Az én szeretett Fiam 14.

Ma az Isten ismerete nélkül élőket nekünk, Isten gondolkodó gyermekeinek kell elvezetnünk Jézushoz, az Atya szeretett Fiához, mert most a láthatatlan, ismeretlen, letagadott Atyát csak rajtunk keresztül tudják megismerni, vagy sehogy. Fülöp apostol az utolsó vacsorán, Jézus utolsó óráiban kérte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk. Már oly régóta veletek vagyok, felelte Jézus, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van. Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyétek”.(Jn 14,8-11) János apostol jó fél évszázad múlva elevenítette fel ezt a párbeszédet, amikor az evangéliumát megírta. Nyilván ezért kezdi így Jézus történetét: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel”. (1,1-5) Mindannyian az ő teljességéből részesültünk kegyelmet kegyelemre halmozva.  Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van” (1,16-18) A csodálatos kenyérszaporítás után a csodából nem okulva az ingyen élni akarók más jelet követeltek.  Jézus az ószövetség íróira hivatkozik: „Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára (a prófétákat olvasva) és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát (Jn 6,45-46) Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok (az utolsóvacsorán és a kereszten), a testem a világ életéért”(48-51) Ádám és Éva Istentől áldott kenyérgabonát vett kézbe. Jézus az átkozott föld átkozott terméséből sütött kenyeret vette kézbe az utolsó vacsorán és azt változtatta át saját testévé, amely test az istenemberi teste. Magára vállalta a földre született-születő minden ember bűnét és az értük járó büntetést is, fölvitte a saját testén a keresztfára mint átkot (Gal 3,13) és „áldott kenyérként adja nekünk a világ életéért” (Jn 6, 51b)  A kafarnaumi kemény katekézis mivel végződik? A „manna-vágyó”, ingyenélő többségnek kellene valami újszerű ötlet, hogy ne kelljen dolgozni, csak kapják meg az előző napi isteni vendéglátást. A csalódás után elpárolognak. Jézus tanítványai között is vannak kritikusok, akik nem a mennyországot igénylik, keményen kitartanak a földi világuralmat váró messiás hitben. Jézus az apostoloknak is felteszi a kérdést: „Botránkoztok rajta? Hát ha majd látjátok,hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt. A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet. de vannak köztetek, akik nem hisznek. Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni. Aztán így folytatta: Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg nem adja neki.”(Jn 6,61b) Jézus azért a tizenkettőhöz fordult: Ti is el akartok menni? Simon Péter felelt neki: Uram, kihez mennénk? Tied az örök életet adó tanítás. Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje. Jézus így válaszolt: Nem tizenkettőtöket választottam ki?  De egyikőtök ördög. Júdást értette rajta, az iskarióti Simon fiát. Mert ő lett az árulója, egy a tizenkettő közül” (67-71)