot végeznek a békéért,
melynek főszereplői maguk a gyerekek lesznek. A szíriai gyerekek kérik, hogy a
világon élő minden gyermek csatlakozzon békéért mondott imájukhoz.
Szándékaink
megvalósulásáért kérjük Szűz Mária közbenjárását, miközben őrá bízzuk a világ
összes diakónusainak életét és szolgálatát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése